20. Reménysugár

Sziasztok! :)
Itt a következő fejezet, tudom ez sem lett vmi hosszú, elnézést érte.
Cserébe ígérem hamarosan jön a kövi:)
Köszönöm a véleményeket:)
Pussz!


Egyikünk sem nagyon tudott megszólalni, így csak egymás karjaiban, néztünk egymás szemében. Vagy 15 percig álltunk így, mikor is végül én törtem meg a csendet

- És akkor most mi lesz? – kérdeztem félve

- Nem tudom, de valahogy nem is érdekel – mondta határozottan – csak egy dolog van most számomra, ami mindennél fontosabb és Ő itt van a karjaimban. A többi meg nem érdekel. Majd megoldódnak a dolgok.

- De … - kezdtem volna, de csörögni kezdett a mobilja

- Ezt fel kell vennem. Ne haragudj – kért elnézést

- Szia! Mi a helyzet? – szólt bele a telefonba

Rob csak hallgatta a telefon másik végén lévő személyt. Nem szólt semmit. Miután az illető befejezte, Rob csak annyit mondott

- Rendben – és letette

- Ki volt az? – kérdeztem

- A menedzserem volt – mondta Rob – és híreket közölt

Várakozó tekintettel néztem rá, és ő folytatta

- A szerep az enyém marad, de nyilvánosan egy élő show keretein belül kell bocsánatot kérnem Kristentől - magyarázta

- És velünk akkor mi lesz? – kérdeztem és nagyon féltem a választól

- Marad minden a helyén – mondta gyengéd hangon

- Vagyis? - kezdtem elfúló hangon - Elmész?

- Butus! – mosolygott kedvesen – eddig is azt magyaráztam, hogy nem tudnék nélküled élni. Gondolod, hogy bele tudnék menni egy olyan alkuba, ami elszakít tőled. SOHA – mondta határozottan.

- Mondhatok valamit? – kérdeztem miután hangomra találtam

- Persze - válaszolta

- Nem akarom, hogy miattam veszélybe kerüljön a karriered - kezdtem

- Nem – kezdte volna, de elhallgattattam

- Engedd, hogy befejezzem - kértem

Erre csak bólintott

- Tehát, nem akarom, hogy miattam veszélybe kerüljön a karriered. Ugyanakkor, amióta ismerlek, megváltozott az életem. Előtte egy nagyon mély gödörben voltam és nem tudtam, mit akarok. Veled megtaláltam magam, megtaláltam azt, amit elvesztettem. Soha senkivel nem voltam még olyan boldog, mint veled. Nem tudnám elviselni, hogy nélküled kelljen élnem, de azt sem szeretném, ha miattam adnál fel mindent – próbáltam értelmesen összefoglalni, amit érzek

- Elég! – kezdte Rob és nem engedte, hogy folytassam. Az ujját a számra helyezte és úgy hallgattatott el.

- Nem adok fel semmit. Rengeteg másik szerződés vár rám, ha egy elúszik nem gáz, de ha téged elveszítelek, abba belehalok. Te vagy a napfény az életemben – mondta olyan gyengéd hangon, hogy a szívem olyan vadul kezdett kalapálni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről és úgy éreztem mentem elolvadok a karjaiban.
Ekkor már nem bírtam tovább és elkezdtem megint síni

- Kicsim miért sírsz? – kérdezte aggodalmas hangon

De nem tudtam válaszolni, csak zokogtam tovább és hozzábújtam, olyan szorosan, mintha az életem függne tőle, ami tulajdonképpen igaz is. Ő az életem.
Amikor kicsit megnyugodtam Rob felemelte a fejem és mélyen a szemembe nézett.

- Nem lesz semmi baj – mondta és megcsókolt.

Erre volt szükségem, az illatára, az érintésére, a csókjaira. Arra, hogy mellettem legyen. Ezután a karjaiba vett és visszavitt a lakásomba.