68. Adok és kapok

Sziasztok!

Itt is a folytatás, ahol is kiderül, mit tervezett Rob:)
Jó szórakozást hozzá!
Folytatás szombat este vagy vasárnap délután, rajtatok is múlik..

Puszi mindenkinek!



- Kire gondoltál? – kérdeztem.

- Kellanra – jött a gyors válasz.

- Gondolod, hogy benne lenne? – kérdeztem halkan.

- Ugye ezt nem kérdezted komolyan? – nézett rám. – Tőle boldogabb ember nem is lenne.

- Hogyhogy? – értetlenkedtem.

- Annyira szeret téged, mint a kishúgát, akiért bármit megtenne – magyarázta. – Ettől nagyobb boldogság nem is érhetné.

- Megkérdezed? – néztem rá félénken.

- Csak akkor, ha tényleg akarod - válaszolta.

- Igen! – válaszoltam mosolyogva. – Nagyon örülnék neki, ha ő kísérne az oltárhoz.

- Ettől nagyobb örömet nem is szerezhetnél neki – mondta miközben adott egy puszit az arcomra. Majd már tárcsázott is.

- Szia! – szólt bele.

- Trixi beszélni szeretne veled – mondta és már adta is a telefont.

- Áruló! – motyogtam. - Ezért még megfizetsz!

- Szia! – szólt bele. – Valami baj van?

- Szia! – köszöntem én is. – Nem, miért?

- Csak, mintha valami olyat mondtál volna, hogy áruló – jött a halk válasz.

- De jó füled van - motyogtam.

- Trixi, mi baj? – kérdezte nyomatékosan.

- Semmi – makogtam. – Csak kérdezni szeretnék valamit.

- Halljuk!

- Hát csak, az van, hogy ugye megkérte a kezem és fél év múlva esküvő és ..és nem tudom, ki kísérhetne oltár elé és arra gondoltam, hogy esetleg Te, persze, csak ha nem jelentene gondot - motyogtam.

- Ez most komoly?

- Nem kell, ha nem akarod, csak gondoltam – hebegtem- habogtam.

- Ne beszélj butaságokat! – korholt le. - Ettől nagyobb megtiszteltetés nem is érhetne.

- Akkor igen? - kérdeztem.

- Még szép! - vigyorgott.

- Köszönöm!

- Én köszönöm, hogy rám gondoltál.

- Van még valami? - kérdezte.

- Nem, csak ennyit szerettem volna - mondtam.

- Okés, akkor ha nem haragszol, nekem most le kell tennem.

- Oké, semmi baj és köszönöm még egyszer! - mondtam.

- Én köszönöm!

- Puszillak csajszi, és a majmot is üdvözlöm – mondta kirobbanó jó kedvvel.

- Átadom, miután kitekertem a nyakát – mondtam gyilkos pillantásokat lövellve Rob felé.

- Okés, de csak óvatosan – nevetett Kellan.

- Rendben!

- Szia!

- Szia!

Leraktam, és olyan szúrós pillantással néztem Robra, amilyennel csak tudtam.

- Ezt most miért kellett? - kérdeztem.

- Mondtam, hogy örülni fog – közölte elégedett vigyorral.

- Igazad van – enyhültem meg. – Köszönöm.

- Ugyan! – simogatta meg az arcomat. – Ez a legkevesebb.

- Szeretlek.

- Én is téged – mondtam és megcsókoltam.

Hosszan becézgették ajkaink egymást, majd mikor elváltunk Rob ölébe hajtottam a fejem, ő pedig az arcomat simogatta.

- Kicsim?

- Tessék?

- Mit szólnál, ha elmennénk meglátogatni a szüleimet? – kérdezte halkan.

- Te…tessék? Mikor? – a döbbenettől, alig bírtam beszélni.

Az anyukája nagyon kedves, amit az apukájáról már nem igazán tudok elmondani. Éppenséggel az első és egyben utolsó találkozásunk alkalmával egy kurva voltam. Nem túl szép emlékek.

- A forgatás után, mert neked most még pihenned kell - magyarázta.

- Hát nem is tudom - motyogtam.

- Nem akarod? – kérdezte.

- Nem erről van szó – válaszoltam gyorsan. - Csak hát… apukád nem igazán kedvel.

- Nem kell félned! – nézett rám kedvesen. – Biztos vagyok benne, hogy már megbékélt.

- Egy ilyen angyalt nem lehet nem szeretni – mondta olyan gyengéd hangon, hogy a csontom is megolvadt.

- Nem lesz semmi baj! – ígérte és én hittem neki.