55. Megsebzett lélek

Sziasztok!

Itt is a folytatás!:)
Következő rész hamarosan (szerda vagy csütörtök), a komikat pedig nagyon várom, kíváncsi vagyok, mit gondoltok!
Puszi!


Nem bírtam abbahagyni a sírást, így csak dőltek belőlem a könnyek. A szívem darabokban és úgy éreztem soha többé nem is lesz egész. Nagyon fájt, hogy a legjobb barátnőmmel kezdett ki.
De miért?? Mit rontottam el??? – merültek fel bennem a kérdések, de a választ nem tudtam.
Annyiszor mondta, hogy szeret és, hogy fontos vagyok neki. Ma kiderült, hogy csak egy tehetséges színész tökéletes játéka volt ez a néhány hónap. Nem tudtam, hogyan tovább, csak egy dologban voltam biztos, hogy nem akarom látni sem Robot, sem Ramit.
Az ajtón persze eszeveszett dörömbölésbe kezdett valaki. Nem kellett diploma ahhoz, hogy kitaláljam, vajon ki lehet az, de nem érdekelt. Soha többé nem akartam látni, így a legkisebb hajlandóságot sem mutattam arra, hogy megmozduljak és ajtót nyissak. Maradtam az ágyon és zokogtam tovább, megállíthatatlanul. Fájt az a valami, ami a szívem helyén maradt.
Vagy fél óráig dörömböltek az ajtón, aztán abbamaradt a hangzavar. Valahogy ez sem érdekelt, felőlem csinálhat, amit akar, enyeleghet Ramival, ha ahhoz van kedve. Pár percig volt csak csend, aztán fordult egy kulcs a zárban és az ajtó kinyílt. Nem akartam felemelni a fejem, nem akartam a szemébe nézni.

- Trixi – kezdte

- Menj el – üvöltöttem a párnába – nem akarlak látni

- Kérlek – mondta halkan – hallgass meg

Ekkor már felemeltem a fejem és ránéztem.

- Takarodj – kiabáltam – nem érdekel semmiféle magyarázat és nem akarlak látni

- Sajnálom – suttogta, miközben lehajtott fejjel kiment a szobából

Miután az ajtó becsukódott folytattam a zokogást. Mikor már sírni nem tudtam a fájdalom helyét a harag, a megbántottság vette át, de a fájdalom sem tűnt el. Sokkal könnyebb volt elviselni, amikor Krissel feküdt le, azt meg tudtam neki bocsátani, de ezt nem. Elárult. Úgy éreztem soha nem is szeretett. Persze magamat is szidtam, hogy, hogy lehettem ilyen hülye, ilyen naiv. Eddig mindent megbocsátottam neki, mindent, holott egy épeszű ember nem tette volna, de most nem tudtam. Nagy nehezen feltápászkodtam és kimentem a fürdőbe, út közben kikaptam a táskából egy ruhát. Próbáltam emberi képet varázsolni magamnak, ami nem sikerült, így rá is hagytam. Felöltöztem, kiengedtem a hajam, hogy eltakarja az arcomat, majd kiléptem a fürdőből. Előkerestem a telefonomat és megrendeltem a repülőjegyet, majd hívtam egy taxit. Szerencsére pakolnom nem nagyon kellett semmit, így gyorsan készen lettem. Felkaptam a táskámat és elindultam a kijárat felé. Tudtam, hogy ilyen könnyen nem szabadulok, de egy percig sem tudtam tovább maradni.

- A szerelem szigete, na persze - motyogtam

Mikor kiléptem a szobából, nem kellett csalódnom, Robert ott ült az ajtó mellett. Mikor meglátott egyből felpattant.

- Hova mész? – kérdezte szomorúan

- Haza - mondtam

- Ne – suttogta - kérlek, beszéljük meg

- Ezen nincs mit beszélni – mondtam - láttam, amit láttam

- Meg tudom magyarázni

- Na persze - mondtam gúnyosan – nem akartad, stb.

- Ehhez képest a nyelved egész mélyen benne volt Rami szájában és a kezed is a seggén időzött, ha jól láttam – mondtam - jaj persze, így akartad eltolni magadtól értem én – húztam el a számat

- Trixi, én sz…– mondta volna de megint nem hagytam

- Jaj kérlek csak ezt ne – mondtam – ezek után ne merd a szemembe mondani, hogy szeretsz

Miután ezt kimondtam, egy kicsit megenyhültem.

- Rob – kezdtem – én tényleg szerettelek, de ezt már nem bírom elviselni, ezt nem bírom megbocsátani

- Legalább annyit ígérj meg, hogy felhívsz, ha hazaértél – kérte megadóan – csak hogy tudjam, hogy jól vagy

- Majd még meglátom – mondtam és ott hagytam

Nekem is fájt, hogy ilyen kemény voltam, de megsebeztek és a megsebzett vad, támad. Én is ezt tettem, de legszívesebben ordítottam és sírtam volna, megint. Szerettem, én tényleg szerettem, teljes szívemből és megint az lett az eredménye, hogy a szívem darabokban és egyedül vagyok.
Könnyeim újból megeredtek, pedig már azt hittem, nem tudok sírni és mégis. Mire leértem a taxi is megérkezett, így gyors be is szálltam, nem örültem volna neki, ha esetleg Rob utánam jön. A reptéren elvonultam egy csöndesebb sarokba, amíg vártam, hogy fel lehessen szállni a gépre. Mikor már fent ültem, felhúztam a lábaimat és átkaroltam őket. Úgy éreztem rögtön darabjaimra esek szét. Új erővel tört rám a fájdalom. Nem tudtam mikor fog elmúlni, úgy éreztem soha.