63. Új kezdet?

Sziasztok!

Köszönöm szépen a sok komit, hálám jeléül itt is a következő fejezet:)
Ez most Trixi szemszöge, jó szórakozást hozzá és a véleményeket továbbra is várom:)

Puszillak benneteket!



Nem tudtam, hol vagyok és nem tudtam mi történt. Csak annyit éreztem, hogy valaki fogja a kezemet. A fejemet nagyon nehézen bírtam megmozdítani, de végül csak sikerült és a szememet is sikerült kinyitnom és megpillantottam Robot, akinek a megkönnyebbülés jeleit véltem felfedezni az arcán.

- Mit …mit keresel itt…itt? – dadogtam

Úgy tűnt nem erre a kérdésre számított, mert egyből elszontyolodott.

- És ho…hol vagyok?

- Kórházban vagy – mondta Kellan, mert ekkor hirtelen ő is megjelent a semmiből Ashley-vel együtt

- Mi?? – nem érettem semmit

- Trixi, 2 napig voltál eszméletlen – mondták kórusban

- Tényleg?

- Igen és nagyon aggódtam – mondta Rob - vagyis aggódtunk

- Nem kell – erősködtem - Rob menj el kérlek, nem akarlak látni!

- Ne!

- Jól vagyok – mondtam gyorsan

- Ezt mintha már hallottam volna! – mondta mérgesen - ha jól lennél nem lennél kórházban!

- Kutya bajom, menj el, nem akarok veszekedni!

- Nem hagylak itt! - bizonygatta

- Akkor én megyek

- Mit képzelsz? – kérdezte mérgesen - nem kellhetsz fel!

- Nekem ne mond meg mit csináljak és mit nem! – kezdtem nagyon mérges lenni

- Rendben elmegyek csak pihenj! – adta meg magát -, de előtte mondhatnék még valamit?

- Ha nagyon muszáj

- Gyerekek, jobb, ha mi megyünk – mondta Ash – örülök, hogy magadhoz tértél, nagyon megijesztettél minket – mondta 2 puszi kíséretében

- Ilyet többet ne csinálj, rendben? – mondta Kellan is

- Majd hívlak! – kiabált még vissza Ash az ajtóból

- Sziasztok! – köszöntem el

- Mit akarsz mondani? – kérdeztem Rob-tól

- Vigyázz magadra kérlek, nem tudnám elviselni, ha valami bajod esne – mondta - vagyis bajotok

- Bajotok, ezt meg hogy értsem? – néztem rá elkerekedett szemekkel

- Trixi, kisbabát vársz – mondta halkan

- Az nem lehet - motyogtam

- De, az orvos mondta – nézett mélyen a szemembe - kisbabánk lesz

- Miből gondolod, hogy a tiéd? – kérdeztem

Tudtam, hogy ez övön aluli ütés volt, de nem akartam, hogy azzal hitegesse magát, hogy ez bármit is megváltoztat. Nem tudtam megbocsátani neki, még.

- Te…tessék? - kérdezte

- Honnan veszed, hogy a tiéd a baba? – kérdeztem kimérten

- Nem lehet – mondta teljesen elképedve – nem hiszem el

- Biztos vagy benne? – kérdeztem tovább folytatva a játékot, bár nehezemre esett - sokat voltál távol, én pedig unatkoztam

- Nem olyan vagy - motyogta

- Tényleg? – kérdeztem rezzenéstelen arccal - ismersz annyira, hogy bátran ki mered jelenteni, hogy igazad van?

- Igen

- Nagyon magabiztos vagy - mondtam

- Azt hiszem most tényleg jobb, ha elmegyek – mondta és látszott rajta, hogy össze van zavarodva

- Szerintem is - mondtam

- Szia!

- Szia!

Néztem, ahogy kimegy a szobából. Egy utolsó szemétnek éreztem magam, ez nem volt fair játék, a baba az övé. Nem volt más férfi az életemben, rajta kívül. Senki más nem létezett számomra csak Ő, de a tüske még akkor is ott volt bennem. Nem bírtam tovább és megeredtek a könnyeim.

- Trixi miért sírsz? – hallottam meg Rob hangját

- Mit keresel itt? – kérdeztem hüppögve - az volt, hogy elmész

- Rájöttem, hogy elfelejtettem valamit – mondta majd odajött hozzám és megfogta a kezem - Mi a baj? Mi történt?

- Nincs semmi baj - mondtam még mindig könnyes szemekkel

- Ha nincs baj, nem szoktak az emberek sírni - mondta

- De nagyokos itt valaki

- Na mi a baj? - kérdezte

- Az, hogy egy hazudós, aljas nőszemély vagyok - motyogtam

- Tudtam – mosolyodott el

- Hogy lehettél benne ennyire biztos? - kérdeztem

- Ismerlek

- Attól még nem lehetsz 100%-ig biztos a dolgodban, te is megcsaltál és hazudtál - makacskodtam

- Kicsim nekem a színészet a munkám – magyarázta - el tudom játszani, ha akarom, az már más dolog, hogy a lelkiismeretemmel, nem tudok elszámolni, de te elég rossz színésznő lennél

- Köszi - fintorogtam

- Szóval elismered, hogy játszottál? – kérdeztem

- Veled soha – mondta komoly hangon

- Ohh – többet nem tudtam kinyögni

Pár percig csak néztem ki az ablakon, ő pedig továbbra is fogta a kezemet.

- Szóval – törte meg a csendet - mi lesz a babánkkal?

- Semmi - válaszoltam - vagyis nem tudom

- Ezt hogy érted? – kérdezte hitetlenkedve

- Figyelj! - kezdtem bele - attól, hogy ez most így alakult nem jelenti azt, hogy megbocsátottam

- Tudom – hajtotta le a fejét -, de már az is előrelépés, hogy szóba állsz velem

- Ez igaz, de semmi nem változott - mondtam

- Megteszek mindent, hogy megváltozzon! – mondta határozottan

- Akkor kezdésként elmagyarázhatnád, hogy mi is történt Cipruson - mondtam

- Azt tudnod kell, hogy nem akartalak megbántani és nagyon szeretlek - suttogta

- Akkor miért tetted? – kérdeztem - úgy tűnt nem igazán tiltakoztál

- Nem tudom - motyogta

- Ezt hogy érted?

- Nem akartam megtenni – válaszolta - egy aljas, szemét disznó vagyok, amiért megtettem, de nem tudtam mást tenni. Közben végig azon járt az agyam, hogy mennyire megbántalak, de nem tudtam mást tenni.

- Nincs mentségem - folytatta - hibát követtem el, méghozzá hatalmas hibát. Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét és őszintén sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.

- Nem igazán értem

- Veled nem volt még olyan, hogy tudtad, hogy nem szabad, de valamiért mégsem tudtál ellenállni? - kérdezte

Kezdtem megérteni.

- Egy kérdésemre válaszolj még - kértem

- Rendben

- Ki kezdte?

- Mármint hogy Rami vagy én? - kérdezte

Bólintottam.

- Nem akarom bántani a barátnődet - hajtotta le a fejét -,de ő.

- Azt hiszem már régóta nem a barátnőm - motyogtam

Erre csak sóhajtott egy nagyot.

- Tudsz valamit, igaz? – néztem rá

- Rami mondta – kezdte -, hogy sosem tekintett a barátnőjének, csak kihasznált. A londoni is csak egy színjáték volt

- Ez most komoly? - hitetlenkedtem

- Hogy lehetek ennyire naiv? - néztem ki üveges szemekkel az ablakon

- Nem naiv vagy csak jószívű – mondta és megsimogatta az arcomat

- Naiv - mondtam

Erre már nem tudott mit mondani, így megint percekig csak hallgattunk, majd megszólaltam.

- Magamra hagynál egy kicsit? Pihenni szeretnék.

- Persze – mondta azzal felállt mellőlem és elindult az ajtó felé.

A szívem sajgott, néztem távolodó alakját és az üresség, ami már elviselhető volt, újra egyre kongóbb és elviselhetetlenebb lett. Tudtam, hogy szükségem van rá, nem engedhetem el.

- Rob – kiabáltam utána és kimásztam az ágyból

Mikor meghallott egyből megfordult, de amint meglátta, hogy kimásztam az ágyból arca elkomolyodott.

- Feküdj szépen vissza! - kért

- Nincs semmi baj, jól vagyok – mondtam és elindultam felé, de az első lépés megtétele után, hihetetlen mértékű fájdalom tört rám. Belém nyílalt, megrándultam és éreztem, hogy az erőm újra elhagy. Olyan erővel tört rám, hogy nem tudtam ellene küzdeni.

- Ro..- kezdtem volna, de nem bírtam befejezni

Annyit még láttam, hogy arca elfehéredik, odaszalad hozzám és elkap, nehogy elvágódjak. Aztán már látni nem láttam semmit, csak karjait érzékeltem, ahogy visszafektet az ágyba, majd újra megszűnt minden.