64. Döntés

Sziasztok!

Most kicsit kevésbé volt aktív az olvasóközösség, de itt a következő Rob szemszögéből. Következő fejezet időpontja kérdéses, rajtatok is múlik. Puszi

Teljesen kétségbe estem, így miután lefektettem, gyorsan kerestem egy nővért, és vázoltam neki a helyzetet. Két perc múlva meg is jelent egy orvossal az oldalán, akivel már egyszer beszéltem, és bementek Trixihez, persze nekem kint kellett várnom. Már vagy fél órája bent voltak, és kezdtem nagyon ideges lenni, hogy valami nagy baj van, de akkor végre kinyílt az ajtó, és a doki odajött hozzám.
- Fiatalember beszélhetnénk? – tette fel a kérdést.
- Persze - válaszoltam.
- Jöjjön – mondta, és elindult a folyosón.
Én pedig engedelmesen követtem, a nővérrel a nyomunkban. Bementünk a szobájába, és hellyel kínált.
- Foglaljon helyet – mutatott egy székre.
- Köszönöm.
- Mi a baja a menyasszonyomnak? – kérdeztem egyből, miután leültem.
- Ne szaladjunk ennyire előre – mondta az orvos komolyan. – Én szeretnék először pár kérdést feltenni.
Ez a komolyság megijesztett, de bólintottam.
- Mikor kezdődtek a párjánál a rosszullétek, ájulások? – hangzott el az első kérdés.
- Néhány hete – mondtam. – Nem emlékszem pontosan.
Úgy tűnt az orvosnak ez megmagyaráz bizonyos dolgokat.
- Még egy kérdésem lenne – mondta gyorsan.
- A párja nem akart babát, igaz?
- Még nem – válaszoltam. – Azt mondta, hogy fiatal még, és szeretne majd kisbabát, de később.
- Így már érthető – nézett maga elé a doki.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- A terhesség miatt vannak a rosszullétek – magyarázta. – Az ifjú hölgy még nagyon nem volt felkészülve a terhességre, és ezek szerint nem is akart még babát, így valamilyen okból kifolyólag, amit pontosan mi sem értünk, a szervezete nem tudja befogadni a babát és ezért van rosszul.
Elsápadtam.
- Mit lehet tenni? – kérdeztem halkan.
- Meg kell műtenünk, amihez a beleegyezésére van szükségünk – folytatta a doki.
- Erről én nem dönthetek – motyogtam. – Erről neki kell döntenie.
- Azt hiszem a párja nincs olyan állapotban, hogy dönthetne – mondta az orvos. - Magának kell meghoznia a döntést.
- Annyit azonban még tudnia kell - folytatta. - Ha sokáig húzzuk a dolgot, komoly következményekkel járhat a hölgy egészségére nézve ill. az sem kizárt, hogy később nem lehet gyermeke.
Elsápadtam, és azt az orvos is észrevette.
- Nyugodjon meg – nyugtatott. - Ha megműtjük, nem lesz a hölgynek semmi baja, és babája is lehet, és biztonságban ki tudja majd hordani, amint ő is felkészült rá.
- Értem.
- Akkor hogyan döntött? – kérdezte. - Aláírja a papírt?
- Igen.
Gyors az orrom alá tolt egy papírt, én pedig gyorsan aláírtam. Mikor visszavette a lapot, és megnézte a nevemet, mintha valami bekattant volna neki.
- Már értem - mosolygott.
- Mit? – néztem rá.
- Hogy miért zakkant meg minden nővér, mióta maga itt van – mondta, és az ajtónál álló pipacsvörös nővérre nézett.
- A lányom is imádja a filmet – mosolygott rám.
- Sajnálom.
- Semmi baj fiatalember – mondta, majd felállt és kezet nyújtott. – Nem lesz semmi baj, megígérem.
- Köszönöm.
- Még egy kérdés – mondtam gyorsan.
- Igen?
- Mikor műtik? - kérdeztem.
- Holnap reggel – válaszolta. – A mai napot átalussza majd a nyugtatók miatt, és holnap ő lesz az első.
- Köszönöm.
- Kitartás – mosolygott rám. – Minden rendben lesz.
- Tudom – mondtam, és kioldalaztam a nővér mellett, aki kicsin múlott csak, hogy nem szédült a karjaimba. Teljesen össze voltam zavarodva, és kétségbe voltam esve. Nem akartam, hogy Trixinek baja essen. Visszamentem hozzá a szobába, és leültem az ágy mellé, kezét a kezembe vettem és próbáltam nem sírni, ami nem jött össze.
- Sajnálom kicsim – motyogtam. – Ne haragudj.
Nem sokkal később beállított Ash és Kellan.
- Jézusom Rob – rémüldözött Ash. – Mi baj?
- Trixit meg kell műteni – motyogtam.
- Mi?? – kérdezték egyszerre.
Így elmeséltem nekik, amit a doki mondott.
- Akkor nem megyünk sehova – szögezte le Kellan.
- Tessék? – néztem rájuk.
- Holnap vissza kellene mennünk, és csak elköszönni jöttünk - magyarázta Kellan. – De így nem hagyunk itt benneteket.
- Menjetek nyugodtan - mondtam.
- Szó sem lehet róla - zárta le a vitát. - Már vette is a telefonját, és kivonult a folyosóra, pár perc múlva vissza is tért.
- Ez letudva – mondta. - Nem örültek, de ez van.
- Köszönöm.
Erre mindketten rám mosolyogtak.
Az éjszaka nagyon hosszú volt, de egy percre sem tágítottam mellőle. A dokinak igaza volt, békésen aludt a nyugtatóknak köszönhetően. Ash és Kellan is végig ott maradtak, közben hoztak nekem kávét. Jól esett, hogy velem, velünk vannak, igazi barátok.
Reggel valóban jött is a nővér, és kiküldött minket, mondván, hogy fel kell készíteni a műtétre.
Húsz perc múlva már tolták is a műtőbe, szerettem volna egy darabon elkísérni, de nem engedték.
- Nem lesz semmi baj – ölelt meg Ashley.
- Nagyon félek – suttogtam.
- Nem kell – nyugtatott. – Érzem, hogy nem lesz semmi baj.
- Köszönöm.
- Ez a legkevesebb – fogta meg Kellan a vállamat.
Az idő eszméletlen lassan telt, de végül kb 3 óra múlva visszatolták a szobájába.
- Ne aggódjon a műtét jól sikerült, semmi komplikáció és szövődmények sem lesznek – mondta a nővér kedvesen – pár év múlva pedig lesz egy egészséges kisbabájuk
- Köszönöm – mosolyogtam rá.
- Meglepő, hogy ő nem akart rád mászni – vigyorgott Kellan.
- Nem láttad, hogy szegény már nem is látott, így nem észlelte kivel beszél – próbálta oldani Ash is a hangulatot.
Visszamentünk a szobába, leültem a lány mellé, aki nélkül nem tudnék élni és vártam, hogy felébredjen.