59. Váratlan látogatók

Sziasztok!

Ígéretemhez híven itt is a következő fejezet:)Felrakom, mielőtt még belefulladnék a spanyol szavakba...:)
Ez még Trixi szemszöge, a következő viszont már Rob szemszögéből mutatja majd a dolgokat.
Az ajánlatom továbbra is áll, a komik számától függ, mikor érkezik a következő fejezet, szóval újfent rajtatok múlik!

Puszillak benneteket!

u.i: Köszönöm szépen a komikat!!!
Jaj és tegnap (2010. jan. 12.-én) kevesebb, mint 1 hónap alatt elértük az 5000 látogatót. Ezt is nagyon KÖSZÖNÖM!




A napok elteltek felettem, egyik követte a másikat. Még mindig nem voltam jól, a szívem darabjai fájtak, de a felejtés és gyógyulás útjára léptem. Bár a felejtés nehezen ment és nem is igazán akartam felejteni. A szép emlékeket meg akartam őrizni és mosolyogva visszaemlékezni rájuk. Robot még mindig szerettem és tudtam, hogy szeretni is fogom, ezen nem tudok változtatni. Közben Robert persze próbált felhívni, de nem vettem fel, vagy kinyomtam. 2-szer küldtem neki sms-t, hogy jól vagyok, csak hagyjon békén. Néha csokrokat is kaptam, kártyákkal, hogy „sajnálom” „ne haragudj” „szeretlek”, de ezek a csokrok szépen a kukában landoltak.
Meglepődtem azon, hogy nem jött utánam, pedig számítottam rá.
Már másfél hét telt el és újra megkezdődött a suli, így megint volt, ami lekötötte a figyelmemet.
A kedvenc kávézómban is mindennapi vendég voltam. Egyik nap, mikor hazaértem suliból, újabb csokor várt az ajtó előtt, ezen a következő kártya szerepelt: „ A szívem nálad van”
Ezt a csokrot már nem dobtam ki a kukába, hanem szépen kiraktam az asztalra. Éreztem, hogy ez is egy újabb lépés a fény felé.
Nekiláttam, hogy valami kaját csináljak magamnak, amikor megszólalt a mobilom. Mikor megláttam a kijelzőn, hogy ki keres, örültem is, de egy kicsit féltem is.

- Szia Ash! – szóltam bele

- Szia! – mondta egy kicsit mérgesen

- Mi baj? - kérdeztem

- Ezt én is kérdezhetném – mondta durcásan - miért nem szóltál, hogy baj van, miért csak most tudom meg, hogy összevesztetek?

- Ash, ne haragudj, csak annyira magam alatt voltam, hogy.. - kezdtem

- Oké, semmi baj, nem kell magyarázkodnod - enyhült meg – úgyis nem sokára elmesélhetsz mindent.

- Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem meglepetten

- Úgy hogy úton vagyok hozzád – magyarázta – baj?

- Nem dehogyis - mondtam -, de jó lesz, örülök

- Akkor jó

„Hogy lehet ekkora barom” – hallottam a háttérből

- Ez ki volt? – kérdeztem

- Nyugi, csak Kellan – magyarázta Ashley – mikor megtudta, nem bírt egy helyben maradni és közölte, hogy ő is jön és egy kicsit pipa Robra és akkor még finoman fogalmaztam.

- Ohh – nyögtem

- Akkor várlak benneteket – mondtam – mikorra értek ide?

- Kb 1 óra

- Rendben, akkor nem sokára

- Szia!

- Szia!

Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek, vagy sírjak. Elvégre nagyon szeretem Ashleyt és Kellant is, de mégiscsak Rob barátai és nem tudtam mi sülhet ki ebből.
Úgy döntöttem gyors összedobok valami kaját és a rakott tészta mellett tettem le a voksom, mivel az gyorsan készen van. Épp kivettem a sütőből a kaját, mikor kopogtattak az ajtón.

- Sziasztok! – köszöntem miután ajtót nyitottam – gyertek be!

Mindketten adtak 2-2 puszit és beljebb masíroztak.

- Hogy vagy? – kérdezte Ash

- Most már jól – mondtam – de őt nem tudtam becsapni.

- Szereted, igaz és szenvedsz? – szegezte nekem a kérdést

- Szeretem és mindig is szeretni fogom! - válaszoltam

- Na akkor mesélj el szépen minden, mert Robból nem lehetett semmi értelmeset kihúzni – adta ki a parancsot

Letelepedtünk a kanapéra. Kellan és Ash közrefogtak és itták minden szavamat. Ash gyilkos pillantásokat vetett, mikor a fő részhez értem, Kellan keze pedig ökölbe szorult és morgott a foga között.

- Hát ennyi lenne – zártam le

- Azt a… – kezdte volna Kellan

- Hagyd abba! – rivallt rá Ashley

- Azt ugye tudod, hogy szeret? – kérdezte tőlem

- Persze – mondtam gúnyosan

- Lehet, hogy meg kellett volna hallgatnod – motyogta maga elé

- Ugyan miért? – kérdeztem mérgesen - úgy láttam elég jól elvoltak és Rob sem igazán tiltakozott

- De – mondta volna tovább Ash

- Ashley – kezdtem mérges lenni – most azért jöttél, hogy őt védd, mert ha igen, akkor nincs miről beszélnünk

- Nem azért jöttünk – hajtotta le a fejét – Rob valóban aljas dolgot művelt. Aggódtunk érted.

- Nekem már tényleg olyan vagy, mint a testvérem – magyarázta - és tudnom kellett, hogy jól vagy.

- Köszönöm! – borultam a nyakába

- Kitekerem a nyakát! – morgott Kellan

- Héé mackó, nyugi – bújtam oda hozzá, mire ő átölelt

- Megverem, amiért bántott téged – motyogta a hajamba

- Nem bántott

- De igen

- Hagyjuk jó – kértem

Így végre lezártuk ezt a témát, pár perc múlva megszólaltam.

- Annyira jó, hogy itt vagytok

- Holnapután megyünk is vissza, csak tudni akartuk, hogy jól vagy – mondta Ash

- És hol alszotok? - kérdeztem

- Majd keresünk valami szállodát - válaszolta

- Szó sem lehet róla! – ellenkeztem - itt alszotok!

- Nem akarunk zavarni

- Beszélsz butákat! – mondtam - maradtok és kész!

- Oké – egyezett bele

- Ha nem gond igénybe venném a fürdőt - mondta Ashley - egy kicsit megviselt az út

- Persze, csak nyugodtan – mosolyogtam - a konyha melletti ajtó

- Nem sokára jövök – nézett hátra

- Tényleg jól vagy? – kérdezte Kellan pár perc múlva

- Igen

- Ha kell egy váll, amin sírni szeretnél vagy valaki, aki meghallgat - mondta

- Köszi, aranyos vagy – mondtam és adtam egy puszit az arcára

Szorosan magához húzott és jó érzés volt a karjai között pihenni. Néhány perc múlva, azonban kezdett egy kicsit kellemetlen lenni, így kimásztam Kellan karjaiból, de túl hirtelen állhattam fel, mert megszédültem. Még láttam a fürdőből kilépő Ashley homályos alakját, de aztán elsötétült a kép.