60. Önmarcangolás és a lépés, ami várat magára

Sziasztok!

Mivel túl vagyok a nyelvvizsgán és a szóbeli meglett, így jó kedvemben itt a következő feji, Rob szemszögéből:)))))))))
A komikat továbbra is várom, tudjátok rajtatok múlik, mikor kerül fel a folytatás!

Puszillak benneteket!


Magamat ostoroztam. Annyira, de annyira hülye voltam. Miért kellett visszacsókolnom Ramit??? Miért tettem? Magam sem tudom. Egyszerűen nem tudtam megállni, nem tudtam ellenállni, holott azt is tudtam ezzel mélységesen megbántom Trixit, pedig nem akartam. Tényleg szeretem őt és nagyon fontos nekem. Élénken él bennem az utolsó beszélgetésünk:

Az ajtó mellett ültem, mikor kilépett, szomorúan, bőröndökkel.

- Hova mész? – kérdeztem szomorúan

- Haza - mondta

- Ne! – suttogtam – kérlek, beszéljük meg!

- Ezen nincs mit beszélni! – mondta - láttam, amit láttam!

- Meg tudom magyarázni...

- Na persze! - mondta gúnyosan – nem akartad, stb.

- Ehhez képest a nyelved egész mélyen benne volt Rami szájában és a kezed is a seggén időzött, ha jól láttam – mondta - jaj persze, így akartad eltolni magadtól értem én – húzta el a száját

- Trixi, én sz…– mondtam volna, de megint nem hagyta

- Jaj kérlek csak ezt ne! – mondta – ezek után ne merd a szemembe mondani, hogy szeretsz!

- Rob – kezdte – én tényleg szerettelek, de ezt már nem bírom elviselni, ezt nem bírom megbocsátani!

- Legalább annyit ígérj meg, hogy felhívsz, ha hazaértél – kértem megadóan – csak hogy tudjam, hogy jól vagy.

- Majd még meglátom! – mondta és ott hagyott.

Utána mehettem volna, de nem tettem. Időt akartam neki adni, hogy felejteni tudjon, vagy nem is tudom. Lehet, hogy egyszerűen csak nem bírtam a szemébe nézni. Éreztem, sőt tudtam, hogy egy utolsó, aljas, szemét disznó voltam. Tudtam, hogy soha nem fog nekem megbocsátani, de reméltem, hogy nem lesz igazam. Hívni többször próbáltam, de soha nem vette fel a telefont. Gyáva voltam, nagyon is, utána kellett volna mennem, de féltem.
Most már csak arra tudtam gondolni, hogy boldog legyen, jobban szerettem volna, ha velem lenne boldog, de tudtam, hogy az már nem lehet, így csak annyit kérhettem, hogy felejtsen el és találja meg a boldogságot. Én soha nem fogom tudni elfelejteni őt, ahhoz túl sokat kaptam tőle. A szívem örökre nála marad, de a jelenlegi helyzetet magamnak okoztam.
Nem csináltam semmit, folyton csak ő járt a fejemben. Felidéztem minden boldog pillanatunkat, az első csókot, amikor elpirult, olyan gyönyörű volt. A szemét, ahogy mosolygott rám. Életem legszebb időszaka volt a vele töltött hónapok sora. Szenvedtem, de azt már nem akartam, hogy ő is tovább szenvedjen, így arra jutottam, hogy el kell engednem, de nem tudtam megtenni. Önző voltam, őt akartam, de nem tudtam, hogyan kérhetnék bocsánatot, ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy nincs több esélyem. Milliószor lejátszottam magamban millió lehetőséget, hogy kérhetnék bocsánatot, de gyáva voltam megtenni. Sokszor kaptam lehetőséget a hibáimat jóvá tenni, kijavítani, sokkal többször mint megérdemeltem volna, nem remélhettem még egy életet.
Rami is többször próbált velem beszélni, de nem akartam, hogy a kígyó újra elbűvöljön, így jobbnak láttam, ha erre nem kerül sor. Bár utána Cipruson odajött hozzám bocsánatot kérni, de közöltem vele, hogy nem kérek belőle, így ennyiben is maradtunk.
2 napja pedig Kellantól kaptam egy nem éppen baráti hívást, amikor is igencsak a földbe döngölt, így telefonon keresztül is, mintha nem érezném anélkül is ramatyul magamat, de persze teljesen igaza van. Ashley is teljesen kiakadt, tőle is kaptam egy kis fejmosást, teljes joggal. Persze tudom, hogy anyu is aggódik, mikor napokig nem jelentkezek és Trixit is sajnálja, mivel nagyon szerette. Szerinte utána kellene mennem, de hogy tehetném. Azt viszont nem értem miért kellett elmondania a többieknek?
Az életem romokban hever, amit csak magamnak köszönhetek. Volt egy gyönyörű okos barátnőm, aki már a menyasszonyom is volt, teljes volt az életem és most nincs semmim.
Ezek a gondolatok jártak minden nap, minden órájában a fejemben és nem tudtam tőlük szabadulni.
A mai napon is eddig annyit tettem, hogy felkeltem és vártam a csodát. Ültem az ágyon és újra csak kavarogtak a gondolatok a fejemben, azok a gondolatok, amik egy ideje kitöltik az elmémet.
Egyszer megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és Kellan neve villogott rajta.

- Remek újabb lecseszés - gondoltam magamban.

Először arra gondoltam, hogy fel sem veszem, de rájöttem, hogy azzal csak olajat öntenék a tűzre, így felvettem a telefont és vártam a kitörést.

- Kellan! – szóltam bele.

- Rob! – alig hallottam mit mond, csak suttogott, éreztem, hogy baj van.

- Jézusom mi történt? - kérdeztem

- T…Tri…Trixi – dadogta