62. Ébredés

Sziasztok!

Itt a következő fejezet, még mindig Rob szemszögéből...
Köszönöm a sok komit, továbbra is várom őket, tudjátok, rajtatok áll, mikor érkezik a folytatás!:)

Puszi mindenkinek!


- Ez most komoly?? – kérdeztem miközben már az emelet felé haladtunk.

Kellan csak bólintott. Hirtelen nem tudtam, mit kezdjek ezzel az információval, de valahogy most nem is érdekelt, csak az, hogy Trixi rendbe jöjjön. Mikor kiléptünk a liftből megpillantottam Ashley-t, aki egyből odajött hozzánk.

- Ne hidd, hogy nem haragszom rád! – kezdte, de látszott rajta, hogy már olvad a jég – de erről tudnod kellett

- Hogy van? - kérdeztem

- Semmi változás – mondta szomorúan

- Mit mondanak az orvosok?

- Nem tudnak semmit - válaszolta

- Mi az hogy nem tudnak semmit? - kezdett bennem felmenni a pumpa - ez a dolguk nem?

- Hééé – kezdte Ash – ne akadj ki, rendben és ne csinálj balhét!

- Oké – vettem egy mély levegőt - megpróbálok viselkedni

Azzal Ash belém karolt és elindultunk az egyik szoba felé. Mikor beléptem és megláttam, ahogy Trixi ott fekszik eszméletlenül, én is mentem rosszul lettem.

- Héé Rob jól vagy? – kérdezte Ash ijedten

- Igen , persze – mondtam és megpróbáltam összeszedni magam.

Kifejtettem a karomat Ashley szorításából és odamentem az ágyhoz. Még így is gyönyörű volt.

- Kicsim én annyira sajnálom – motyogtam zokogva és térdre rogytam az ágy mellett.

Megfogtam a kezét és megsimogattam.

- Szeretlek – nyögtem

Így ülhettem, vagyis térdelhettem vagy egy fél órát, amikor éreztem, hogy nagyon zsibbad a lábam, így feltápászkodtam. Ash és Kellan az ajtónál álltak.

- Beszélek egy orvossal – mondtam miközben remegő lábakkal elindultam az ajtó felé

- Nem fognak tudni semmit mondani – mondta Kellan

- Akkor is

- Oké – adta meg magát

Elindultam a folyosón és végre megpillantottam egy nővért. Odamentem hozzá és mikor felém fordult azt hitem menten összeesik és ő is ápolásra szorul majd.

- Uramisten – nyögte – maga…
- Igen, de most nem számít ki vagyok! – kezdtem - a menyasszonyom itt van a kórházban és a hogyléte felől szeretnék érdeklődni

- A menyasszonya? – kérdezte elkerekedett szemekkel

- Igen – válaszoltam kimérten - Némedi Beatrix

A nővér még jobban elsápadt, de aztán erőt vett magán és nagy nehezen kinyögte, hogy keres egy orvost.

- Köszönöm - mondtam

Azzal el is indult. Kb. 10 perc múlva jött is egy doki.

- Miben segíthetek? - kérdezte

- Jó napot doktor úr! – kezdtem - a menyasszonyom hogyléte felől szeretnék érdeklődni

- Neve? - kérdezte

- Némedi Beatrix

- Ááá – most kattant be neki a dolog - a hölgy, akinek nem tudjuk, mi baja

- Igen - motyogtam

- Sajnálom uram, de tényleg nem szolgálhatok semmilyen információval – fogalmunk sincs mi baja a kisasszonynak. Még tartanak a vizsgálatok, addig nem tudunk semmit.

- Értem – motyogtam - lehetne egy utolsó kérdésem?

- De gyorsan, mert dolgom van!

- A párom tényleg terhes? – nyögtem ki

- Igen – mondta gyorsan - de ha megbocsát tényleg rengeteg dolgom van

- Köszönöm

Azzal ott hagyott a folyóson. Pár percig csak álltam, tényleg kisbabánk lesz. El se akartam hinni. Trixi babát vár. Agyaltam ezen egy darabig, aztán mikor egy kicsit magamhoz tértem, feltűnt, hogy pusmognak körülöttem, így jobbnak láttam kereket oldani és visszasiettem a kórterembe.

- Na jutottál valamire? – kérdezték egyszerre

- Csak arra amire ti - válaszoltam

Fogtam egy széket és odahúztam az ágyhoz. Leültem és kezét a két kezem közé fogtam.

- Szeretlek – suttogtam megint könnyes szemekkel - nem hagyhatsz magamra, szükségem van rád!

Megsimogattam az arcát, mire mintha úgy éreztem volna, hogy megmozdul, de nem, csak képzelődtem.
Órák teltek el így, hogy csak fogtam a kezét. Egyszer csak arra riadtam, fel, hogy valaki megfogja a vállamat.

- Héé haver! – kezdte Kellan - pihenned kellene!

- Nem megyek sehová! - mondtam

- Ne készítsd ki magad! – győzködött Ash - azzal nem segítesz rajta

- Nem megyek sehová! - mondtam - ti menjetek nyugodtan

- Oké, ahogy gondolod – egyezett bele - holnap reggel jövünk

- Sziasztok!

- Szia!

Virrasztottam egész éjjel. 2-szer bejött egy nővér megnézni, hogy van-e változás. Mikor engem meglátott, mosoly ült ki az arcára, de mikor ráemeltem könnyes szemeimet, rájött, hogy nem a legalkalmasabb pillanat, akármit is akart.
Reggel valóban meg is érkezett Ashley és Kellan egy csésze kávé kíséretében.

- Hogy vagy? – kérdezte Ash

- Szerinted?

- Hoztunk neked kávét – mondta Kellan

- Köszi

- Van változás? – kérdezték egyszerre

- Semmi

- Nyugi, rendbe jön – mondta Ash és megölelt.

Közben bejött egy doki is, hogy megnézze és kiküldött minket a szobából. Mikor végzett megpróbáltam belőle is kiszedni valamit, mivel nem az a doki volt, akivel tegnap beszéltem.

- Doktor úr! - kezdtem

- Ne haragudjon, de nem érek rá – mondta idegesen - mennem kell egy másik beteghez!

- Egy perc lenne

- De gyorsan – fordult indulatosan felém

- Tudnak már valamit?

- Még semmit

- Ohh

- Nézze uram - kezdte - tudom, hogy aggódik, de azzal nem segíti a munkánkat, ha láb alatt van. Hagyja, hogy végezzük a dolgunkat – mondta és azzal otthagyott.

Letörve másztam vissza a szobába, nyomomba Ashley-vel és Kellan-nal
Megálltam az ágy mellett, megsimogattam Trixi arcát, majd adtam egy puszit a homlokára. Újra 2 kezem közé vettem a kezét és leültem a székre. Órákig ültem így, mikor végre megtörtént a csoda: megmozdult és kinyílt a szeme.