24. A Show

Mikor hazaértünk Rob felém fordult.

- Kicsim – kezdte – holnap lesz az az élő show, ahol bocsánatot kell kérnem Kristentől.

- Akkor elmész? – kérdeztem szomorúan

- Reggel indul a gépem, délután lesz a show, de este már jövök is vissza – mondta

Ettől egy kicsit megnyugodtam.

- Nem tudnék sokáig távol lenni tőled – magyarázta mosolyogva

- Én sem bírnám sokáig nélküled – mondtam és megcsókoltam, amit viszonzott is.

Újfent nem bírtunk magunkkal és folytattuk a délutáni rosszalkodást, de ezúttal a szobámban. Hajnalban keltünk, mivel Robnak fel kellett érnie Pestre. Fel szerettem volna menni vele, de nem engedte mondván, ne keltsünk feltűnést, így elbúcsúztam tőle. Amint kilépett az ajtón máris hiányzott. Alig vártam az estét, hogy visszajöjjön hozzám.
A nap nagyon lassan telt nélküle. Tettem – vettem, de igazán semmivel nem tudtam magam lefoglalni. Délután úgy döntöttem, hogy megnézem a show-t. Először nem volt semmi érdekes, de aztán a show második felében köpni-nyelni nem tudtam a meglepetésektől. Kezdődött azzal, hogy Kris és Rob nagyon durván smároltak, de úgy istenigazából, sőt Rob még rá is mászott Krisre. Miután abbahagyták a nyáladzást, a riporter megkérdezte:

- Akkor most mi a helyzet, együtt vagytok?

- Igen – válaszolták egyszerre

Ennél a résznél már a sírás kerülgetett.

- Rob, mi a helyzet a magyar barátnőddel? – kérdezték tőle

- Hát ő csak egy kis kaland volt. Jó volt, szép volt, jót szórakoztam, de nekem Kris az életem, őt szeretem – válaszolta Robert és Kristenre nézett, majd újból egymás szájában voltak.

Nem bírtam tovább, kikapcsoltam a TV-t és elkezdtem zokogni. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón. Nem foglalkoztam vele, egyedül akartam lenni.

- Trixi nyisd ki, Kellan vagyok – kiabálta

Felkeltem és odavánszorogtam az ajtóhoz. Kinyitottam és valóban Kellan volt az, ez az aranyos mackó. Zokogva hozzábújtam, ő pedig átölelt.

- Ssssss, nyugi kislány – nyugtatott – biztos van rá magyarázat

- Igen, az hogy hazudott nekem - feleltem

- Ismerem Robot. Soha nem tenne ilyet és ráadásul teljesen kivirult, mióta ismer – védte a barátját – szeret téged, hidd el nekem

- Na persze – mondtam gúnyosan

- Figyelj – mondta és beljebb tolt, becsukta az ajtót majd odavonszolt a kanapéhoz – Rob nagyon jó ember. Megérdemli, hogy boldog legyen és veled az.

- Én is ezt hittem, de már tudom, hogy csak káprázat volt az egész – motyogtam -, de ettől függetlenül szeretem, de ha ő Kristennel akar boldog lenni, nem állok az útjába. Szeretném, ha boldog lenne és ha nem én kellek neki, elfogadom.

- Butaságokat beszélsz – mondta és megölelt – te kellesz csak neki, senki más

- Akkor mivel magyarázod a történteket? –szegeztem neki a kérdést

- Nem tudom, de biztos, hogy van rá magyarázat – motyogta maga elé

Órákon keresztül beszélgettünk, amikor is újfent kopogtattak az ajtón.

- Nem akarok beszélni vele, küldd el kérlek – mondtam Kellannak

Kellan odament az ajtóhoz, kinyitotta és kilépett, de mivel nem csukta be az ajtót, így minden egyes szót hallottam, pedig most nem volt hozzá hangulatom.

- Hát haver ezt jól megcsináltad – kezdte Kellan

- Tudom és sajnálom, szeretem Trixit, de ezt meg kellett tennem – motyogta Rob

- Mérges rád nagyon és mit ne mondjak jogosan – mondta a mackó – de azt meg kell hagyni egész jó kis rácupp volt – tette hozzá vigyorogva

- Kösz Kellan – mondta Rob fintorogva – erre volt szükségem

- Mit csináljak? – kérdezte Robert

- Hát először is szerintem legyél őszinte – ez a legjobb, amit tehetsz.

- Hajrá, szeret téged, elmondta nekem, de dühös rád és nagyon megbántottad, nem lesz könnyű kiengesztelned a kislányt, de megéri és mondanék még valamit, egy hatalmas nagy marha vagy, ha elengeded ezt a csajt, és velem fog meggyűlni a bajod, ha futni hagyod – adta a tanácsait Kellan

Ezen normális esetben mosolyogtam volna, de most nem voltam olyan hangulatban.

- Bár ha jobban belegondolok – folytatta Kellan – ha elszalasztod a kislányt, akkor legalább lecsaphatok rá én

- Igazán rendes vagy – mondta Rob

– Na de viccet félretéve el ne merd engedni, mert azt nagyon megbánod - folytatta

- Gyerünk, harcolj a bizalmáért – mondta Kellan és beljebb lökte Robot az ajtón

- Kicsim- szólt hozzám- sajnálom a történteket, de meg tudom magyarázni.

Ekkor felemeltem a fejem és ránéztem, mikor meglátta kisírt szememet és a fájdalmat, ami tükröződött benne, arca eltorzult.

- Nagyon- nagyon sajnálom – kezdte, de én nem voltam kíváncsi a magyarázkodására, ezért felkeltem és a szobám felé indultam. Rob a kezem után nyúlt, de elrántottam, majd ránéztem.

- Hagyj békén, nem vagyok kíváncsi a magyarázataidra – vetettem oda neki

- De – kezdte volna

De nem foglalkoztam vele:
- Legyél boldog Kristennel. Nem állok az utatokba. Sajnálom, hogy eddig belerondítottam a képbe – mondtam és bementem a szobába szóra sem méltatva Robot és becsuktam az ajtót.

Kellan ekkor beljebb jött és minden egyes szót hallottam a beszélgetésükből.
Miért ilyen vékonyak a falak? Ekkor eszembe jutott valami. Te jó isten hány szomszéd hallhatta a szeretkezéseinket. Mindegy most már nem számít. Sikerült lenyugodnom. Hallottam minden egyes szavukat és elgondolkodtam

- Kellan, szeretem, nagyon – kezdte Rob - mit tegyek?

- Ne add fel, de legyél türelmes – mondta – időre van szüksége

- Nélküle nem élek – folytatta Rob szinte sírva

- Kezdjük azzal, hogy elmeséled mi volt ez az egész – mondta Kellan

Itt már nem figyeltem, hanem a gondolataimba merültem.
Mentem is volna ki hozzá, hogy megöleljem és azt mondjam neki, hogy nincs semmi baj és szeretem, de ugyanakkor tényleg nagyon megbántott és nagyon fájt. Időre van szükségem, hogy fel tudjam dolgozni, de vajon Rob tud-e addig várni, vagy ezzel az akciómmal tényleg és véglegesen Kristen karjaiba üldözöm?