35. Hogyan tovább?

Kopogtattak, aztán csak annyit hallottam, hogy bevágódik az ajtó, de úgy, hogy az egész lakás remegett. Gyorsan kiszaladtam, hogy megnézzem mi történt, de Rob nem volt sehol. Ekkor pillantottam meg az újságot a földön. Felvettem és amikor megláttam a címlapot, azt hittem összeesek. Ez állt rajta:

„Robert magyar barátnője újra kavar: Kellan és Kristen miatta veszekedtek és úgy tűnik a szívtiprót lecserélték, a tanárnő Kellannal enyeleg”

Alatta 3 kép, az egyiken, ahogy Kristen és Kellan vitatkoznak, a másik kettőn Kellan és én vagyunk, ahogy átölel.

- Jézusom – kiáltottam fel és egyből szaladtam Robert után.

Tudtam, hol kell keresnem és nem is tévedtem. Kellan szobájában püfölték egymást.

- Fiúk hagyjátok abba - kiabáltam, de nem figyeltek rám

- Elég – üvöltöttem és megpróbáltam Robot lehámozni Kellanról

Ekkor Kellan szólalt meg elsőnek:

– Elmondaná valaki, hogy mi ez az egész

- Még hogy mi? Te szemét – üvöltötte Rob és újból ment volna neki, de megfogtam a karját

- Hogy volt képed kikezdeni vele? – üvöltött még mindig - azt hittem a barátom vagy

- Mi van? – nézett rá értetlenül Kellan

- Megjelent egy cikk a tegnapi incidensről – magyaráztam

- Már értem – dadogta Kellan

- Rob, semmi okod haragudni rá, ő védett meg – mondtam és szomorúan folytattam

- Látod, ezt nem akarom. A legjobb barátoddal is veszekedtél miattam. Mindenkinek csak ártok

- Hogy mondhatsz ilyen butaságokat? – mondta és próbált volna megölelni, de nem engedtem

- Engem is beavatna valaki – szólt közbe Kellan – egy kukkot sem értek

- Trixi el akar hagyni – mondta Rob szomorúan

- Nem – vágtam közbe – nem erről van szó. Szeretlek, te hülye, csak nem akarom, hogy miattam vessz össze mindenkivel. Már összevesztél apukáddal, Kristennel és most nekiestél a legjobb barátodnak. Én ezt nem akarom, nem bírom elviselni, hogy miattam, mennek tönkre ezek a barátságok, „kapcsolatok”.

Ekkor Rob letérdelt elém és úgy könyörgött tovább.

- Kicsim kérlek, ne hagyj el – mondta már majdnem sírva – nem élhetek nélküled

- Ne kérlek – mondtam én is majdnem sírva és megfogtam a kezét, majd felhúztam.

- Nagyon jól tudod, hogy szeretlek, de időre van szükségem – mondtam könnyes szemekkel - át kell gondolnom a dolgokat

- Trixi mondhatok valamit? – kérdezte Kellan

- Persze – néztem rá

- Megértelek, nehéz lehet neked, elvégre egy teljesen más világba csöppentél és ezzel nehéz együtt élni, de Rob tényleg szeret és ismerem annyira, hogy totál kikészülne, ha elhagynád. Te nem láthatod rajta a változást, de én régóta ismerem és teljesen más, mióta ismer téged, újra az a szeretnivaló fickó, aki az előtt volt, mielőtt kirobbant ez az egész őrület – magyarázta Kellan

Rob csak ennyit bírt kinyögni:

- Köszönöm

- Csak rámosolyogtam Kellanra – köszönöm, hogy elmondtad

- Robert – fordultam felé – teljes szívemből szeretlek és bármit feláldoznék érted, de most szükségem van egy pár napra. Haza megyek és átgondolom a dolgokat – mondtam, de majd a szívem szakadt bele

Robert csak könnyes szemekkel nézett a szemembe.

- Ne kérlek, ne tedd még nehezebbé – kértem én is majdnem sírva – néhány napot kérek

Bólintott.

- Akkor kikísérlek a reptérre – mondta

- Szerintem ez nem jó ötlet - ellenkeztem

- Kérlek

- Rendben – egyeztem bele

Így visszamentünk a szobájába. Rendbe szedtem magam, ő közben foglalt nekem jegyet a délutáni járatra. Miután végeztem a fürdőszobában, elkezdtem pakolni, bár nem volt sok minden, amit el kellett pakolnom, csak nem akartam Robbal beszélni. Nem bírtam, hogy fájdalmat okozok neki, annak, aki az életemet jelenti, de szükségem van egy kis gondolkodási időre.
Pár órával később már a taxiban ültünk szótlanul. Mikor kiértünk a reptérre Rob szembefordult velem.

- Szeretlek – mondta fájdalmas hangon

- Én is téged – mondtam és hozzábújtam

Így álltunk pár percig, szorosan ölelve egymást. Persze a paparazzik most is felbukkantak és szorgosan gyártották a képeket, de egyikőnket sem érdekelt most a dolog.
- Tanárnő akkor most Robert vagy Kellan?? – záporoztak felém a kérdések, de nem foglalkoztam velük

- Hívj, ha hazaértél – szólalt meg Rob – és adott egy csókot.

Ebben a csókban benne volt minden fájdalma. A szívem szakadt meg, de mégis megtettem, amire a barátnőm szimplán azt mondaná, hogy nem vagy normális. Otthagytam és elindultam a gép felé, vissza se nézve.
A hazafelé út gyötrelmes volt. Ismét kongó üresség támadt a mellkasomban, de ezt most én okoztam magamnak. Végigzokogtam az utat. A többi utas furcsán nézett rám, szerintem komplett hülyének néztek. Mikor hazaértem, első dolgom volt felhívni Robot, ahogy ígértem. Hallottam a hangján, hogy sírt és nem tudtam, hogy vigasztaljam meg. Nem sokat beszéltünk, mivel éreztem, hogy nem bírom sokáig és képes lennék megkérni, hogy jöjjön ide, de nem tehettem, így gyorsan elköszöntem, azzal, hogy amint sikerült rendeznem magamban a dolgokat keresni fogom. Miután letettem, újból elkezdtem zokogni. Egy marha vagyok, ha elengedem, de mégis éreztem, hogy ez így nem jó. A szívem és az eszem újból hatalmas csatát vívott és nem tudtam, melyik győz.