36. Kibogozott gondok

Az órák csigalassúsággal teltek. Monoton módon tettem a dolgomat és közben mérlegeltem, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Robbal 3 napja nem beszéltem, noha többször hívott, de nem vettem fel a telefont. Nem akartam beszélni vele, mert tudtam, hogy ha meghallom a hangját, akkor nem fogok tudni reális döntést hozni. Nem mintha így sok esély lenne rá. Minden gondolatomat ő tölti ki, újra a szemem elé kerülnek a boldog percek. Az első vacsoránk, meg az a sok minden, amit vele átéltem. Szükségem van rá, kell nekem, ez nem is kérdés, de mégis éreztem, hogy nem lehetek ennyire önző. Mi lesz a barátaival, a munkájával? Mivel egyedül képtelen voltam dönteni, felhívtam Ramit.

- Szia csajszi – köszönt vidáman a telefonba

- Szia - mondtam

- Jézusom – hökkent meg – mi a baj?

- Honnan veszed, hogy baj van – kérdeztem vissza

- Ismerlek – mondta – hallom a hangodon. Fogadni mernék, hogy 5 perccel ezelőtt még sírtál

- Tényleg ismersz – hagytam jóvá

- Na mesélj – adta ki a parancsot - mi történt?

- Robert – nyögtem ki

- Jaj nem – rémüldözött - összevesztetek?

- Valami olyasmi – suttogtam - vagyis nem tudom, nem tudok semmit

- Kezd az elején kérlek, nem értek semmit – mondta határozottan

Így elmeséltem neki mindent, amiről lemaradt. Kellannal, mikor megjelent nálam, Kristen meghívását, a reptéri vitát, majd aztán, ahogy Rob és Kristen újból veszekednek, végezetül, ahogy Rob nekiesik Kellanak. Próbáltam értelmesen beszélni, de nem tudom mennyit értethetett meg, mivel közben-közben eltörött a mécses.
Mikor mondandóm végére értem, Rami csak hallgatott, majd 3 perc után megszólalt.

- Hát nem tudom, mit kellene tenned, megértem a dilemmádat, mert itt nem csak rólad van szó, hanem több dologról. Mondjuk amiket elmeséltél, az valóban azt bizonyítja, hogy szeret és fontos vagy neki – összegezte Rami a dolgokat

- Ezt tudom – válaszoltam -, de nem adhat fel mindent miattam, nem lehet. Ha ezek után is folytatnám, akkor önző lennék, mert csak azt nézném, hogy én nem tudok nélküle élni

- Trixi szereted? – kérdezte barátnőm

- Ez még kérdés? – kérdeztem értetlenül - épp azért nem tudom mit tegyek, mert mindennél jobban szeretem

- Figyelj – folytatta - mióta vele vagy végre újra megtaláltad önmagad. Soha nem láttalak még ilyen boldognak, pedig régóta ismerlek, azt mondom ne engedd el

- De – próbálkoztam volna ellenkezni

- Trixi – mondta Rami ellentmondást nem tűrő hangon - amiket meséltél, amiket tényleg megtett, az is csak azt bizonyítja, hogy te állsz az első helyen az életében. Legyél boldog. Nem helyezheted mindig mások boldogságát a sajátod elé és különben is érzem, hogy nélküled ő sem lesz boldog. Felnőtt ember, neki kell eldönteni, hogy mi az, amit elengedhet mi az, amit nem, ez ne a te gondod legyen. Beszélj vele, mond el neki, mit érzel és, hogy szereted. Mást nem nagyon tudok mondani – foglalta össze a dolgokat

- Köszönöm - suttogtam

- Hát igazán nincs mit. Ahhoz képest, hogy rosszul indult ez az egész legalábbis részemről, most meg én beszéllek rá, hogy el ne merd engedni - mondta

- Na de viccet félretéve mit fogsz tenni? - kérdezte

- Kezdem azzal, hogy felhívom, aztán majd kiderül – mondtam

- Szólj, bárhogy alakulnak is a dolgok - kérte

- Rendben és köszönöm

- Ez a legkevesebb

- Szia – köszöntem el

- Szia - mondta

Miután leraktam a telefont, újra elkezdtem agyalni. Ez a beszélgetés sem segített sokat, bár azt már tudtam, hogy nem hagyhatom el, nem tudom elhagyni, de hogyan orvosoljam a másik problémát. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy kompromisszumot ajánlok. Rendbe kell hoznia a viszonyát a barátaival és akkor mindenki jól jár. Fogalmam sem volt arról, hogy fogom ezt véghezvinni, de tudtam, hogy azt nem hagyhatom, hogy tovább romoljon a dolog.
Vettem egy mély levegőt és tárcsáztam. Kettőt csöngött, majd kinyomott és már hívott is vissza, mint aki egész nap a telefont lesi, hogy az mikor kezd el csörögni.

- Szia – szólt bele bizonytalanul

- Szia – mondtam rekedt hangon

- Sikerült átgondolnod a dolgokat? - kérdezte

- Igen - válaszoltam

- És mi az ítéletem? – kérdezte fájdalmas hangon

- Ítélet? – kérdeztem

- Hogyan tovább? – jött az újabb kérdés

- Rob azt tudnod kell, hogy bármit mondok is, szeretlek – mondtam határozott hangon

- Akkor ennyi, vége – szinte hallottam, ahogy darabokra törik a szíve

A szívem összeszorult.

- Nem, nincs vége, nem tudnék nélküled élni - mondtam

- Tényleg? – kérdezte egy kicsit vidámabban

- Tényleg, szeretlek – mondtam most már én is mosolyogva

- Jaj kicsim én is nagyon szeretlek

- Rob, de lenne még valami, ami szeretnék kérni – halkítottam le a hangom

- Bármit életem, érted bármit – vágta rá azonnal

- Békülj ki Kristennel - kértem

- Bármit csak ezt ne - suttogta

- Kérlek a kedvemért

Hosszan hallgatott majd ennyit mondott:

- Hát lehet neked nemet mondani

- Ez azt jelenti, hogy kibékültök? – kérdeztem élénkebben

- Igen – érkezett a válasz

- Köszönöm

- Nem értelek – mondta bizonytalanul

- Tessék? – kérdeztem értetlenül

- Ártott neked, gyűlöl téged, hogy tudsz mégis miatta aggódni – foglalta össze

- Nem miatta aggódok – válaszoltam - hanem miattad

- Ezt nem értem - értetlenkedett

- Kristen lelkivilága egyáltalán nem érdekel – mondtam - csak az, hogy téged szeretlek és nem szeretném, ha később megbánnád a dolgokat. A barátod és miattam vesztetek össze. Nem szeretném, ha én lennék annak az oka, hogy elveszíted őket.

- De kicsim

- Nincs de – szögeztem le

- Béküljetek ki – mondtam határozottan

- Már mondtam, hogy rendben

- Robert?

- Igen

- Mikor találkozunk, nagyon hiányzol - suttogtam

- Jaj kicsim, te is nekem, de a forgatás most nagyon beindult. Leghamarabb 2 hét múlva tudok elszabadulni - válaszolta

- Az nagyon messze van még – szontyolodtam el

- És mi lenne, ha te látogatnál meg? – vetette fel

- Hát, nem is tudom - haboztam

- Kérlek

- Tudnék neked nemet mondani - vigyorogtam

- Reméltem is, hogy nem – vigyorgott ő is

- Mikor jönnél? - kérdezte

- Péntek délután, de vasárnap jönnöm is kell vissza - válaszoltam

- Már nagyon várom, újra a karjaimban szeretnélek tudni

Ezen már mosolyogtam.

- Kis türelmet még Uram – mondtam mosolyogva a telefonba

- Önért bármit hölgyem – mondta szintén mosolyogva

- Akkor pénteken látlak – kérdezte, de egyben kijelentés is volt

- Igen

- Szeretlek

- Én is téged – mondtam és leraktam.

Ezután a beszélgetés után akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra. Bíztam benne, hogy Rob betartja a szavát és tényleg kibékülnek és akkor újra minden rendben lesz, én pedig újra visszakaptam a szívemet. A mellkasomban lévő kongó üresség eltűnt és újból szépnek láttam a világot.