32. Kígyót melengettem a keblemen

Nem tudom, meddig állhattam a folyosón, de egyszer csak azt éreztem, hogy ideje visszamennem. Lassú léptekkel, mint aki a végezet felé halad, közeledtem az ajtóhoz, majd becsuktam magam mögött. Hátamat nekitámasztottam az ajtónak és éreztem, ahogy a könnyeim újból megerednek. Sírásomból mobilom csörgése riasztott fel. Mivel újfent fogalmam sem volt arról merre lehet, a hang után indultam és rövid keresgélés után meg is találtam. A kijelzőn Robert neve villogott

- Szia - köszöntem

- Szia – szólt bele – te sírtál?

- Nem, dehogy - hazudtam

- Hallom a hangodon – mondta szomorúan

- Na jó, egy kicsit – vallottam be - , mert hiányzol

- Jaj kicsim te is nekem – mondta - legszívesebben azonnal visszafordulnék

- Ne – mondtam gyorsan - kötelességeid vannak, amiknek eleget kell tenned

- Hamarosan újra látlak – mondta kedvesen -, de addig is itt vagy a szívemben és, ha becsukom a szemem magam előtt látom az arcod és a mosolyod, ami erőt ad ahhoz, hogy kibírjam ezt az időt nélküled.

- Szeretlek - suttogtam

- Én is téged

A kocsiutat átbeszéltük, aztán el kellett búcsúznunk. Miután letettem a telefont, újfent éreztem az ürességet a mellkasomban.
A napok lassan teltek Rob nélkül. Én csak, mint gép tettem a dolgomat, tanítottam. Tűrtem, ahogy a kollégáim kibeszélnek a hátam mögött és hallgattam a diákjaimat, ahogy áradoznak és továbbra is kérdésekkel bombáznak. Csak az esti 3-4 órás telefonbeszélgetéseim Robbal, ezek tartották bennem a lelket.
Egyik nap, miközben éppen dolgozatokat javítottam, csörgött a telefonom. Reménykedve nyúltam a készülék után, de nem az a hívás volt, amiben reménykedtem. Egy ismeretlen szám villogott a kijelzőn.

- Igen, tessék Némedi Beatrix – szóltam a telefonba

- Szia Trixi – hallottam a vidám női hangot – Kris vagyok

- Ohh szia - döbbentem meg

- Bocsi, hogy csak így rád török – mentegetőzött – csak azért kereslek, mert lenne egy ötletem

- Valóban? – kérdeztem döbbenten

- Hát szóval – kezdett bele – jövő hétvégén lesz egy castos buli és arra gondoltam, hogy eljöhetnél te is. Végre én is megismernélek és Robnak is meglepetést szereznénk.

- Húú – hát nem is tudom

- Kérlek mondd, hogy eljössz - kérlelt - annyira jó lenne

- Oké rendben – adtam be a derekam

- Juuj, de jó – örvendezett – de ígérd meg, hogy Robnak nem szólsz, meglepi lennél neki

- Rendben – mondtam most már én is mosolyogva

- Akkor a következő a terv – vázolta – foglalok neked jegyet a jövő szombaton délelőtt 10:15-kor induló járatra.

- Erre semmi szükség – kezdtem volna, de belém fojtotta a szót

- Ugyan már, az én ötletem – mondta – nincs kifogás

- Jó – egyeztem bele

- Tehát ezzel a géppel jönnél- folytatta – természetesen kimegyek eléd az állomásra

- Jó, rendben

- Húú, Rob, hogy meg fog lepődni - lelkendezett

Lelkesedése kezdett rám is átragadni.

- Köszi Kris – mondtam

- Ugyan és tényleg nagyon várom, hogy megismerhesselek. Igaz futólag már találkoztunk, de azt jobb szeretném elfelejteni.

- Akkor számíthatok rád - kérdezte

- Igen – mondtam most már én is lelkesen

- Akkor jövő szombaton, de addig még úgyis beszélünk telefonon

- Rendben, szia – köszöntem el

- Szia

Ezután egy kicsit jobb kedvem lett. 9 nap múlva láthatom Robot és úgy tűnik még Kristennel is rendeződnek a dolgok. Kezdtem megkedvelni. A napok gyorsan teltek, annak tudatában, hogy nem sokára láthatom szerelmemet. Robbal továbbra is minden este beszéltem és Kris is kétnaponta hívott és megbeszéltünk mindent.
Végre elérkezett a nagy nap, és egy hatalmas görccsel a gyomromban ültem a Pestre tartó vonaton. Végtelen hosszúnak tűnt az út, de végül mégis felértünk. A repülőn már csak arra tudtam gondolni, hogy nem sokára Rob karjaiban leszek, így az út gyorsan eltelt. Mikor leszállt a gép, próbáltam megkeresni Kristent, de sehol nem találtam. Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Egy kicsit kezdtem kétségbe esni, mivel fogalmam sem volt merre induljak.
Ekkor egy ismerős hangot halottam a hátam mögött.

- Trixi? – kérdezte Kellan hitetlenkedve – hát te mit keresel itt?

Hátrafordultam és ott állt Kellan teljes életnagyságban, hatalmas táskával a kezében.

- Szia – köszöntem vidáman - Robhoz jöttem látogatóban

- Robhoz? – nézett rám értetlenül - az nem fog összejönni

- Miért? – kérdeztem és kezdtem egyre jobban kétségbe esni

- Forgatási szünet van és Rob elutazott hozzád – magyarázta Kellan

- Miii? – alig bírtam beszélni -, de, de

- Nem akart szólni, mert meglepetésnek szánta – folytatta Kellan

- De nekem Kristen azt mondta... – próbáltam elmondani

- Kristen? – kérdezte Kellan hitetlenül - hiszen ő is tudta, hogy Rob hozzád készül

Csak bólintottam, mert nem igazán érettem ezt az egészet, de ebben a pillanatban, meg is jelent az illető hatalmas vigyorral az arcán.