39. Egy szép nap

Erre a mondatra szívem erősebben kezdett zakatolni.

- Én is szeretlek – mondtam – nagyon – nagyon - nagyon és minden szó után adtam neki egy csókot.

Miután szívem dobogása visszaállt a normális kerékvágásba, befészkeltük magunkat az ágyba, de ezúttal tejszínhab nélkül és szorosan Roberthez bújva igencsak hamar el is nyomott az álom. Másnap Rob karjaiban ébredtem, rápillantottam az órára és meglepődve tapasztaltam, hogy 10 óra van. Nem mintha ellenemre lenne a lustálkodás, de úgy éreztem ideje lenne kimászni az ágyból, így adtam egy puszit szerelmem arcára, mire ő csak mosolygott.

- Jó reggelt hercegnőm - köszöntött

- Neked is szép jó reggelt

- Nem mintha nem lenne tökéletes helyem itt – kezdtem – de szerintem ideje lenne felkelni

- De én nem akarok – nyafogott – itt akarok maradni, veled együtt

- És ha nekem van egy sokkal jobb ötletem - mosolyogtam

Erre már felcsillant a szeme.

- Mit szólnál hozzá, ha….- kezdtem, de nem bírtam befejezni, mert kopogtattak az ajtón

- Ki lehet az? – mérgelődött Rob és kimászott az ágyból

Én is feltápászkodtam nagy nehezen. Mindketten magunkra kaptuk a hozzánk legközelebb eső ruhát és Robert már indult is ajtót nyitni.

- Szia Ash – köszönt – mit tehetek érted?

- Szia – köszönt Ashley

- Mond csak Rob, haragszol rám? – kérdezte – és beljebb lépett

- Miért haragudnék? – értetlenkedett

- Akkor, hogy lehet, hogy itt van a barátnőd, akiről annyit meséltél és nekem még nem mutattad be? – kérdezte Ashley

Ekkor léptem ki a szobából.

- Hát ő lenne az – ragyogott fel Ashley arca

- Szia Ashley vagyok, Rob kollégája – mondta, majd odajött hozzám és két hatalmas puszi keretében megölelt

- Szia, Némedi Beatrix – mondta mosolyogva

- Nagyon szép vagy – mondta ő is mosolyogva

- Köszönöm – sütöttem le a szemem

- Ne szerénykedj, komolyan mondtam – nézett rám

- Nagyon szeretnélek megismerni – folytatta – Rob már sokat mesélt rólad és szerintem nagyon jól kijönnénk

- Gyerekek este lesz egy buli, ahol mindenki ott lesz, nektek is jönnötök kell – vázolta ötleteit – ott legalább mindenki megismerhetné a lányt, aki az ujjai köré csavart – lökte oldalba Robot

- Hát nem is tudom – habozott Robert

- Gyertek, gyertek – kérlelt minket

- Rendben – adta meg magát Rob

- Köszönöm, imádlak – ugrott a nyakába Ash

- Szívesen

- Akkor este találkozunk – mondta vigyorogva

- 9-kor a portánál, legyetek jók gyerekek – mondta, majd adott mindkettőnknek 2 puszit és már el is tűnt

Rob egyből odajött hozzám és megölelt.

- Meglepődtél, igaz? - kérdezte

- Egy kicsit - válaszoltam

- Ne aggódj nem lesz baj

- Ashley ilyen, nagyon jól ki fogtok jönni és a többiekkel is – simogatta meg az arcom

- Remélem

- Biztos vagyok benne – mosolygott rám

- De ha emlékezetem nem csal – folytatta - valamit elkezdtél mondani, mielőtt Ashley ránk tört

- De jó az emlékezete valakinek - mosolyogtam

- Hát csak arra gondoltam, mit szólnál egy közös fürdéshez, kezdetnek, aztán csinálhatnánk együtt valami kaját, estére pedig már van program, pedig mást terveztem – vázoltam ötleteimet

- Akkor lemondjuk – mondta egyből

- Nem, már megígértük - ellenkeztem

- Ez nem ér - durcáskodott

- Ígérem, utána bepótoljuk

- Szavadon foglak – közölte és hevesen megcsókolt

Majd 20 perces csókolózás után sikerült is eljutnunk a fürdőbe, ahol tovább folytattuk azt, amit az éjjel elkezdtünk. Robert vizet engedett a kádba, miközben levetettem azt az egy darab pólót, ami rajtam volt. Mikor hátra fordult és rám nézett, szeme sok mindent tükrözött, szerelmet, féktelen szenvedélyt és sok mindent, amit nem tudtam azonosítani. Ő is megszabadult ruháitól, bemászott a kádba és intett, hogy menjek oda hozzá. Az ölébe ültem és ő egyből a szám után kapott. Faltuk egymás ajkait, majd apró csókokat leheltem mellkasára. Megmosdattuk egymást, majd kicsit kevesebb, mint 2 óra múlván, vigyorogva és tisztán, kimásztunk a fürdőből. Nekifogtunk kaját készíteni és mivel, már dél elmúlt, úgy döntöttünk egyből az ebéddel kezdünk. 3-ra el is készültünk az étellel és egymást megetetve el is fogyasztottuk. A közös mosogatásnak az lett az eredménye, hogy eszeveszett habcsatába kezdtünk, így utána még takaríthattunk is. Miután mindennel végeztünk, egy kicsit befészkeltük magunkat a kanapéra. Robert csak feküdt az ölemben én pedig a haját birizgáltam. Becsukta a szemét és csak feküdt az ölemben és dúdolgatott, én pedig elmerültem benne. Csak figyeltem és még mindig nem akartam elhinni, hogy ez a csodálatos férfi velem van és tényleg megkérte a kezem.

- Robert – kezdtem – amit tegnap kérdeztél, azt komolyan gondoltad?

Erre kinyitotta a szemét és kérdő pillantással nézett rám.
Felült majd mélyen a szemembe nézett.

- Meggondoltad magad? – kérdezte szomorúan – nem akarsz hozzám jönni?

- Nem, nem – védekeztem – igent mondtam és nem gondoltam meg magam

Megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Azt hittem már nem akarsz a feleségem lenni

- Dehogynem, csak olyan hihetetlen, hogy mindez igaz - suttogtam

- Mikor hiszed el végre, hogy tényleg szeretlek és mindig veled akarok lenni? - kérdezte

- Tudom, tudom, ne haragudj

- Nem haragszom – mondta és megcsókolt

Ekkor rápillantottam az órára, ami 6-ot mutatott.

- Rob ideje lenne készülődnünk - mondtam

- Igazad van - helyeselt

- De nem felejtetem ám el, aztán kárpótolsz - vigyorgott

- Ígérem – mondtam egy csók kíséretében

Fél 9-re sikeresen elkészültünk. A gyomrom liftezett, egy kicsit tartottam ettől a partytól, elvégre most megismerem Robert többi kollégáját is. Féltem, hogyan fogadnak. Robert nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj, hiszen engem nem lehet nem szeretni.
Hát éppenséggel én tudok ellenpéldát, de nem akartam ellenkezni.
9 előtt 10 perccel kéz a kézben indultunk a porta felé.

38. Tejszínhab

Sziasztok!

Nagyon-nagyon köszi mindenkinek, aki eddig komizott:)
Továbbra is kíváncsian várom a megjegyzéseket, véleményeket:)
Puszi mindenkinek!



Mikor beléptünk Rob szobájába, ott folytattuk, ahol a liftben abbahagytuk. Faltuk egymást, de kénytelenek voltunk megálljt parancsolni, mert mindkettőnek egyszerre szólat meg a gyomra.
Ezen jót nevettük. Mivel a reptéren már kellően felkeltettük a figyelmet, így nem mertünk kockáztatni és a pizza mellett döntöttünk. Rob gyorsan meg is rendelte a kaját, majd felém fordult.

- Kicsim kérdezhetek valamit - kezdte

- Persze – jött az automatikus válaszom

- Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek – mondta

- Én is szeretlek

- Nem tudtam, hogyan lesz tovább, csak remélni tudtam, hogy visszajössz hozzám és most hogy itt vagy, soha többé nem akarlak elengedni - folytatta

- Pedig vasárnap haza kell mennem – mondtam – vár a munka

- Tudod, hogy értettem – mondta

- Tudom – válaszoltam - és én is szeretlek és nem engedlek el soha többé

Megcsókolt, majd újból megszólalt.

- De a kérdést még nem tettem fel – mondta majd letérdelt elém

Hirtelen elsápadtam.

- Némedi Beatrix, szeretlek teljes szívemből. Hozzám jönnél?

- Jézusom – nyögtem

- Nem egészen erre a válaszra számítottam – nézett rám szomorúan

- Nem, ne érts félre, csak megleptél, váratlanul ért a dolog - motyogtam

- Nem kell azonnal válaszolnod

- Fiatal vagyok még és nem igazán gondolkodtam ezen - magyarázkodtam

- Nem siettetlek, gondold át nyugodtan

- Nem kell gondolkodnom rajta – válaszoltam – igen

A szeme felragyogott. Felkapott és elkezdett velem forogni.

- Tegyél le – kértem – szédülök

- Köszönöm – suttogta és megcsókolt

- Kérhetek én is valamit – kezdtem

- Persze

- Várhatnánk még 1-2 évet

- Természetesen – vigyorgott – én se arra gondolta, hogy akkor a jövő héten már esküvő

- Köszönöm

Erre csak egy újabb szenvedélyes csók volt a válasza, amit a pizza érkezése szakított félbe.
Rob ajtót nyitott, átvette a pizzát, majd elfogyasztottuk a vacsorát. Vacsora után Rob ragaszkodott hozzá, hogy ötleteit alkalmazzuk a gyakorlatban is.

- Milyen ötletekre gondolsz? - érdeklődtem

Odament a hűtőhöz, majd tejszínhabot vett elő.

- Mit tervezel? - vigyorogtam

De nem szólt semmit, csak felkapott. Egyik kezében a tejszínhabbal, a másikban velem, bement a szobába, majd lefektetett az ágyra. Villámgyorsan megszabadított a ruháimtól, már csak a melltartó és a bugyi volt rajtam. Apró szívecskéket rajzolt a tejszínhabbal a hasamra, majd élvezettel nyalta le. Minden porcikám bizsergett. Mikor felemelte a fejét, szeme ragyogott. Orra hegyén tejszínhab volt, így odahajoltam hozzá és gyengéden lenyaltam róla a habot. Ezután elkapta számat és hevesen csókolt, miközben kigomboltam ingét és nadrágját. Fél perc alatt megszabadult a felesleges ruhadaraboktól és újfent számat vette birtokba, miközben utolsó ruhadarabjaimat is lefejtette rólam és magáról is. Újfent könnyedén hatolt belém. Jó érzés volt újból érezni magamban. Kezdeti apró lökései egyre gyorsabbak és hevesebbek lettek, lábaimat köré kulcsoltam, hogy még jobban érezzem. Halk nyögéseim is egyre hangosodtak, míg végül nyögtem egy utolsót és a boldogság újabb hullámai söpörtek végig testemen. Rob is felnyögött és éreztem, ahogy teste elernyed. Fejét a mellkasomra hajtotta, úgy hallgatta légzésemet, miközben az arcát simogattam. Néhány perc múlva felemelte a fejét, milyen a szemembe nézett és annyit mondott:
- Szeretlek, amíg csak élek.

37. Békülések

Az órák valahogy gyorsabban teltek annak tudatában, hogy nem sokára újra Robbal lehetek. Nem tudom miért, de valahogy nem tudok rá sokáig haragudni és nálam tényleg igaz a mondás, nem tudok nélküle élni. A péntek villámsebességgel érkezett el és ez a nap is olyan gyorsan tovaszállt, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy a repülőn ülök. A gyomrom összeszorult. Vártam is a találkozást, mert újra ölelni és csókolni akartam, de féltem is, hogy hogyan tudjuk tovább folytatni és, hogy valóban betartja-e, amit ígért. A repülőút kb. 15 percnek tűnt és azon kaptam magam, hogy Robert karjaiban vagyok.

- Hiányoztál – suttogta – és nagyon - nagyon sajnálom

- Te is hiányoztál nekem – mondtam – és én is sajnálom

Természetesen megint sikerült felkeltenünk a figyelmet és egy kisebb csoport gyűlt körénk, de nem foglalkoztunk velük. Rob kézen fogott és a kijárat felé húzott, ott hagyva a tömeget. Kint újfent szerencsénk volt, mivel ott rostokolt egy taxi, így gyorsan beültünk.
Mikor már messze magunk mögött hagytuk a repülőteret, Rob felém fordult, mélyen a szemembe nézett, majd szenvedélyesen megcsókolt.

- Kicsim tényleg nagyon sajnálom azt, ami történt

- Felejtsük el rendben – mondtam – a lényeg az, hogy újra együtt vagyunk

Majd pár percig csak ültünk egymás mellett, kéz a kézben, végül én törtem meg a csendet

- Robert – kezdtem, de nem tudtam folytatni

Várakozó tekintettel nézett rám, így összeszedtem a bátorságomat és bele vágtam.

- Ígértél nekem valamit – kezdtem

- Tudom – vágta rá gyorsan – és be is tartom, Kristennél kezdünk. Bocsánatot kérek tőle.

Egy kicsit meglepett, hogy ilyen simán mennek a dolgok, de ugyanakkor egy hatalmas kő is leesett a szívemről.

- Köszönöm

- Érted bármit – mondta mosolyogva

- De – folytatta

- Mi? – kérdeztem – vannak feltételek?

- Csak egy – válaszolta vigyorogva

- Valóban és mi lenne az? - kérdeztem

- Kárpótlás – jött a gyors válasz

- És mégis milyen kárpótlásra gondoltál? – néztem rá kérdőn

- Hát – kezdte és elkezdte csókolgatni a nyakam – vannak ötleteim

- Valóban – vigyorogtam – majd még meglátom, mit tehetek, de nem ígérek semmit.

Erre egy kicsit durcásabban, arrébb húzódott. Alig bírtam megállni, hogy oda ne bújjak hozzá, de türtőztettem magam. Két perc múlva, már ott folytatta, ahol abbahagyta. Keze a kezemen pihent és csókolgatott.

- Na eddig tartott a durca? - kérdeztem

- Nem bírok neked ellenállni – mondta – hihetetlen milyen hatással vagy rám, még soha senkinél nem tapasztaltam ezt. Olyan dolgokat hozol elő belőlem, amikről azt sem tudtam, hogy bennem vannak.

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon.

- És nem utolsó sorban észvesztően gyönyörű vagy – mondta – alig akarom elhinni, hogy egy ilyen csodálatos lány, mint Te, engem választott és ráadásul, minden hülyeségemet megbocsátja.

Ezt én pont fordítva gondoltam, nem akartam elhinni, hogy ő tényleg velem akar lenni.

- Én sem tudom még felfogni, hogy tényleg velem vagy - motyogtam

- Szeretlek - mondta

- Én is téged

Pillantásunk újból összekapcsolódott, majd arra riadtunk fel elmélyült kis buborékunkból, hogy megérkeztünk a szállodához.
Kiszálltunk, Rob fizetett, majd elindultunk befelé. Beszálltunk a liftbe és egymásnak estünk. Mikor megérkeztünk az emeletre, gyorsan szétváltunk és legszívesebben, egyből az ágyba indultam volna Robbal együtt, de tartotta az ígéretét, így első utunk Kristenhez vezetett.
Megálltunk az ajtó előtt, Rob szorosan magához ölelt, majd kopogtatott. Nem telt el 1 perc és már nyílt is az ajtó és ott állt Kristen. Kerek szemekkel nézett ránk.

- Mit akartok? – kérdezte ellenszenvesen

- Kris, csak bocsánatot szeretnék kérni – mondta Rob

- Miért?

- Mert nem szeretnék haragban lenni veled, szeretném ha barátok lehetnénk, csak kérlek fogadd el, hogy mi egy pár vagyunk és legyünk meg békében egymás mellett – mondta Rob

Felnéztem rá ő pedig lenézett rám és így folytatta.

- Szeretem Trixit, mindennél jobban, de veled sem szeretnék haragban lenni

Nem tudom Kristen mit láthatott, de csak ennyit mondott.

- Rendben van, ígérem megpróbálok viselkedni

- Ez most komoly? – kérdeztük egyszerre

- Igen – válaszolta - nem kavarok többet, legyetek boldogok, csak ígérd meg, hogy a barátom maradsz

- Ezt megígérhetem – mosolyodott el Rob

- Akkor rendben – mondta Kristen és adott egy puszit Robnak és meglepő módon még nekem is

- Akkor mi megyünk is – mondta Rob gyorsan – nem akarunk zavarni, csak ezt szerettem volna megbeszélni

- Rendben, sziasztok – köszönt el

- Szia – mondtuk egyszerre.

Miután Kristen becsukta az ajtót elindultunk Rob szobája felé.

36. Kibogozott gondok

Az órák csigalassúsággal teltek. Monoton módon tettem a dolgomat és közben mérlegeltem, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Robbal 3 napja nem beszéltem, noha többször hívott, de nem vettem fel a telefont. Nem akartam beszélni vele, mert tudtam, hogy ha meghallom a hangját, akkor nem fogok tudni reális döntést hozni. Nem mintha így sok esély lenne rá. Minden gondolatomat ő tölti ki, újra a szemem elé kerülnek a boldog percek. Az első vacsoránk, meg az a sok minden, amit vele átéltem. Szükségem van rá, kell nekem, ez nem is kérdés, de mégis éreztem, hogy nem lehetek ennyire önző. Mi lesz a barátaival, a munkájával? Mivel egyedül képtelen voltam dönteni, felhívtam Ramit.

- Szia csajszi – köszönt vidáman a telefonba

- Szia - mondtam

- Jézusom – hökkent meg – mi a baj?

- Honnan veszed, hogy baj van – kérdeztem vissza

- Ismerlek – mondta – hallom a hangodon. Fogadni mernék, hogy 5 perccel ezelőtt még sírtál

- Tényleg ismersz – hagytam jóvá

- Na mesélj – adta ki a parancsot - mi történt?

- Robert – nyögtem ki

- Jaj nem – rémüldözött - összevesztetek?

- Valami olyasmi – suttogtam - vagyis nem tudom, nem tudok semmit

- Kezd az elején kérlek, nem értek semmit – mondta határozottan

Így elmeséltem neki mindent, amiről lemaradt. Kellannal, mikor megjelent nálam, Kristen meghívását, a reptéri vitát, majd aztán, ahogy Rob és Kristen újból veszekednek, végezetül, ahogy Rob nekiesik Kellanak. Próbáltam értelmesen beszélni, de nem tudom mennyit értethetett meg, mivel közben-közben eltörött a mécses.
Mikor mondandóm végére értem, Rami csak hallgatott, majd 3 perc után megszólalt.

- Hát nem tudom, mit kellene tenned, megértem a dilemmádat, mert itt nem csak rólad van szó, hanem több dologról. Mondjuk amiket elmeséltél, az valóban azt bizonyítja, hogy szeret és fontos vagy neki – összegezte Rami a dolgokat

- Ezt tudom – válaszoltam -, de nem adhat fel mindent miattam, nem lehet. Ha ezek után is folytatnám, akkor önző lennék, mert csak azt nézném, hogy én nem tudok nélküle élni

- Trixi szereted? – kérdezte barátnőm

- Ez még kérdés? – kérdeztem értetlenül - épp azért nem tudom mit tegyek, mert mindennél jobban szeretem

- Figyelj – folytatta - mióta vele vagy végre újra megtaláltad önmagad. Soha nem láttalak még ilyen boldognak, pedig régóta ismerlek, azt mondom ne engedd el

- De – próbálkoztam volna ellenkezni

- Trixi – mondta Rami ellentmondást nem tűrő hangon - amiket meséltél, amiket tényleg megtett, az is csak azt bizonyítja, hogy te állsz az első helyen az életében. Legyél boldog. Nem helyezheted mindig mások boldogságát a sajátod elé és különben is érzem, hogy nélküled ő sem lesz boldog. Felnőtt ember, neki kell eldönteni, hogy mi az, amit elengedhet mi az, amit nem, ez ne a te gondod legyen. Beszélj vele, mond el neki, mit érzel és, hogy szereted. Mást nem nagyon tudok mondani – foglalta össze a dolgokat

- Köszönöm - suttogtam

- Hát igazán nincs mit. Ahhoz képest, hogy rosszul indult ez az egész legalábbis részemről, most meg én beszéllek rá, hogy el ne merd engedni - mondta

- Na de viccet félretéve mit fogsz tenni? - kérdezte

- Kezdem azzal, hogy felhívom, aztán majd kiderül – mondtam

- Szólj, bárhogy alakulnak is a dolgok - kérte

- Rendben és köszönöm

- Ez a legkevesebb

- Szia – köszöntem el

- Szia - mondta

Miután leraktam a telefont, újra elkezdtem agyalni. Ez a beszélgetés sem segített sokat, bár azt már tudtam, hogy nem hagyhatom el, nem tudom elhagyni, de hogyan orvosoljam a másik problémát. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy kompromisszumot ajánlok. Rendbe kell hoznia a viszonyát a barátaival és akkor mindenki jól jár. Fogalmam sem volt arról, hogy fogom ezt véghezvinni, de tudtam, hogy azt nem hagyhatom, hogy tovább romoljon a dolog.
Vettem egy mély levegőt és tárcsáztam. Kettőt csöngött, majd kinyomott és már hívott is vissza, mint aki egész nap a telefont lesi, hogy az mikor kezd el csörögni.

- Szia – szólt bele bizonytalanul

- Szia – mondtam rekedt hangon

- Sikerült átgondolnod a dolgokat? - kérdezte

- Igen - válaszoltam

- És mi az ítéletem? – kérdezte fájdalmas hangon

- Ítélet? – kérdeztem

- Hogyan tovább? – jött az újabb kérdés

- Rob azt tudnod kell, hogy bármit mondok is, szeretlek – mondtam határozott hangon

- Akkor ennyi, vége – szinte hallottam, ahogy darabokra törik a szíve

A szívem összeszorult.

- Nem, nincs vége, nem tudnék nélküled élni - mondtam

- Tényleg? – kérdezte egy kicsit vidámabban

- Tényleg, szeretlek – mondtam most már én is mosolyogva

- Jaj kicsim én is nagyon szeretlek

- Rob, de lenne még valami, ami szeretnék kérni – halkítottam le a hangom

- Bármit életem, érted bármit – vágta rá azonnal

- Békülj ki Kristennel - kértem

- Bármit csak ezt ne - suttogta

- Kérlek a kedvemért

Hosszan hallgatott majd ennyit mondott:

- Hát lehet neked nemet mondani

- Ez azt jelenti, hogy kibékültök? – kérdeztem élénkebben

- Igen – érkezett a válasz

- Köszönöm

- Nem értelek – mondta bizonytalanul

- Tessék? – kérdeztem értetlenül

- Ártott neked, gyűlöl téged, hogy tudsz mégis miatta aggódni – foglalta össze

- Nem miatta aggódok – válaszoltam - hanem miattad

- Ezt nem értem - értetlenkedett

- Kristen lelkivilága egyáltalán nem érdekel – mondtam - csak az, hogy téged szeretlek és nem szeretném, ha később megbánnád a dolgokat. A barátod és miattam vesztetek össze. Nem szeretném, ha én lennék annak az oka, hogy elveszíted őket.

- De kicsim

- Nincs de – szögeztem le

- Béküljetek ki – mondtam határozottan

- Már mondtam, hogy rendben

- Robert?

- Igen

- Mikor találkozunk, nagyon hiányzol - suttogtam

- Jaj kicsim, te is nekem, de a forgatás most nagyon beindult. Leghamarabb 2 hét múlva tudok elszabadulni - válaszolta

- Az nagyon messze van még – szontyolodtam el

- És mi lenne, ha te látogatnál meg? – vetette fel

- Hát, nem is tudom - haboztam

- Kérlek

- Tudnék neked nemet mondani - vigyorogtam

- Reméltem is, hogy nem – vigyorgott ő is

- Mikor jönnél? - kérdezte

- Péntek délután, de vasárnap jönnöm is kell vissza - válaszoltam

- Már nagyon várom, újra a karjaimban szeretnélek tudni

Ezen már mosolyogtam.

- Kis türelmet még Uram – mondtam mosolyogva a telefonba

- Önért bármit hölgyem – mondta szintén mosolyogva

- Akkor pénteken látlak – kérdezte, de egyben kijelentés is volt

- Igen

- Szeretlek

- Én is téged – mondtam és leraktam.

Ezután a beszélgetés után akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra. Bíztam benne, hogy Rob betartja a szavát és tényleg kibékülnek és akkor újra minden rendben lesz, én pedig újra visszakaptam a szívemet. A mellkasomban lévő kongó üresség eltűnt és újból szépnek láttam a világot.

35. Hogyan tovább?

Kopogtattak, aztán csak annyit hallottam, hogy bevágódik az ajtó, de úgy, hogy az egész lakás remegett. Gyorsan kiszaladtam, hogy megnézzem mi történt, de Rob nem volt sehol. Ekkor pillantottam meg az újságot a földön. Felvettem és amikor megláttam a címlapot, azt hittem összeesek. Ez állt rajta:

„Robert magyar barátnője újra kavar: Kellan és Kristen miatta veszekedtek és úgy tűnik a szívtiprót lecserélték, a tanárnő Kellannal enyeleg”

Alatta 3 kép, az egyiken, ahogy Kristen és Kellan vitatkoznak, a másik kettőn Kellan és én vagyunk, ahogy átölel.

- Jézusom – kiáltottam fel és egyből szaladtam Robert után.

Tudtam, hol kell keresnem és nem is tévedtem. Kellan szobájában püfölték egymást.

- Fiúk hagyjátok abba - kiabáltam, de nem figyeltek rám

- Elég – üvöltöttem és megpróbáltam Robot lehámozni Kellanról

Ekkor Kellan szólalt meg elsőnek:

– Elmondaná valaki, hogy mi ez az egész

- Még hogy mi? Te szemét – üvöltötte Rob és újból ment volna neki, de megfogtam a karját

- Hogy volt képed kikezdeni vele? – üvöltött még mindig - azt hittem a barátom vagy

- Mi van? – nézett rá értetlenül Kellan

- Megjelent egy cikk a tegnapi incidensről – magyaráztam

- Már értem – dadogta Kellan

- Rob, semmi okod haragudni rá, ő védett meg – mondtam és szomorúan folytattam

- Látod, ezt nem akarom. A legjobb barátoddal is veszekedtél miattam. Mindenkinek csak ártok

- Hogy mondhatsz ilyen butaságokat? – mondta és próbált volna megölelni, de nem engedtem

- Engem is beavatna valaki – szólt közbe Kellan – egy kukkot sem értek

- Trixi el akar hagyni – mondta Rob szomorúan

- Nem – vágtam közbe – nem erről van szó. Szeretlek, te hülye, csak nem akarom, hogy miattam vessz össze mindenkivel. Már összevesztél apukáddal, Kristennel és most nekiestél a legjobb barátodnak. Én ezt nem akarom, nem bírom elviselni, hogy miattam, mennek tönkre ezek a barátságok, „kapcsolatok”.

Ekkor Rob letérdelt elém és úgy könyörgött tovább.

- Kicsim kérlek, ne hagyj el – mondta már majdnem sírva – nem élhetek nélküled

- Ne kérlek – mondtam én is majdnem sírva és megfogtam a kezét, majd felhúztam.

- Nagyon jól tudod, hogy szeretlek, de időre van szükségem – mondtam könnyes szemekkel - át kell gondolnom a dolgokat

- Trixi mondhatok valamit? – kérdezte Kellan

- Persze – néztem rá

- Megértelek, nehéz lehet neked, elvégre egy teljesen más világba csöppentél és ezzel nehéz együtt élni, de Rob tényleg szeret és ismerem annyira, hogy totál kikészülne, ha elhagynád. Te nem láthatod rajta a változást, de én régóta ismerem és teljesen más, mióta ismer téged, újra az a szeretnivaló fickó, aki az előtt volt, mielőtt kirobbant ez az egész őrület – magyarázta Kellan

Rob csak ennyit bírt kinyögni:

- Köszönöm

- Csak rámosolyogtam Kellanra – köszönöm, hogy elmondtad

- Robert – fordultam felé – teljes szívemből szeretlek és bármit feláldoznék érted, de most szükségem van egy pár napra. Haza megyek és átgondolom a dolgokat – mondtam, de majd a szívem szakadt bele

Robert csak könnyes szemekkel nézett a szemembe.

- Ne kérlek, ne tedd még nehezebbé – kértem én is majdnem sírva – néhány napot kérek

Bólintott.

- Akkor kikísérlek a reptérre – mondta

- Szerintem ez nem jó ötlet - ellenkeztem

- Kérlek

- Rendben – egyeztem bele

Így visszamentünk a szobájába. Rendbe szedtem magam, ő közben foglalt nekem jegyet a délutáni járatra. Miután végeztem a fürdőszobában, elkezdtem pakolni, bár nem volt sok minden, amit el kellett pakolnom, csak nem akartam Robbal beszélni. Nem bírtam, hogy fájdalmat okozok neki, annak, aki az életemet jelenti, de szükségem van egy kis gondolkodási időre.
Pár órával később már a taxiban ültünk szótlanul. Mikor kiértünk a reptérre Rob szembefordult velem.

- Szeretlek – mondta fájdalmas hangon

- Én is téged – mondtam és hozzábújtam

Így álltunk pár percig, szorosan ölelve egymást. Persze a paparazzik most is felbukkantak és szorgosan gyártották a képeket, de egyikőnket sem érdekelt most a dolog.
- Tanárnő akkor most Robert vagy Kellan?? – záporoztak felém a kérdések, de nem foglalkoztam velük

- Hívj, ha hazaértél – szólalt meg Rob – és adott egy csókot.

Ebben a csókban benne volt minden fájdalma. A szívem szakadt meg, de mégis megtettem, amire a barátnőm szimplán azt mondaná, hogy nem vagy normális. Otthagytam és elindultam a gép felé, vissza se nézve.
A hazafelé út gyötrelmes volt. Ismét kongó üresség támadt a mellkasomban, de ezt most én okoztam magamnak. Végigzokogtam az utat. A többi utas furcsán nézett rám, szerintem komplett hülyének néztek. Mikor hazaértem, első dolgom volt felhívni Robot, ahogy ígértem. Hallottam a hangján, hogy sírt és nem tudtam, hogy vigasztaljam meg. Nem sokat beszéltünk, mivel éreztem, hogy nem bírom sokáig és képes lennék megkérni, hogy jöjjön ide, de nem tehettem, így gyorsan elköszöntem, azzal, hogy amint sikerült rendeznem magamban a dolgokat keresni fogom. Miután letettem, újból elkezdtem zokogni. Egy marha vagyok, ha elengedem, de mégis éreztem, hogy ez így nem jó. A szívem és az eszem újból hatalmas csatát vívott és nem tudtam, melyik győz.

34. Feladjam vagy sem?

Sziasztok!
Köszönöm az eddigi véleményeket:)
Továbbra is kíváncsi lennék, mit gondoltok!
Puszi mindenkinek!


Úgy faltuk egymás ajkait, mintha ettől függne az életünk. Levettem Robról a kapucnis felsőjét, úgy hogy közben szám nem szakadt el a szájától. Benyúltam a pólója alá és elkezdtem simogatni a hátát. Felkapott és bevitt a szobába, lefektetett az ágyra és lehúzta rólam a nadrágot és a felsőmet. Apró csókokat lehet a számra, majd elindult lefelé, közben kikapcsolta a melltartómat. Ekkor már úgy éreztem, hozzám képest rajta túl sok ruha van, így gyorsan lecibáltam róla a pólóját, majd elkezdtem puszilgatni a mellkasát. Szív alakban apró csókokat leheltem rá, majd újra a szájára tapadtam. Kigomboltam a nadrágját majd egy fél percre elvált tőlem, de csak addig, amíg kibújt a felesleges farmerből. Egyre jobban kívántam és éreztem, hogy ő is minden egyes porcikájával kíván. Már csak egy-egy felesleges ruhadarabbal rendelkeztünk mind a ketten, végül, mikor már éreztem, hogy nem bírom már sokáig, lecsúsztatta rólam a bugyit és ő is megvált utolsó felesleges ruhadarabjától. Visszaborult rám és újból csókolt, miközben óvatosan belém hatolt. Szavakkal nem lehet leírni milyen érzés tudni, hogy hozzá tartozom és az övé vagyok, a szó minden értelmében. Lassan mozgott bennem, közelebb húztam magamhoz, hogy még jobban érezzem, így gyorsabb tempóra váltott. Mikor belemarkoltam hátába és hátravetettem a fejem, tudta, hogy végem, de ugyanebben a pillanatban ő is felnyögött, hangosan. A boldogság szétáradt egész testemben. Robert a hátára fordult, engem pedig a mellkasára volt. Simogatta a vállam és a nekem írt dalt dúdolta, így aludtunk el.
Reggel arra ébredtem, hogy nincs mellettem. Kimásztam az ágyból és felkaptam a nacimat és a felsőmet, ekkor hangokat hallottam kintről. Óvatosan kilestem és megláttam Robot Kristennel veszekedni

- Hogy képzelted ezt ?– üvöltött Rob

- De – de – dadogott Kristen

- Kristen vége! – mondta Rob nyomatékosan - fogd már fel

- De én szeretlek - motyogta Kris - ez a kis liba csak árt neked

- Elég – kiabált Rob

- Volt lehetőséged, de elszúrtad, szó szerint az őrületbe kergettél, ha nem jött volna Trixi, akkor is vége lenne - folytatta

- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte Kristen könnyes szemekkel

- Ez az igazság - mondta Rob most már kevésbé kemény hangon - értsd meg, szeretem és boldog vagyok

- Hagyj minket békén és ne kavarj többet – kérte, de újból keményebb hangon

Kristen nem bírta tovább és sírva szaladt ki a szobából.
Én sem bírtam, sírva borultam vissza az ágyra. Rob miattam veszett össze a kollégájával és ez így nem jó. Igaza van Kristenek, én tehetek mindenről. Lerombolok, egy barátságot, sok kemény munkát. Egyre jobban zokogtam, amikor Rob belépett a szobába.

- Kicsim mi a baj? – kérdezte megdöbbenve - miért sírsz?

Felnéztem rá és megpróbáltam elmondani, mit érzek.

- Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek – mondtam halkan - szeretlek, teljes szívemből, de nem akarom hogy miattam elveszítsd a barátaidat. Azt hittem megbirkózom ezzel, de most már nem vagyok benne biztos

- Ezt hogy érted? – kérdezte Rob halkan

- Lehet, hogy jobb lenne mindkettőnknek, ha abbahagynánk – mondtam könnyeimmel küszködve

- Nem - mondta egyből - szeretlek Trixi, más nem számít. Kristen csak rombolni tud, vele akkor is veszekednék, ha téged nem ismernélek. Te vagy a fény az életemben. Ne hagyj el - kérlelt

- Nem tudom – mondtam jóformán csak magamnak

- Persze, ha menni akarsz nem tartalak vissza, elfogadom a döntésedet, de nélküled üres leszek és elveszítem az élet értelmét – mondta most már Rob is könnyeivel küszködve

- Magara hagynál egy kicsit - kértem

- Kicsim kérlek - könyörgött

Ránéztem könnyes szemeimmel.

- Rendben – adta meg magát - addig átmegyek Kellanhoz, hogy nyugodtan tudj gondolkodni, ha sikerült döntened szólj. Nem szeretnélek befolyásolni, ez tényleg legyen a te döntésed, de tudd, hogy szeretlek, és fontos vagy nekem. Nem élném túl, ha elhagynál, de elfogadom bárhogy is döntesz.

- Köszönöm – motyogtam halkan

Adott egy puszit az arcomra és elindult kifelé a szobából, de ekkor újabb váratlan fordulat történt.

33. Déja vu

- Szia Trixi – köszönt Kristen – végre ideértél

- Mi e …ez az e…egész? – kérdeztem dadogva

- Elmondtam nem? - kérdezte ártatlanul – meglepetés

- De – folytattam volna – de Kellan átvette a dolgokat

- Kristen mi a francot műveltél? – kérdezte ingerülten

- Már mondtam – jött a válasz - meghívtam Trixit

- Hiszen tudtad, hogy Robert hozzá készül – mondta Kellan egyre mérgesebben - miért csináltad ezt?

- Jaj ugyan már - legyintett a kígyó - csak meg akartam ismerni

- Remélem tudod, hogy Rob ezért az akciódért nagyon be fog rád rágni – folytatta - miért kell megint veszélybe sodornod mindent? Hány ember munkáját akarod tönkretenni?

- Nem én teszem tönkre, hanem ő – mondta Kristen indulatosan és rám mutatott

- Trixi nem tehet semmiről – kiabált most már Kellan is - te vagy az, aki kavarod a szart.

- Minden rendben volt, amíg ez a kis liba fel nem bukkant – üvöltött most már Kristen is torkaszakadtából - jól megvoltunk Robbal, de ennek a szukának mindent tönkre kellett tennie – kiabált és már indult is felém, de Kellan útját állta és elém állt, így takarva Kristen elől.

- Kris! Már rég megromlott köztetek a dolog és akkor Rob még egyáltalán nem is ismerte Trixit

- De ha nem kerül a képbe ez a ribanc visszajött volna hozzám

Már tényleg kezdtem megszokni, hogy ribanc vagyok meg kurva és szajha.

- Soha nem ment volna vissza hozzád és erről csak is te tehetsz. Szeretett téged, de te elüldözted. Viszont fogadd el, hogy ő túllépett rajtad és ezzel a kislánnyal végre újra boldog. Ne tegyél nekik keresztbe, mert velem gyűlik meg a bajod – mondta Kellan

- De – kezdte volna megint

- Kristen állj le - kérte

Ez a vita, amit megint én váltottam ki, immár másodjára, azt eredményezte újfent, hogy közönséget kapunk, egyszerű utazókból illetve firkászokból, akik bőszen kattogtattak. Remek. Vajon milyen címmel, fog megjelenni ez a mai kis mutatvány?
Végül Kristen feladta és sarkon fordulva elviharzott. Ekkor Kellan felém fordult.

- Na gyere tűnjünk innen – mondta és átkarolta a vállam

- Kellan - kezdtem volna

- Nyugi kislány – mondta

Gyorsan elindultunk a kijárat felé és megpróbáltunk eliszkolni a fotósok elől. Szerencsénk volt, mert éppen ott állt egy taxi, bevágtuk magunkat és így le tudtuk rázni a nem kívánatos üldözőket. Kellan megmondta a címet a sofőrnek és már indultunk is.

- Te Kellan – kezdtem bele – te nem utazni akartál?

- Csak nem képzeled, hogy itt hagylak – mondta és látszott rajta, hogy még a feltételezés is sérti

- Ne haragudj – sütöttem le a szemem – és köszönöm, hogy kiálltál mellettem izé mellettünk

Erre csak mosolygott. Majd elővette a telefonját és tárcsázott.

- Hello haver – szólt bele – merre vagy?

- Hát van egy kis gond – folytatta - Trixi itt van velem

- Nyugi - nyugi - csitította Kellan

- Hát Kristen kavart egy kicsit, de azt majd elmondom – mondta a telefonba

- Oké, szia – köszönt el

- Rob azonnal indul. Már Pestre ért. 3 óra múlva jön megint egy gép, azzal jön is. Addig szépen elmegyünk a szállodába – tudatta velem Kellan a tervet

- Köszi – nyögtem ki

- Ugyan semmiség – vigyorgott

- Érted bármit – mondta és adott egy puszit az arcomra

Nem lesz ennek jó vége, gondoltam magamban.
Rövid kocsikázás után meg is érkeztünk a szállodába és felmentünk Kellan szobájába.

- Kellan –kezdtem – kérdezhetek valamit

- Persze

- Miért gyűlöl Kristen ennyire? – jött ki a kérdés a számon, ami már régóta foglalkoztatott

- Ne foglalkozz vele – mondta – még mindig szereti Robot és nem tudja elfogadni, hogy boldog. Ez nem ellened irányul, bárkit így utálna, aki Rob mellett van

- Kösz – fintorogtam – ez megnyugtató

- Nem lesz baj – mondta kedvesen – Rob szeret és csak ez számít

- Ez igaz – mosolyodtam el.

Szerencsére Kellanal nagyon jól el lehet beszélgetni, így az idő gyorsan telt és azon kaptam magam, hogy Robert karjaiban vagyok.

- Mégis mi történt? – kérdezte miután forrón megcsókolt

- Kris keresztbe akart tenni nektek egy kicsit – magyarázta Kellan – és meghívta ide Trixit mondván, hogy meglepi legyen neked, de nyugi már helyreraktam

- Hogy az a – káromkodott Rob

- Merre van most? – kérdezte Rob indulatosan

- Nem tudom – válaszolta Kellan

- Rob, kérlek ne - kérleltem – ne vesszetek össze megint

- Rám nézett haragos pillantásával, ami tudtam, hogy nem nekem szól és arcvonásai egyből meglágyultak.

- Rendben – mosolygott rám – nem csinálok botrányt, ígérem

- Köszön… – kezdtem volna, de nem bírtam befejezni, mert olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy legszívesebben ott azonnal nekiestem volna.

- Khm, gyerekek, ezt magatokban kellene, nem szeretnék gyertyát tartani – vihogott Kellan

- Oké, már itt sem vagyunk – köszönt el Rob és húzott kifelé az ajtón egy másik szoba felé.

Mikor beléptünk, ott folytattuk, ahol Kellan szobájában abbahagytuk.

32. Kígyót melengettem a keblemen

Nem tudom, meddig állhattam a folyosón, de egyszer csak azt éreztem, hogy ideje visszamennem. Lassú léptekkel, mint aki a végezet felé halad, közeledtem az ajtóhoz, majd becsuktam magam mögött. Hátamat nekitámasztottam az ajtónak és éreztem, ahogy a könnyeim újból megerednek. Sírásomból mobilom csörgése riasztott fel. Mivel újfent fogalmam sem volt arról merre lehet, a hang után indultam és rövid keresgélés után meg is találtam. A kijelzőn Robert neve villogott

- Szia - köszöntem

- Szia – szólt bele – te sírtál?

- Nem, dehogy - hazudtam

- Hallom a hangodon – mondta szomorúan

- Na jó, egy kicsit – vallottam be - , mert hiányzol

- Jaj kicsim te is nekem – mondta - legszívesebben azonnal visszafordulnék

- Ne – mondtam gyorsan - kötelességeid vannak, amiknek eleget kell tenned

- Hamarosan újra látlak – mondta kedvesen -, de addig is itt vagy a szívemben és, ha becsukom a szemem magam előtt látom az arcod és a mosolyod, ami erőt ad ahhoz, hogy kibírjam ezt az időt nélküled.

- Szeretlek - suttogtam

- Én is téged

A kocsiutat átbeszéltük, aztán el kellett búcsúznunk. Miután letettem a telefont, újfent éreztem az ürességet a mellkasomban.
A napok lassan teltek Rob nélkül. Én csak, mint gép tettem a dolgomat, tanítottam. Tűrtem, ahogy a kollégáim kibeszélnek a hátam mögött és hallgattam a diákjaimat, ahogy áradoznak és továbbra is kérdésekkel bombáznak. Csak az esti 3-4 órás telefonbeszélgetéseim Robbal, ezek tartották bennem a lelket.
Egyik nap, miközben éppen dolgozatokat javítottam, csörgött a telefonom. Reménykedve nyúltam a készülék után, de nem az a hívás volt, amiben reménykedtem. Egy ismeretlen szám villogott a kijelzőn.

- Igen, tessék Némedi Beatrix – szóltam a telefonba

- Szia Trixi – hallottam a vidám női hangot – Kris vagyok

- Ohh szia - döbbentem meg

- Bocsi, hogy csak így rád török – mentegetőzött – csak azért kereslek, mert lenne egy ötletem

- Valóban? – kérdeztem döbbenten

- Hát szóval – kezdett bele – jövő hétvégén lesz egy castos buli és arra gondoltam, hogy eljöhetnél te is. Végre én is megismernélek és Robnak is meglepetést szereznénk.

- Húú – hát nem is tudom

- Kérlek mondd, hogy eljössz - kérlelt - annyira jó lenne

- Oké rendben – adtam be a derekam

- Juuj, de jó – örvendezett – de ígérd meg, hogy Robnak nem szólsz, meglepi lennél neki

- Rendben – mondtam most már én is mosolyogva

- Akkor a következő a terv – vázolta – foglalok neked jegyet a jövő szombaton délelőtt 10:15-kor induló járatra.

- Erre semmi szükség – kezdtem volna, de belém fojtotta a szót

- Ugyan már, az én ötletem – mondta – nincs kifogás

- Jó – egyeztem bele

- Tehát ezzel a géppel jönnél- folytatta – természetesen kimegyek eléd az állomásra

- Jó, rendben

- Húú, Rob, hogy meg fog lepődni - lelkendezett

Lelkesedése kezdett rám is átragadni.

- Köszi Kris – mondtam

- Ugyan és tényleg nagyon várom, hogy megismerhesselek. Igaz futólag már találkoztunk, de azt jobb szeretném elfelejteni.

- Akkor számíthatok rád - kérdezte

- Igen – mondtam most már én is lelkesen

- Akkor jövő szombaton, de addig még úgyis beszélünk telefonon

- Rendben, szia – köszöntem el

- Szia

Ezután egy kicsit jobb kedvem lett. 9 nap múlva láthatom Robot és úgy tűnik még Kristennel is rendeződnek a dolgok. Kezdtem megkedvelni. A napok gyorsan teltek, annak tudatában, hogy nem sokára láthatom szerelmemet. Robbal továbbra is minden este beszéltem és Kris is kétnaponta hívott és megbeszéltünk mindent.
Végre elérkezett a nagy nap, és egy hatalmas görccsel a gyomromban ültem a Pestre tartó vonaton. Végtelen hosszúnak tűnt az út, de végül mégis felértünk. A repülőn már csak arra tudtam gondolni, hogy nem sokára Rob karjaiban leszek, így az út gyorsan eltelt. Mikor leszállt a gép, próbáltam megkeresni Kristent, de sehol nem találtam. Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Egy kicsit kezdtem kétségbe esni, mivel fogalmam sem volt merre induljak.
Ekkor egy ismerős hangot halottam a hátam mögött.

- Trixi? – kérdezte Kellan hitetlenkedve – hát te mit keresel itt?

Hátrafordultam és ott állt Kellan teljes életnagyságban, hatalmas táskával a kezében.

- Szia – köszöntem vidáman - Robhoz jöttem látogatóban

- Robhoz? – nézett rám értetlenül - az nem fog összejönni

- Miért? – kérdeztem és kezdtem egyre jobban kétségbe esni

- Forgatási szünet van és Rob elutazott hozzád – magyarázta Kellan

- Miii? – alig bírtam beszélni -, de, de

- Nem akart szólni, mert meglepetésnek szánta – folytatta Kellan

- De nekem Kristen azt mondta... – próbáltam elmondani

- Kristen? – kérdezte Kellan hitetlenül - hiszen ő is tudta, hogy Rob hozzád készül

Csak bólintottam, mert nem igazán érettem ezt az egészet, de ebben a pillanatban, meg is jelent az illető hatalmas vigyorral az arcán.

31. Kétségek és elválás

Nem tudom mi történt, de az ágyamban ébredtem. Rob ott ült mellettem és fogta a kezemet.

- Kicsim – mondta megkönnyebbülten – végre, már nagyon aggódtam

- Mi történt? – kérdeztem kábán

- Elájultál – kezdte – és nagyon sokáig nem tértél magadhoz. Volt nálad kint az orvos és azt mondta, hogy nem kell aggódnom, magadhoz fogsz térni, csak elég sok sokkhatás ért mostanában, ami megviselt, de azt mondta, hogy nem lesz semmi baj.
Viszont én már nagyon aggódtam, mert majdnem 5 óráig voltál eszméletlen.

- Miii? - hitetlenkedtem

- Nyugi – most már semmi baj

- Már emlékszem – kezdtem és éreztem, hogy újra kezd elhagyni az erőm – a cikk

Robert csak bólintott.

- És igaz? – szegeztem neki a kérdést

- Nem – mondta és lehajtotta a fejét

- És miért higgyek neked? – kérdeztem szomorúan – elvégre megcsaltál és hazudtál, honnan tudjam, hogy ez nem hazugság. Ráadásul nem mersz a szemembe nézni.

- Nem tudom – válaszolta és felemelte a fejét – az én szavam áll egy újságéval szemben

- Neked kell döntened, hogy hiszel nekem vagy sem, de az egész cikk egy kitaláció - folytatta

- Kristen is ezt mondaná? - kérdeztem

- Igen, beszéltem vele. Ő mondta, hogy rettenetesen fel van háborodva, mert ezzel már túlléptek egy határon - magyarázta

- És ha ezt is csak mondod? – faggattam – honnan tudjam mi az igazság?

Ekkor elővette a telefonját és tárcsázott.

- Szia – szólt bele – igen most tért magához. Beszélnél vele, elmondanád neki is amit nekem is elmondtál?

- Köszönöm – mondta a telefonba, majd odanyújtotta nekem

Kérdő pillantással néztem rá, de elvettem a telefont és beleszóltam.

- Igen

- Szia Trixi – hallottam Kristen hangját – örülök, hogy jól vagy

- Szia – mondtam kimérten, nem igazán szívleltem a csajt

- Az egész egy hatalmas hazugság – kezdett magyarázkodni – nem vagyok terhes

- Miért higgyek neked? - kérdeztem – és ha csak kitaláltátok és megbeszéltétek, hogy eljátszátok a dolgokat, elvégre színészek vagytok

- Minden jogod megvan, hogy ne higgy nekem – mondta halkan – de az igazat mondom

- Szeretem Robot, de tudom, hogy vége és most már elfogadom. Tudom, hogy aljas voltam veled és nem csodálkoznék, ha soha nem bocsátanál meg nekem, de tényleg őszintén mondom, hogy sajnálok mindent. Örülök, hogy boldogok vagytok. Rob áradozik rólad és azt kell mondjam, hogy nagyon különlegesnek kell lenned, ha így az ujjad köré csavartad, ez eddig senkinek nem sikerült - magyarázta

- Ezt mintha már hallottam volna - fintorogtam

- Tessék? - kérdezte

- Mindegy - mondtam

- Nagyon szeretnélek megismerni és remélem, hogy a viselkedésem ellenére még lehetünk barátnők – folytatta – és remélem hiszel nekünk

- Ez most komoly? - értetlenkedtem

- Igen tudom, hogy nehéz elhinni de tényleg nagyon bánom a dolgokat, azt is, ami a show után történt – mondta majd hirtelen megszólalt - jujj hoppá

- Ne aggódj, elmondott mindet – mondtam - elmondta azt is, hogy valóban jártatok

- Igaza volt, megérdemled, hogy őszinte legyen veled, de tudnod kell, hogy tényleg nagyon szeret – mondta

- De még mindig nem tudom mit tegyek – suttogtam, az csoda, hogy hallotta

- Nem lep meg, hogy nem hiszel nekünk – mondta egy kicsit szomorúan - , de ha adhatok egy tanácsot: nézz a szemébe és megtudod, mit érez

- Köszi Kristen - mondtam

- Jaj ne, lécci szólíts Krisnek - kérte

- Oké rendben – adtam meg magam - akkor köszi Kris

- És remélem, hogy tényleg találkozunk valamikor – mondta - mondjuk eljöhetnél a forgatásra - vázolta

- Ezt még nem tudom – válaszoltam - majd megbeszélem Robbal

- Oké - akkor legyetek jók, te meg pihenj sokat és remélem hamarosan találkozunk – mondta mosolyogva a telefonba

- Oké, köszi szia – köszöntem el

- Szia

Visszaadtam a telefont Robnak és a szemébe néztem. Tudtam, hogy nem hazudik nekem, éreztem, hogy nem hazudhat. Ahogy így farkasszemet néztünk, tudatosult bennem, hogy ma elmegy. Szívem összeszorult a fájdalomtól és újra rám tört a sírás.

- Mi a baj? – kérdezte aggódó hangon

- Neked ma el kell menned – mondtam szipogva

- Nem hagylak egyedül – mondta – ezek után meg pláne

- És mi lesz a forgatással és a barátaiddal? - kérdeztem

Erre már nem tudott mit mondani.

- Menned kell, hát menj – mondtam hüppögve

- Addig nem, amíg nem tudom, hogy most mi van – mondta komoly hangon

- Ezt hogy érted? - kérdeztem

- Hiszel nekem? – jött kérdésre a kérdés

Újra a szemébe néztem és láttam benne a fájdalmat, a szerelmet, de hazugságnak nyomát sem. Megsimogattam az arcát és megszólaltam.

- Igen – suttogtam

A szeme felragyogott.

- Te vagy az én kincsem - suttogta és gyengéden megcsókolt

- Mikor kell indulnod? - kérdeztem

- Este 7-kor indul a gép, tehát kora délután el kell indulnom - felelte

Ekkor újfent nem bírtam tovább és elkezdtem sírni.

- Ne, ne sírj – ölelt meg - nem sokára találkozunk

- De nekem az az idő is egy örökkévalóságnak tűnik, mert nem vagy velem - szipogtam

Erre még jobban magához ölelt és pedig magamba szívtam az illatát.
Az idő gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy búcsúzkodunk.

- Nem kísérhetlek el? – kérdeztem hozzábújva

- Jobb, ha nem – mondta gyengéd hangon - nem kell a túl nagy feltűnés

Újra elszontyolodtam.

- Amint odaérek, hívlak - folytatta

- Rendben – többet nem tudtam mondani

Hosszú csókban forrtunk össze, aztán el kellett engednem. Néztem, ahogy távolodik a folyosón. Legszívesebben utána szaladtam volna, de nem tehettem, neki most mennie kell.
A folyosó végén megtorpant, lerakta a táskát megfordult és elkezdett felém szaladni, nekem se kellett több. A nyakába ugrottam és ott csókoltam, ahol értem.

- Szeretlek - suttogtam

- Én is téged

10 perc után újra elindult, de akkor már nem jött vissza, csak álltam a folyosón és próbáltam nem figyelni a mellkasomban lévő kongó ürességre.

30. Meglepetés és a cikk

Sziasztok!

Továbbra is várnám a komikat és persze köszönöm az eddigieket:)
Puszi!


Másnap reggel kipihenten ébredtem Robert karjaiban. Ő még édesdeden szundikált. Nem volt szívem felkelteni, így csak néztem, ahogy alszik. Kb. 15 perc múlva kinyíltak a szemei, fejét felém fordította és rám mosolygott.

- Jó reggelt – vigyorgott

- Neked is – mosolyogtam vissza

- Hogy aludtál? – kérdezte, közben simogatta az arcomat

- Remekül – mondtam és ekkor a gyomrom jelezte, mit érez

Erre elkezdtünk nevetni.

- Megyek, készítek valami reggelit - mondtam

- Nee – kért Rob - maradj itt olyan jó így, inkább rendeljünk valami kaját

- Ejnye - vigyorogtam - szeretek a konyhában ügyködni, szóval szívesen teszem. Ígérem utána kárpótollak.

- Tényleg? – csillant fel a szeme

- Igen – mondtam és kimásztam az ágyból, de Rob elkapta a kezem

- Mégis mit képzelsz? – mondta mérgesen – csak nem képzeled, hogy így elengedlek – mondta majd visszarántott és adott egy csókot

- Mondtam, kárpótolva leszel – mosolyogtam rá és kimentem a fürdőbe.

Rendbe szedtem magam, majd mikor úgy éreztem emberi külsőm van, kiléptem.

Rob már a konyhában ült odaléptem mögé és átkaroltam.

- Mit kérsz? – kérdeztem

- Téged – rántott az ölébe

- Reggelire? – kérdeztem nevetve

- Téged – mondta

- Na jó mit szólnál hozzá, ha csinálnék pirítóst meg sütnék tojást? - kérdeztem

- Nekem akkor is csak te kellesz

- Velem nem laksz jól - ellenkeztem

- Gondolod? – vigyorgott és beleharapott a fülembe

- Ejnye, de harapós kedvében van valaki – mosolyogtam

Nagy nehezen kihámoztam magam Rob karjaiból és hozzáfogtam a reggeli gyártásához. Nem sokkal később már az asztalnál ültünk és reggeliztünk, bár igencsak nehezemre esett enni, mivel Rob minden percben, adott egy csókot, vagy a nyakamat kezdte el puszilgatni.

- Figyelj csak – kezdtem alkudozni – kérek 10 nyugodt percet, amíg megreggelizünk, utána a rosszalkodás a tetőfokára hághat és már van is egy ötletem, mivel tudlak majd kárpótolni.

- Nocsak – csillant fel a szeme – van esetleg valami, amiről még nem tudok?

- Majd megtudod – vigyorogtam – meglepetés

Így végre nyugton maradt és nyugodtan ettünk, bár nekem közben zakatolt az agyam, hogy mit is csináljak és akkor végre beugrott valami. Miután végeztünk, szerettem volna elpakolni, de Rob ragaszkodott a meglepijéhez.

- A mosogatás megvár - mondta

- Na látod ez biztos – válaszoltam - sajnos még nem hallottam öntisztító tányérokról

- Na akkor azt hiszem, fel kell majd találnom - vigyorgott

- Már feltaláló is vagy? – kérdeztem nevetve

- Érted bármi - válaszolta

- Na jó most már tényleg a meglepimet akarom – mondta és magához húzott

- Parancsára uram

Erre bementem a szobámba kihoztam egy sálat és bekötöttem Rob szemét.

- Ez minek? – kérdezte

- A meglepi része – mondtam majd odavezettem a kanapéhoz, leültettem és adtam neki egy csókot

- 5 percet kérek – mondtam - addig legyél türelemmel és hagyd magadon a sálat

Bementem a szobámba és magam és meglepődtem azon, amire készülök. Soha nem csináltam még ilyet. Azt hiszem ezt is, mint sok mindent Rob váltotta ki belőlem. Kikerestem a szekrényből egy nagyon dögös, feszülős, alig ruhát. Soha életemben nem volt rajtam, mert túl kihívó és ez nem az én stílusom, de most kapóra jött. Gyorsan belebújtam és kimentem. A nappali közepére húztam egy széket elkészítettem a zenét és leültem a székre.

- Oké, leveheted a sálat – szóltam Robnak

Mikor levette, elindítottam a zenét és elkezdtem táncolni.
Rob szeme elkerekedett, de arcára nem sokára kiült a mosoly.

- Nem is ismertelek még erről az oldaladról - vigyorgott

- Sok mindent nem tudsz még rólam – mondtam és tovább táncoltam

Láttam rajta, hogy egyre kevésbé bír magával. Legszívesebben már odajött volna hozzám és letépte volna rólam a ruhát, de még visszafogta magát. 5 perc múlva azonban elszakadt nála a cérna és nem bírta tovább. Odajött hozzám és vadul falta a számat. Belemarkoltam a fenekében, amire elvigyorodott. Szó szerint letépte rólam a ruhát, ami el is szakadt.

- Bocsi – nézett rám ártatlanul

- Semmi baj – válaszoltam - úgyse akartam már felvenni

- Kár, pedig nekem tetszett – mondta pironkodva

- Majd kitalálok mást – válaszoltam mosolyogva

- Már alig várom – mondta és folytatta, amit abbahagyott.

Ilyen szenvedélyes, vad szeretkezésünk talán még nem is volt, de nagyon élveztem. Mivel most is a szőnyegen kötöttünk ki, arra jutottam, hogy vennem kéne, egy puhább szőnyeget.

- Ugye tudod, hogy nagyon sokoldalú vagy – kérdezte

- Valóban – kérdeztem vissza

- Igen – válaszolta - ezzel a kis akcióddal megleptél

- Hidd el, hogy én is magamat – mondtam szemlesütve - nem ilyen vagyok, ezt te váltottad ki belőlem

- Nem bánom - vigyorgott

- Nagyon szeretlek - suttogtam

- És is szeretlek

A nap további része mondhatni nyugisan telt. Elmosogattam, majd ebédet készítettem, amiben Rob is segédkezni akart, de mikor nem boldogult a krumpli pucolással, mondtam neki, hogy inkább hagyjuk. Így duzzogva leült a székre és csak figyelt.. Ebéd után úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet. Befészkeltük magunkat a kanapéra és egy filmből kettő lett, persze egyikőnk sem nagyon tudná megmondani, mit is néztünk tulajdonképpen. Mikor a második filmnek is vége lett, arra jutottunk, hogy rendbe szedjük magunkat és elmegyünk sétálni. Mivel már későre járt, reméltük, nem találkozunk majd semmi kellemetlenséggel. Kéz a kézben indultunk el és amikor leértünk hatalmas döbbenetünkre egy csapat rajongó várt ránk.

- Honnan a fenéből kerültek ide? – mérgelődött Rob - nincs hátsó kijárat

- Nincs – válaszoltam szomorúan

- Nyugi – vigasztaltam - adsz néhány aláírást és már itt sem vagyunk

- Rendben, de csak a kedvedért – mondta és megcsókolt

Amint kiléptünk a lányok egyből elkezdtek sikítozni.

- Rob, Rob tényleg te vagy – kiabálták egyszerre

Robert csak kényszeredetten mosolygott és írogatta alá a papírokat, amiket az orra alá nyomtak.
Persze közben záporoztak rá a kérdések, de vagy nem válaszolt rájuk vagy kitérő válaszokat adott. Ekkor egy kislány az orra alá nyomott egy újságot és megkérdezte:

- Robert igaz, hogy Kristen terhes tőled?

Amikor elhatolt a tudatomig a kérdés, éreztem, hogy kezdek fehéredni.
Az újságban ez állt:
"Kristen terhes! A színésznő az Alkonyat film szexi főszereplőjétől vár gyermeket!"

Éreztem, hogy minden erőm elhagy, nem tudom mit történt, de a világ egyszer csak elsötétült előttem.

29. Meglepetés és egy újabb percnyi boldogság

A ház előtt állt a csoportom és amikor megláttak minket, sikítva szaladtak oda hozzánk.

- Tanárnő, tanárnő! – kiabálták – hát csak eljött Edward? Miért nem tetszett szólni? – kérdezték mérgesen

- Hát ti mit kerestek itt? – kérdeztem döbbenten – már nagyon késő van. Nem kellene otthon lennetek?

- Olvastuk az újságban, hogy Edward Magyarországra jön és tudtuk, hogy csak a Tanárnőhöz jöhet – válaszolta az egyik kislány – így eljöttünk és felcsengettünk, de mivel a tanárnő nem nyitott ajtót, gondoltuk megvárjuk, amik hazaérnek.

- Értem – csak ennyit tudtam kinyögni

Ekkor a gyerekek figyelme Rob felé fordult.

- Edward, Edward szereted a Tanárnőt? – kérdezték kórusban vagy 6-an

Rob csak kérdő pillantással nézett rám, én pedig megszorítottam a kezét és annyit súgtam a fülébe, hogy később elmagyarázom.

- Nagyon is – mondta mosolyogva -, de szerintem ehhez a kisasszonyoknak nem sok köze van – tette hozzá

- És adnál nekünk aláírást? – kérdezte kórusban az egész csoport

- Persze – felelte mosolyogva.

Volt egy olyan érzésem, hogy ezt miattam csinálja.
Így kénytelen voltam elengedni Robot, hogy aláírhassa a sok könyvet, újságot, füzetet, meg amit még az orra alá toltak. Az egyik kislánynál volt fényképezőgép és kitalálták, hogy csinálni kell egy közös képet. Felajánlottam, hogy megcsinálom. Természetesen Robot állították középre, csak az volt a baj, hogy mindenki mellette szeretett volna állni, így az egy közös képből lett vagy 15. Miután ránk untak és a kérdéseikre se nagyon tudtunk mit válaszolni, elköszöntek. Ezután végre felmehettünk a lakásba.
Mikor felértünk, Rob kérdőn nézett rám.

- A tanítványaim voltak és valamiért nagyon szeretnek téged – mosolyogtam sejtelmesen – nem is tudom miért?

- Erre rájöttem – vigyorgott -, de miért hívtak Edwardnak?

- Mert gyerekek – válaszoltam – teljes mértékben a szerepeddel azonosítanak, nekik te vagy a tökéletes férfi vagyis vámpír

- Miért neked nem? - kérdezte

- Hát nem is tudom – mondtam komolyságot erőltetve a hangomra – ezen még gondolkodnom kell

Erre egy kicsit elhúzódott tőlem, de visszarántottam, megcsókoltam és a fülébe súgtam.

- Nálad jobbat nem is kívánhatnék. Nem vagy tökéletes, de én így szeretlek – mondtam és újból megcsókoltam.

- Apropó – kezdte – a kávézóban megbeszéltük, hogy jutalmat érdemlek

- Nekem ilyen nem rémlik – játszottam az ártatlant

- Valóban? – kérdezte – Te kis hamis – mondta és rácsapott a fenekemre

- Na megállj csak – háborodtam fel – ezt még visszakapod

- Tényleg? – kérdezte vigyorogva és elkezdett szaladni

- Előlem nem menekülhetsz – mondtam neki

- Dehogynem – vigyorgott továbbra is - gyorsabb vagyok, mint te

- Úgyis elkaplak - mondtam

Egy darabig kergetőztünk a lakásban, míg Rob megbotlott a szőnyeg sarkában és kiterült a szoba közepén.

- Megütötted magad? – kérdeztem ijedten

- Nem, semmi baj – vigyorgott – és a hátára fordult én meg ráültem a hasára.

- Valami jutalmat emlegettél – kezdtem

- Igen - válaszolta ragyogó szemekkel - és azt hiszem egyre jobban megérdemlem

- Miért is? – kérdeztem sejtelmesen

- Hát először, mert segítőkész voltam – kezdte fülig érő vigyorral – másodszor pedig egy kis vigaszdíj, amiért megütöttem magam

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem ütötted meg magad – néztem rá felvont szemöldökkel

- De azért itt fáj egy kicsit - mutatott a szájára

- Valóban? – kérdeztem - akkor ezt sürgősen orvosolni kell – mondtam és megcsókoltam.

- Jobb már? – kérdeztem

- Egy kicsit, de azt hiszem még több orvosságra lesz szükségem - mondta és szorosan magára húzott.
1 perc múlva már nem volt rajtunk ruha. Kényeztette testem minden egyes porcikáját, ahogy én is az övét. 1 óra múlva még mindig a padlón feküdtünk, én Rob mellkasát simogattam, ő pedig az arcomat.

- Kicsim – kezdte – nekem holnapután el kell mennem. Kezdődik a forgatás.

- És akkor mikor látlak majd újra? – görbült sírásra a szám

- Amikor tudok jövök, meg persze te is meglátogatsz, amikor csak tudsz – válaszolta kedvesen

- Igen – mondtam, de a könnyeimet nem tudtam visszatartani

- Héé, nyugi – vigasztalt – ne sírj! Ez még nem a világvége.

- De hiányozni fogsz – mondtam még mindig pityeregve - mi lesz velem nélküled?

- Te is hiányozni fogsz nekem – mosolygott rám.

- A forgatás 3 hónap, utána 1 hónapig semmi. Mit szólnál, ha utána elutaznánk valahová? - kérdezte

- Komolyan? – néztem rá

- Persze - válaszolta

- Ettől egy kicsit jobb kedvem lett.

- Hova szeretnél menni? – tette fel a kérdést, a döntést rám bízva

- Mindegy – válaszoltam - csak veled lehessek

- Akkor ezt majd még kitaláljuk – adott egy puszit az arcomra

- Rendben – mondtam és ásítottam egy hatalmasat

- Fáradt vagy? – kérdezte, miközben újra az arcomat kezdte simogatni

- Dehogy - mondtam, de éreztem, ahogy szemhéjaim egyre jobban nehezednek

Rob nagy nehezen feltápászkodott, a karjaiba vett és bevitt a szobába. Óvatosan lefektetett az ágyba, betakart, majd bebújt mellém. Hozzábújtam és fél perc múlva már el is nyomott az álom.

28. 10 perc boldogság

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki eddig csak 1-szer is írt komit:))
Puszi nektek!
u.i: Továbbra is kíváncsi lennék a véleményetekre:)


Miután rendbe szedtük magunkat, kéz a kézben elindultunk a kávézó felé. Mikor beléptünk ugyanaz a susmogás fogadott minket, mint a múltkor. Most Timi nem dolgozott, de szerencsére Tamás is a segítségünkre sietett és elkalauzolt minket az egyik sarokba.

- Nocsak Trixi – kezdte vigyorogva – teljesen kivirultál. Biztosan az úriember az oka.

- Helló! Arnold Tamás vagyok – nyújtott kezet Robnak.

Rob nem igazán értette mit is mondott Tamás, de a felé nyújtott kézből megértette a szándékot.

- Tamás – kértem – a párom angol, tehát ha lehetne angolul lécci

- Robert Pattinson – nyújtott kezet szerelmem is

- Na várjunk csak – sápadt el Tamás – Te az a srác vagy, akiért most minden csaj odavan??

- Játszottál abban a…, jaj várj mi is volt a címe?? Valami alkonyos … - keresgélte a gondolatait Tamás

- Alkonyat – siettem a segítségére

- Azaz – csapott a homlokára

- Szóval, tényleg te vagy az??? - értetlenkedett

- Igen, én vagyok – felelte Rob egyszerűen

- Na jó ezt nem értem – értetlenkedett tovább Tamás - hogyan és mit??

- Tamás – kezdtem – ezt beszéljük meg máskor oké??

- Jaj persze – vörösödött el – mit hozhatok nektek?

Ránéztem Robra, aki csak mosolyogva bólintott.

- A szokásosat - mondtam én is mosolyogva

- Renden és elnézést a pofátlanságomért – kért elnézést

- Ugyan semmi baj – mosolyogtam – tudod, hogy így szeretlek

Erre csak lesütötte a szemét és magunkra hagyott minket.

- Ugye nem ? – nézett rám értetlenül Rob

- Dehogyis – mosolyogtam - csak egy nagyon jó barát

- Lehet, hogy nem tűnt fel neked – vázoltam neki a helyzetet -, de sűrűn járok ide és már szinte családtagnak számítok. Mindenkit ismerek itt és nagyon szeretem ezt a helyet.

- Megértem – nézett rám - valóban nagyon hangulatos kis hely

10 perc múlva már hozta is Tamás az italokat, de nem szólt semmit csak lerakta őket az asztalra, majd távozott.

- Azt hiszem lesz még vele egy kellemes beszélgetésem – néztem utána

- Segítsek? – kérdezte Rob vigyorogva

- Nem dehogy, megoldom - vigyorogtam vissza rá -,de nagyon kedves tőled, hogy felajánlottad

- Ezért érdemelnék valami kis jutalmat nem?? – nézett csillogó szemeivel a szemembe

- Valóban? – kérdeztem tőle tetettet felháborodással - és mégis mire gondol őméltósága?

- Hát nem is tudom… – kezdte - és arcát közelítette az enyémhez. Lassan, lassan, nagyon lassan, végül ajkai megtalálták az enyémeket.

- Kezdetnek megteszi, aztán otthon majd még folytathatjuk, mert megérdemlem - vigyorgott

- Tényleg? – vigyorogtam rá

- Miért? Szerinted nem? – most ő játszotta a durcásat

- Dehogynem – súgtam a fülébe – és elkezdtem puszilgatni a nyakát

- Gonosz vagy – mondta durcásan – így nem bírom ki

- Nem mehetnénk? – kérdezte reménykedve és vágytól éhes hangon

- Maradjunk még – kértem nagy boci szemekkel - ígérem annál nagyobb lesz a jutalmad

Erre felcsillant a szeme.

Jól elvoltunk, majd Tamás odajött, hogy zárnának.

- Jéé, észre se vettem, hogy így elszaladt az idő. Bocsi – kértem elnézést

- Nincs semmi gond – felelte – de ígérd meg, hogy beszélünk

- Persze – mosolyogtam rá

- Akkor sziasztok – köszönt el

- Szia – feleltük egyszer és már ott sem voltunk.

Ölelkezve andalogtunk hazafelé és már majdnem a lakásomnál voltunk, amikor valami olyan történt, amire nem számítottunk.

27. Újra teljes minden

Ezt követően csókban forrtunk össze.

- Gyerekek – kezdte Kellan – szerintem gyertek be és bent folytassátok

Erre felkaptuk a fejünket és rájöttünk, hogy igaza van. Bemásztunk a lakásomba és ott folytattuk, ahol abbahagytuk, egyáltalán nem zavart minket, hogy Kellan ott áll mellettünk.

- Bocsi, hogy zavarok – kezdte idegesen -, de lenne egy kérdésem

- Kellan, ne most – intette le Rob - inkább menj el

- Ezt tudnom kell – felelte -, aztán már itt sem vagyok

- Mi lenne az? – fordult felé Rob

- Hát igazság szerint Trixitől szeretnék kérdezni – mondta szemlesütve Kellan

- Halljuk – néztem rá

- Miért? – hangzott el a kérdés

- Mit miért? – néztem rá értetlenül

- Megcsalt, hazudott neked, mégis ilyen könnyen meg tudsz neki bocsátani – vázolta a nézeteit Kellan – miért?

- Ne értsd félre haver – magyarázkodott - nem zavar, csak nem értem

- Hát… – kezdtem bele - ezt nehéz lenne elmagyarázni, de megpróbálom. Ő teljesen más, mint a többiek. Nagyon sokan úgy érzik, hogy tökéletesek, pedig tökéletes ember nincs. Rob más, tisztában van a hibáival és nem akarja senkivel azt elhitetni, hogy ő hű de milyen tökéletes. Éppenséggel azzal sincs tisztában, hogy milyen hatással van az emberekre. Már egy mosolyától és remeg a lábam – mondtam elpirulva. Hihetetlen kisugárzása van és teljes szívéből tud szeretni. Mellette önmagam lehetek. Soha nem akart megváltoztatni, úgy szeret, ahogy vagyok, a hibáimmal együtt. Megértő és a számára fontos emberekért bármit megtesz és…

- Oké, rendben, hagyd abba, mert úgy érzem még hosszasan tudnád folytatni és akkor soha nem érünk a végére – mondta a nagy mackó

- Én inkább megyek, mert úgy látom nagyon zavarok - vigyorgott - és nem szeretnék

- Sziasztok és csak vigyázva a rosszalkodással - nevetett

- Szia – köszöntünk egyszerre

Miután az ajtó becsukódott Kellan után, Rob felé fordultam.

- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem

- Persze - válaszolta

- Most mi lesz? - suttogtam

- Hogy érted? – kérdezte értetlenül

- A filmmel és a barátaiddal? - folytattam

- A szerep az enyém – válaszolta - megtettem, amit kértek, bocsánatot kértem. 1 hét múlva forgatás. A többiek pedig ugyanúgy fontosak nekem, mint eddig, nem hagyom őket cserben.

- És ha kiderül, hogy velem vagy, akkor mi lesz? – faggattam tovább

- Azt akarod, hogy elmenjek? – nézett rám értetlenül

- Nem – mondtam gyorsan - ne értsd félre, csak, ha le kellett tagadnod, hogy együtt vagyunk, akkor mi lesz, ha kiderül?

- Valahogy megoldjuk, ezen most ne rágódjunk – mondta és újra a számra tapasztotta az övét.

Már nem bírtam tiltakozni és miután ajkaink egybeforrtak már nem is akartam.
Megoldjuk, minden rendbe jön, ezt ígérte nekem.
Ezután már csak azzal voltam elfoglalva, hogy lehámozzam Robról a ruhát. Persze a szobámig nem jutottunk el, így maradt a kanapé, ahol testünk újra egybeolvadt. Mikor kellően kihancúroztuk magunkat, már csak feküdtünk egymás mellett, kezünk összekulcsolva. Ebbe a tökéletes pillanatba belerondított a gyomrom korgása.

- Nocsak – mosolygott Rob - csak nem éhes valaki?

- Hát egy kicsit – feleltem halkan

- Készítek valami kaját – ajánlotta fel

- Inkább majd én – mondtam gyorsan - féltem a tányérokat a találkozástól

- Ha nem tűnt volna fel, az utóbbi időben már egész jól kijövünk – mondta tetettet sértődöttséggel

- Oké rendben – mondtam vigyorogva - megadom magam

- És mit eszünk? - kérdeztem

- Mit kérsz? – kérdezett vissza nevetve

- Mindegy , csak kaja legyen – jött őszinte válaszom

- Akkor rendelek pizzát – jött a gyors válasz

- Húú - incselkedtem vele - ahhoz aztán nagy főzőtudomány kell

- Na ezért még kapsz - vigyorgott - és elkezdett csikizni

- Ne, ne – kérleltem

De nem engedett, csikizett tovább én pedig majdnem megfulladtam a nevetéstől. Végül abbahagyta kínzásomat és megrendelte a kaját.
Miután megkajáltunk, úgy döntöttünk, hogy jó lenne egy kicsit kimozdulni, így közös megegyezéssel eldöntöttük, hogy elmegyünk megint a kedvenc kávézómba, bár tartottam tőle, hogy mi lesz, ha felismerik Robot, erre ő csak annyit felelt, hogy a múltkor sem volt semmi baj.

26. Orchideák

Elnyomhatott az álom, így a Kellan és Rob között zajlott beszélgetésről lemaradtam, amit lehet, hogy nem is bánok. Reggel arra ébredtem, hogy valaki megsimogatta az arcomat.

- Jó reggelt – köszöntött Rob

- Mondtam, hogy nem akarlak látni – próbáltam komoly maradni, de legszívesebben a karjaiba borultam volna. Szeretem, a szívemnek nem hazudhatok. Hiába bántott meg a szívem már teljesen az övé.

- Trixi beszélnünk kell – kezdte – meg kell hallgatnod

- Ez nem hangzik túl jól – néztem rá – de tudod mit, esünk túl rajta. Halljuk mit szeretnél mondani

- Legelőször is tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és nagyon sajnálom, ami történt de már nem tudom visszacsinálni, de mindent megteszek, hogy kiengeszteljelek

Ránéztem, hogy folytassa.

- Tegnap a showban el kellett játszanunk, hogy együtt vagyunk és azt kellett mondanom, hogy nincs barátnőm, hogy visszaszerezzük a rajongókat – magyarázta - ezt csak a show előtt közölték velem, így már nem tudtam visszalépni

- Rob ne haragudj - borultam a nyakába – sajnálom, ezt nem tudtam, ne haragudj

- Kicsim várj – folytatta komoly hangon - még nem fejeztem be

- Miért, mi történt még? – néztem rá és nagyon féltem attól, amit hallani fogok, lehet, hogy jobb lenne, ha nem is hallanám

- Tudnod kell, hogy nagyon régen történt, még jóval azelőtt, hogy téged megismertelek volna – mesélte –, de valóban együtt voltam Kristennel és tegnap a showban előjöttek a régi dolgok és …… és lefeküdtem vele

- Hogy miiii??? – néztem rá és lekevertem neki egy hatalmas pofont – ezt miért nem mondtad el eddig? – kérdeztem mérgesen

- Ezt megérdemeltem – nézett a szemembe - de jobb, ha tudod, hogy nagyon sajnálom, egy marha voltam. Szeretlek és mindent meg fogok tenni, hogy ezt elhidd nekem és visszaszerezzem a bizalmadat, azért nem mondtam el, mert féltem, hogy elveszítelek

- Így fogsz elveszíteni – mondtam mérgesen - nem szeretem a hazug embereket

- Jobb, ha most elmész – mondtam neki szomorúan

- Kérlek ne - kérlelt

- Hagyj magamra - kértem

- Rendben – adta meg magát -, de nem adom fel

Felállt és kijött a szobámból. Éreztem, az ürességet, amit máskor is már, mikor elhagyott. Csak most én küldtem el, nem egy tárgy vagyok, amit néha elővesznek, aztán meg eldobnak. Ugyanakkor szerettem még így is. Soha nem voltam még senkivel olyan boldog, mint vele. És most hagyom elmenni. Az eszem és a szívem hatalmas harcot vívott. Mit tegyek??? Szeretem, de tényleg nagyon megbántott, viszont ha sokáig vacillálok, elveszítem véglegesen. A szívem nem hazudik, és az már az övé teljesen, de ez tényleg aljas húzás volt. Szánalmas vagyok, félredobtak, megbántottak, kihasználtak, megaláztak és én még mindig teljes szívemből szeretem. Fel akartam hívni, de nem tettem. Ujjaim már a hívás gombon voltak, de mindig az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Ha most azonnal a karjaiba vetem magam, azzal azt érem csak el, hogy azt fogja gondolni, ezt bármikor megteheti, de annyira hiányzik. Gondolataimból kopogtatásra riadtam fel. Kimásztam és kinyitottam az ajtót.

- Szia Kellan – mosolyogtam rá – gyere be

- Szia kislány – mosolygott vissza rám

- Beszéltetek Robbal? – kérdezte miután belépett

- Igen – mondtam - elmondott mindent

- És mit fogsz tenni? - kérdezte

Ránéztem.

- Szereted még így is? – kérdezte - ez a marha tényleg egy hatalmas mázlista és egyben hülye. Hatalmas szerencséje van veled.

- Ne mond el neki – kérleltem

- De miért? – nézett rám

- Nem akarom, hogy tudja és, hogy ez megismétlődjön – mondtam, bár legszívesebben azonnal felhívtam volna

- Ismerem Robot – kezdte Kellan - hidd el, hogy túl sokat jelentesz neki ahhoz, hogy ezt még egyszer megtegye

- De akkor most miért tette? – néztem rá

- Nem tudom – válaszolta - de be fogja bizonyítani, hogy nálad fontosabb nincs az életében, ebben biztos vagyok – vázolta Kellan a gondolatait

Ekkor megint kopogtattak az ajtón.

- Majd én kinyitom – jelentkezett Kellan

- Köszi - motyogtam

- Trixi azt hiszem ezt meg kellene nézned – kiabált be

Az ajtó előtt rengeteg orchidea volt, a közepén Rob térdelt és amint meglátott elkezdett énekelni.
A dal egy srácról szólt, aki nagyon szeretett egy lányt, de hibát követett el és megcsalta, de nagyon megbánta. Elénekelte a fájdalmát, a szerelmét, nekem pedig gyűltek a könnyek a szememben és nem bírtam tovább, a nyakába borultam.

- Szeretlek - suttogtam

- Nagyon sajnálom – ölelt magához

- Ígérd meg, hogy soha többé nem lesz ilyen - kértem

- Ezt nem is kell ígérnem - mondta mélyen a szemembe nézve – SZERETLEK!

- Soha de soha többé nem okozok fájdalmat neked – folytatta – veled akarok lenni, a történtek után még inkább rájöttem, miért hagytam ott Krist. Nekem csak Te kellesz.

25. Robert

Sziasztok!
Elöljáróban annyit, hogy ez a rész Rob szemszögéből nézi a dolgokat:)
Továbbra is kíváncsi lennék a véleményetekre, tehát várnám a megjegyzéseket:)
Pussz!


A Show után csak egy dologra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb látnom kell Trixit és meg kell magyaráznom neki a történteket. Csak remélni tudtam, hogy meghallgat és megért. Az egész repülőút azzal telt, hogy próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is fogok mondani. A Taxiban Szeged felé szintén ezen törtem a fejem, de semmi okos nem jutott eszembe, így úgy döntöttem, hogy magamat adom és lesz, ami lesz. Egyet tudtam biztosra, hogy nem akarom elveszíteni Trixit. Mikor bekopogtattam az ajtón, támadt egy olyan érzésem, hogy nem fogja kinyitni, de az ajtó mégis kinyílt. Csalódottságomra nem Trixivel, hanem Kellannal találtam magam szemben.

- Hát haver ezt jól megcsináltad – kezdte Kellan

- Tudom és sajnálom, szeretem Trixit, de ezt meg kellett tennem – motyogtam

- Mérges rád nagyon és mit ne mondjak jogosan – mondta – de azt meg kell hagyni egész jó kis rácupp volt – tette hozzá vigyorogva

- Kösz Kellan – válaszoltam fintorogva – erre volt szükségem

- Mit csináljak? – kérdeztem tőle

- Hát először is szerintem legyél őszinte –mondta - ez a legjobb, amit tehetsz.

- Hajrá, szeret téged, elmondta nekem, de dühös rád és nagyon megbántottad, nem lesz könnyű kiengesztelned a kislányt, de megéri és mondanék még valamit egy hatalmas nagy marha vagy, ha elengeded ezt a csajt, és velem fog meggyűlni a bajod, ha futni hagyod – adta a tanácsait Kellan

- Bár ha jobban belegondolok – folytatta – ha elszalasztod a kislányt, akkor legalább lecsaphatok rá én

- Igazán rendes vagy – mondtam erőltetett mosollyal az arcomon

– Na de viccet félretéve el ne merd engedni, mert azt nagyon megbánod - folytatta

- Gyerünk, harcolj a bizalmáért – mondta Kellan és beljebb lökött az ajtón

- Kicsim- szólítottam meg - sajnálom a történteket, de meg tudom magyarázni.

Ekkor felemelte a fejét és rám nézett, ekkor megláttam a kisírt szemeit és a fájdalmat az arcán, összeszorult a szívem, hogy így látom és szidtam magam, amiért megbántottam. Fájdalmat okoztam neki, neki, aki mindennél fontosabb nekem és nagyon fájt, hogy nem láthatom azt a gyönyörű mosolyát.

- Nagyon - nagyon sajnálom – kezdtem – de Trixi felkelt az ágyról és elindult a szobája felé. A keze után nyúltam, de elrántotta, majd rám nézett.

- Hagyj békén, nem vagyok kíváncsi a magyarázataidra – vetette oda

- De – kezdtem volna

De nem foglalkozott velem:
- Legyél boldog Kristennel. Nem állok az utatokba. Sajnálom, hogy eddig belerondítottam a képbe – mondta és bement a szobába szóra sem méltatva engem és becsukta az ajtót.

Kellan ekkor beljebb jött és leült mellém a kanapéra.

- Kellan, szeretem, nagyon – kezdtem - mit tegyek?

- Ne add fel, de legyél türelmes – mondta – időre van szüksége

- Nélküle nem élek – folytattam szinte sírva

- Kezdjük azzal, hogy elmeséled mi volt ez az egész – mondta Kellan

- Hát – kezdtem – azzal a feltétellel maradhatott enyém a szerep, ha egy élő show keretein belül bocsánatot kérek Kristől és én elfogadtam. A Show előtt közölték velem, hogy meg kell majd csókolnom és le kell tagadnom, hogy van barátnőm, hogy visszaszerezzük a rajongókat. Már nem tehettem mást, így végig kellett csinálnom, de csak Trixit szeretem – fejtettem ki a dolgokat

- Hát haver mit ne mondjak – nézett rám furcsán – ahhoz képest, hogy csak játszottál nagyon átjött a dolog. Elég jól ismerlek mind a kettőtöket és a nyakam mertem volna rá tenni, hogy ez a Show után még folytatódott.

Ekkor felemeltem a fejem és ránéztem Kellanra.

- Na neeeee – hitetlenkedett – tényleg megtetted?

Csak bólintottam.

- De hát szereted Trixit, akkor miért? Miért kellett lefeküdnöd Kristennel? – kérdezte már majdnem mérgesen

- Tudod – kezdtem magyarázkodni – elvégre csak együtt voltunk. Nem egy kellemes éjszakát töltöttünk együtt és valahogy előjöttek ezek a dolgok.

- És Trixire nem gondoltál? – emelte fel egyre jobban a hangját – hogy őt mennyire megbántod?

- Tudom, tudom – védekeztem – egy utolsó szemét gazember vagyok. Nagyon megbántam, amit tettem és szeretem Trixit és nem akarom elveszíteni, de nem hiszem, hogy képes lesz nekem megbocsátani. Én nem tudnék magamnak - motyogtam

- Mit tegyek Kellan? – kértem a segítségét

- Hát haver nagy szarban vagy – foglalta össze a dolgokat

- Kösz! – válaszoltam

- Azt tudja, hogy együtt voltatok, így szerintem egy kicsit jobb esélyekkel indulsz – kezdte – mond el neki őszintén, az a legjobb

Ekkor barátomra emeltem a szemem és a tekintetem mindent elárult.

- Nem tudja? – ámult el – nem mondtad el neki, hogy együtt voltatok Krissel?

- Akkor tényleg nagyon nagy szarban vagy – közölte

- Ezt már eddig is tudtam – vetettem oda

- Én akkor is azt mondom, hogy legyél őszinte – összegezte – a hazugságod fáj neki nagyon, de inkább tőled hallja, mint mástól, akkor talán könnyebben feldolgozza. Az viszont biztos, hogy nem lesz neki könnyű és nagyon kitartónak kell lenned, ha meg akarod tartani, de szeret, ebben biztos vagyok

- Ha meg mégsem bocsát meg – folytatta – akkor majd én megvigasztalom

- Kösz – mondtam gúnyosan – igazi barát vagy.

24. A Show

Mikor hazaértünk Rob felém fordult.

- Kicsim – kezdte – holnap lesz az az élő show, ahol bocsánatot kell kérnem Kristentől.

- Akkor elmész? – kérdeztem szomorúan

- Reggel indul a gépem, délután lesz a show, de este már jövök is vissza – mondta

Ettől egy kicsit megnyugodtam.

- Nem tudnék sokáig távol lenni tőled – magyarázta mosolyogva

- Én sem bírnám sokáig nélküled – mondtam és megcsókoltam, amit viszonzott is.

Újfent nem bírtunk magunkkal és folytattuk a délutáni rosszalkodást, de ezúttal a szobámban. Hajnalban keltünk, mivel Robnak fel kellett érnie Pestre. Fel szerettem volna menni vele, de nem engedte mondván, ne keltsünk feltűnést, így elbúcsúztam tőle. Amint kilépett az ajtón máris hiányzott. Alig vártam az estét, hogy visszajöjjön hozzám.
A nap nagyon lassan telt nélküle. Tettem – vettem, de igazán semmivel nem tudtam magam lefoglalni. Délután úgy döntöttem, hogy megnézem a show-t. Először nem volt semmi érdekes, de aztán a show második felében köpni-nyelni nem tudtam a meglepetésektől. Kezdődött azzal, hogy Kris és Rob nagyon durván smároltak, de úgy istenigazából, sőt Rob még rá is mászott Krisre. Miután abbahagyták a nyáladzást, a riporter megkérdezte:

- Akkor most mi a helyzet, együtt vagytok?

- Igen – válaszolták egyszerre

Ennél a résznél már a sírás kerülgetett.

- Rob, mi a helyzet a magyar barátnőddel? – kérdezték tőle

- Hát ő csak egy kis kaland volt. Jó volt, szép volt, jót szórakoztam, de nekem Kris az életem, őt szeretem – válaszolta Robert és Kristenre nézett, majd újból egymás szájában voltak.

Nem bírtam tovább, kikapcsoltam a TV-t és elkezdtem zokogni. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón. Nem foglalkoztam vele, egyedül akartam lenni.

- Trixi nyisd ki, Kellan vagyok – kiabálta

Felkeltem és odavánszorogtam az ajtóhoz. Kinyitottam és valóban Kellan volt az, ez az aranyos mackó. Zokogva hozzábújtam, ő pedig átölelt.

- Ssssss, nyugi kislány – nyugtatott – biztos van rá magyarázat

- Igen, az hogy hazudott nekem - feleltem

- Ismerem Robot. Soha nem tenne ilyet és ráadásul teljesen kivirult, mióta ismer – védte a barátját – szeret téged, hidd el nekem

- Na persze – mondtam gúnyosan

- Figyelj – mondta és beljebb tolt, becsukta az ajtót majd odavonszolt a kanapéhoz – Rob nagyon jó ember. Megérdemli, hogy boldog legyen és veled az.

- Én is ezt hittem, de már tudom, hogy csak káprázat volt az egész – motyogtam -, de ettől függetlenül szeretem, de ha ő Kristennel akar boldog lenni, nem állok az útjába. Szeretném, ha boldog lenne és ha nem én kellek neki, elfogadom.

- Butaságokat beszélsz – mondta és megölelt – te kellesz csak neki, senki más

- Akkor mivel magyarázod a történteket? –szegeztem neki a kérdést

- Nem tudom, de biztos, hogy van rá magyarázat – motyogta maga elé

Órákon keresztül beszélgettünk, amikor is újfent kopogtattak az ajtón.

- Nem akarok beszélni vele, küldd el kérlek – mondtam Kellannak

Kellan odament az ajtóhoz, kinyitotta és kilépett, de mivel nem csukta be az ajtót, így minden egyes szót hallottam, pedig most nem volt hozzá hangulatom.

- Hát haver ezt jól megcsináltad – kezdte Kellan

- Tudom és sajnálom, szeretem Trixit, de ezt meg kellett tennem – motyogta Rob

- Mérges rád nagyon és mit ne mondjak jogosan – mondta a mackó – de azt meg kell hagyni egész jó kis rácupp volt – tette hozzá vigyorogva

- Kösz Kellan – mondta Rob fintorogva – erre volt szükségem

- Mit csináljak? – kérdezte Robert

- Hát először is szerintem legyél őszinte – ez a legjobb, amit tehetsz.

- Hajrá, szeret téged, elmondta nekem, de dühös rád és nagyon megbántottad, nem lesz könnyű kiengesztelned a kislányt, de megéri és mondanék még valamit, egy hatalmas nagy marha vagy, ha elengeded ezt a csajt, és velem fog meggyűlni a bajod, ha futni hagyod – adta a tanácsait Kellan

Ezen normális esetben mosolyogtam volna, de most nem voltam olyan hangulatban.

- Bár ha jobban belegondolok – folytatta Kellan – ha elszalasztod a kislányt, akkor legalább lecsaphatok rá én

- Igazán rendes vagy – mondta Rob

– Na de viccet félretéve el ne merd engedni, mert azt nagyon megbánod - folytatta

- Gyerünk, harcolj a bizalmáért – mondta Kellan és beljebb lökte Robot az ajtón

- Kicsim- szólt hozzám- sajnálom a történteket, de meg tudom magyarázni.

Ekkor felemeltem a fejem és ránéztem, mikor meglátta kisírt szememet és a fájdalmat, ami tükröződött benne, arca eltorzult.

- Nagyon- nagyon sajnálom – kezdte, de én nem voltam kíváncsi a magyarázkodására, ezért felkeltem és a szobám felé indultam. Rob a kezem után nyúlt, de elrántottam, majd ránéztem.

- Hagyj békén, nem vagyok kíváncsi a magyarázataidra – vetettem oda neki

- De – kezdte volna

De nem foglalkoztam vele:
- Legyél boldog Kristennel. Nem állok az utatokba. Sajnálom, hogy eddig belerondítottam a képbe – mondtam és bementem a szobába szóra sem méltatva Robot és becsuktam az ajtót.

Kellan ekkor beljebb jött és minden egyes szót hallottam a beszélgetésükből.
Miért ilyen vékonyak a falak? Ekkor eszembe jutott valami. Te jó isten hány szomszéd hallhatta a szeretkezéseinket. Mindegy most már nem számít. Sikerült lenyugodnom. Hallottam minden egyes szavukat és elgondolkodtam

- Kellan, szeretem, nagyon – kezdte Rob - mit tegyek?

- Ne add fel, de legyél türelmes – mondta – időre van szüksége

- Nélküle nem élek – folytatta Rob szinte sírva

- Kezdjük azzal, hogy elmeséled mi volt ez az egész – mondta Kellan

Itt már nem figyeltem, hanem a gondolataimba merültem.
Mentem is volna ki hozzá, hogy megöleljem és azt mondjam neki, hogy nincs semmi baj és szeretem, de ugyanakkor tényleg nagyon megbántott és nagyon fájt. Időre van szükségem, hogy fel tudjam dolgozni, de vajon Rob tud-e addig várni, vagy ezzel az akciómmal tényleg és véglegesen Kristen karjaiba üldözöm?