43. A szívről leesik a kő

Sziasztok!

Itt is a következő feji és végre kiderül kié a baba...
Köszönöm mindenkinek az eddigi komikat, továbbra is kíváncsi lennék mit gondoltok!
Puszi mindenkinek!


Ez az egész egy kicsit furcsa volt. Hajnalban még ki volt borulva, hogy fiatal ő még ehhez, most meg az ő kisbabája. Már megtanultam, hogy rajta sose fogok tudni kiigazodni. Ebben a pillanatban megint szöget ütött valami a fejembe. Mi van, ha Kristen megint csak kavarni akar és azért mondta, amit mondott. Holnap pedig kiderül, hogy a gyerek Roberté és azért akarja megtartani, hogy ezzel láncolja magához, örökre elszakítva tőlem. Újra rám tört a sírás. Megint teljesen össze voltam zavarodva. Valahogy ezt le kell tisztáznom magamban. Nem tudnék megint úgy elmenni, hogy kétségek között vergődök, tehát addig maradok, amíg nem látok tisztán. Rob ekkor lépett be és teljesen le volt törve. Ráemeltem a tekintetemet és láttam a fájdalmat a szemében.

- Trixi beszélhetnénk? - kérdezte

- Igen

Odajött hozzám és leült mellém.

- Nem tudom mi ez az egész - kezdte -, de nekem te vagy a legfontosabb

- Nem vagyok biztos benne, hogy a gyerek nem az enyém, elvégre lefeküdtem Kristennel, csak remélni tudom, hogy nem tőlem van - folytatta

- Egy dolgot azonban biztosra tudok, nem akarlak elveszíteni, mert azt nem élném túl - mondta könnyes szemekkel - sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked és remélem, hogy meg tudsz majd bocsátani

- Robert – kezdtem- Kristen nem rég volt itt

- Mit akart? - kérdezte

- Csak mondott valamit - válaszoltam

- Mit?

- Azt, hogy bár nem tudja biztosra, de úgy érzi nem tőled van a baba, mert mindig védekeztetek - mondtam

- Ez igaz, de attól még…

- Elég – hallgattattam el - holnapig csak találgatni tudunk és nem érdemes – magyaráztam

- Részemről annyit tudok, hogy nem akarlak elhagyni, de ha lesz egy gyereked, azzal nem fogok tudni megbirkózni – mondtam szomorúan

- Várjuk meg a holnapot és aztán meglátjuk, hogyan tovább – mondta és megölelt

- Rendben – suttogtam a vállába

A nap lassan telt, a gyomrom liftezett, féltem a másnaptól. Féltem, hogy kiderül, hogy mégis Roberté a baba. Azt nem bírnám ki. Nagy nehezen elérkezett a hétfő, szerencsére Kristennek reggelre volt időpontja.

- Mikorra mentek az orvoshoz? – kérdezte Rob

- 8-ra – válaszoltam

- Megyek én is

- Ne, inkább ne – ellenkeztem - ha hazaértünk, megbeszélünk mindet

- Kérdezhetek valamit?

- Persze - válaszoltam

- Mikor mész haza?

- 2 napot sikerült nyernem, így csak holnap, persze ez attól is függ, hogy alakulnak a dolgok - mondtam

Épp befejeztem a mondatot, amikor már kopogtattak is az ajtón.

- Szia – köszöntöttem Krist

- Szia! Mehetünk?

- Igen, kész vagyok

- Szia – köszöntünk el egyszerre Robtól

- Sziasztok

Az orvosig az utat csendben tettük meg Kristennel. Elég zavarodott volt és én sem nagyon tudtam mit mondani, így jobbnak láttam csendben maradni.
Mikor beléptünk a rendelőbe, Kris felém fordult.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem

- Szívesen – mosolyogtam rá

Kristen szólt, hogy megérkezett, majd helyet foglaltunk. Nem telt bele 5 perc, már be is hívták.

- Itt várok – mondtam

Erre csak rám mosolygott.
Kristen elég hosszú ideg volt bent én meg kint idegeskedtem. Végül az orvossal az oldalán végre megjelent.

- Köszönök mindent dr. Ritz - mondta

- Szívesen Kristen – mondta a doki és kezet nyújtott - még látjuk egymást

- Viszlát

- Viszlát

Kristen odajött hozzám, majd belém karolt és elindultunk kifelé. Persze az ajtó előtt egy rakat fotós várt ránk. Még szép, hogy megtudták. A kérdések csak úgy záporoztak ránk.

- Kristen Roberttől van a gyerek?

- Tanárnő mit szól ehhez? A barátja felcsinálja a kolléganőjét és még gyereket is várnak?

Kristen kézen fogott és elrángatott onnan, majd gyors leintett egy taxit és már ott sem voltunk.
Még szerencse, hogy ők tudják ezt kezelni, én már megőrültem volna.

- Kristen – fordultam felé immár a taxiban – mit mondott az orvos?

Erre csak rám mosolygott.

- 4 hetes terhes vagyok - válaszolta

- Várjunk – kezdtem -, akkor ez azt jelenti, hogy…

- Hogy nem Rob az apa –felelte - vele a show után feküdtem le és annak már több, mint 2 hónapja

- De akkor ki? - kérdeztem

- Michael

- Hogy - hogy? – értetlenkedtem - vele még a show előtt feküdtél le nem?

- Meg azóta is párszor

- Ohh - többet nem tudtam kinyögni

Miután napirendre tértem újra megszólaltam.

- És mit fogsz csinálni?

- Megmondom Micheal-nek, hogy szülők leszünk és kibékülök vele - magyarázta

- Értem, hát akkor sok sikert

- Köszi, neked is Robbal – mondta kevesen

- Tényleg veletek mi lesz? - kérdezte

- Nem tudok rá haragudni, szeretem - mondtam

- Ezt valahogy meg tudom érteni – mosolygott kedvesen

A szállodában karon fogva mentünk fel az emeletre, mint a legjobb barátnők. Rob szobája előtt Kristen 2 puszival búcsúzott tőlem, majd bement a saját szobájába. Mély levegőt vettem és beléptem. Robert a kanapén ült, de amint meglátott egyből felpattant.

- Na? - kérdezte

- Nem a tiéd a baba – ugrottam a nyakába

- Köszönöm

- És akkor hogyan tovább? – kérdezte, amikor lerakott

- Miért, nem akarod, hogy folytassuk? – kérdeztem értetlenül

- Dehogynem csak, azt hittem ettől még nem bocsátasz meg – mondta halkan

- Szeretlek, te buta –mosolyogtam rá – félreléptél, azt már megbocsátottam, szerencsére nagyobb baj nincs.

- Akkor maradsz? – kérdezte ragyogó szemmel

- Holnapig – mondtam -, utána haza kell mennem

- Úgy érettem, hogy velem maradsz? – nézett mélyen a szemembe

- Igen, örökre - feleltem

- Szeretlek

- Én is téged – mondtam és megcsókoltam

Hosszú szenvedélyes csók volt. Mikor befejeztük, Rob megszólalt.

- Elgondolkodtam valamin

- Tényleg és min? - kérdeztem

- Azon, hogy tényleg szeretnék majd gyereket

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Vagyis csalódott vagy, amiért nem a tiéd? – kérdeztem és elhúzódtam tőle

- Dehogyis – mondta és visszahúzott magához - egyetlen nőt tudok csak elképzelni a gyerekeim anyjának

- És ki lenne az? - kérdeztem

- Te

- De én még fiatal vagyok hozzá - hápogtam

- Nem akarod? – kérdezte óvatosan

- De egyszer - mondtam - csak még nem most, egy pár év múlva

- Te kis buta – csókolt homlokon - én sem arra gondoltam, hogy most azonnal

- Akkor jó – mondtam megkönnyebbülve

- Tehát akkor ez is igen? – kérdezte

- Igen – válaszoltam - néhány év múlva – majd újból megcsókoltam