53. Ki a barát és ki nem?

Sziasztok!

Itt a következő fejezet, ahogy ígértem:)
Vajon mi is történik Cipruson?? Annyit, hogy ez most Rob szemszögéből nézi a dolgokat.
A következő rész 3.-án érkezik, persze, ha szeretnétek, akkor esetleg már 2.-án jöhet:))
Boldog, sikerekben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek!
Puszi!



- Bocsi gyerekek, ne haragudjatok, de nekem mennem kell – kért elnézést Rami – egy céges vacsira vagyok hivatalos.

- Ígérjétek meg, hogy valamelyik nap összefutunk - kérte

- Rendben – ígérte Trixi

- Akkor sziasztok – mondta és mindkettőnknek, adott 2 puszit.

- Szia – köszöntünk egyszerre Trixivel.

Ez a puszi dolog egy kicsit furcsa volt nekem, mivel annyira jóban azért sosem voltunk, de nem foglalkoztam vele túl sokat.
Kéz a kézben visszamentünk a szobába, amikor becsuktam az ajtót, szembefordítottam magammal Trixit.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem - suttogtam

Erre csak mosolygott és megcsókolt.

- Én köszönöm – mondta

Szenvedélyesen megcsókoltam és szorosan magamhoz húztam. Soha, de soha többé nem akartam elengedni. Éreztem, hogy egy kicsit meginog.

- Mi baj? – kérdeztem ijedten

- Semmi, csak fáradt vagyok – mosolygott rám, azzal az angyali mosolyával. Mindent megtennék, hogy állandóan így lássam mosolyogni.

- Mit szólnál, ha letusolnánk és utána pihennél? – kérdeztem

- Benne vagyok – mosolygott még mindig

Felkaptam a kezeimbe és bementünk a fürdőbe. Letettem és vizet engedtem a kádba,így jobbnak láttam, közben ő levetkőzött. Gyors én is megszabadultam a ruháimtól, beültem a kádba, majd ő is odajött és bemászott mellém.

- Megmasszírozzalak? – kérdeztem

- Igen – suttogta

Miközben masszíroztam, éreztem, ahogy ellazul és közben el-elbóbiskol.

- Kicsim – próbáltam szóval tartani – a kádban lehet nem kellene elaludnod.

- Jó-jó – motyogta és tudtam, hogy félig már alszik.

Kimásztam, majd kivettem őt is a kádból, törölközőt csavartam köré, majd kerestem egy pólót, amit nagy nehezen sikerült ráadnom. Újra a karjaimba vettem és lefektettem az ágyba, majd óvatosan betakartam. Olyan édesen mosolygott még mindig. Leültem az ágy melletti fotelbe és csak néztem. Próbáltam szavakat találni arra, amit látok: egy angyal, egy tündér, próbálkoztam, de egyik sem volt megfelelő, mert sokkal több annál. Olyan, amit szavakkal nem lehet leírni. Egyszer megmozdult és kinyújtotta a kezét, keresett valamit. A mosoly eltűnt az arcáról, majd kinyitotta a szemét.

- Hát te miért vagy olyan messze? – kérdezte mikor meglátott

- Szerettem volna, ha nyugodtan tudsz pihenni - válaszoltam

- Csak akkor vagyok nyugodt, ha mellettem vagy – mosolygott – szükségem van rád

Erre levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra és bemásztam mellé. Egyből odabújt hozzám, én pedig átkaroltam.

- Kellesz nekem – suttogta a fülembe

- Jaj te kis hamis – vigyorogtam – mindig csak a szex?

Erre csak mosolygott.

- Van időnk, az egész hét a miénk – suttogtam mosolyogva a fülébe – most inkább pihenj életem

- Szeretlek - motyogta

- Én is téged

2 perc múlva már egyenletes szuszogását hallgattam. Nem kellett sok idő és engem is elnyomott az álom.
Reggel kipihentem ébredtem, Trixit még mindig a karjaimban tartottam. Édesen aludt. Óvatosan kimásztam, nem akartam felkelteni. Néhány percig csak néztem, ahogy alszik. Olyan gyönyörű volt, olyan békés. Hosszú haja elterült a párnán, egyik keze a feje alatt, a másik mellette pihent. Ott állhattam vagy egy negyed órát és csak gyönyörködtem benne, néztem, ahogy békésen, mosolyogva alszik. Végül arra jutottam, hogy teszek egy gyors reggeli sétát és utána rendelek valami reggelit. Gyors felöltöztem és kiosontam, nehogy felkeltsem az én kis tündérkémet. Kiléptem az ajtón és halkan becsuktam magam mögött. Mikor megfordultam Ramival találtam magam szemben.

- Szia, jó reggelt – köszönt kedvesen

- Szia – köszöntem én is

Érthetetlenül hatalmas mosoly terült el az arcán, amit nem tudtam hova tenni. Nem igazán ismertem Trixi barátnőjét, de azt tudtam, hogy kezdetben nem szívlelt.

- Rob – kezdte – beszélni szeretnék veled

- Velem? – értetlenkedtem

- Igen

- Na jó halljuk - mondtam

- Nem mehetnénk be a szobámba? - kérdezte

Kezdtem rosszat sejteni, így inkább azt mondtam:

- Mond el itt. Halljuk, mit szeretnél.

- Na jó – vágott bele – nem véletlenül vagyok itt

- Tudom – mondtam gyorsan – céges kiruccanás

- Semmiféle céges kiruccanásról nincs szó – folyatta – veled akartam beszélni

- Velem? - hitetlenkedtem

Bólintott.

- Miért? – kérdeztem, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem akarom hallani a választ

- Rob – kezdte - tudnod kell, hogy nagyon tetszel nekem és sehogy sem tudom megérteni, hogy választhattad ezt a csajt

Erre nem számítottam, nagyon meglepett és meglepettségemben, egészen a falig hátráltam, de Rami folytatta.

- Annak idején Londonban, csak taktikáztam - magyarázta – nem azért vittem oda Trixit, mert neki akartam jót, hanem tudtam hogy otthon vagy és veled akartam találkozni.

Egyre jobban kezdtem kiakadni.

- Arra álmomban sem gondoltam volna – mondta tovább – hogy pont ez a hülye kis liba fog megtetszeni neked. Így megpróbáltalak benneteket, szétválasztani, de mivel ez nem működött, újfent taktikát kellett váltanom, ezért eljátszottam, hogy szurkolok nektek. Reméltem, hogy idővel, majd közelebb kerülhetek hozzád és elmondhatom, amit érzek.

Az arcom a fal színével vetekedett, de Rami csak folytatta.

- Sokkal jobban illek hozzád, mint ez a hülye tyúk – bökött az ajtó felé - boldoggá tehetlek, olyan boldoggá, amilyenné ő soha nem tehet. Csak magára gondol, semmi más nem számít neki. Rám van szükséged - győzködött

Ezt már nem bírtam tovább és kifakadtam:

- Hogy beszélhetsz, így a barátnődről és különben is szeretem és nem hagyom el és boldog vagyok és...

- Soha nem volt igazából a barátnőm – mondta - olyan kis naiv, könnyű volt beetetni, hogy bízhat bennem

- Szánalmas vagy – köptem

- Téged akarlak, csak téged – simult egyre jobban hozzám

- Felejtsd el Trixit, rám van szükséged – mondta tovább a magáét

- Elég – kiabáltam – szeretem, fogd fel, te pedig egy aljas kétszínű dög vagy

Erre csak mosolygott, mintha csak valami bókot mondtam volna neki. Még szorosabban simult hozzám, már moccanni se bírtam. Igazság szerint nem is értem, mi történt velem. Ellökhettem volna, de nem tettem. Undorodtam tőle, aljas volt, amiket mondott, mégsem tűntem el. Egyre közelebb hajolt hozzám.

- Hagyd abba - suttogtam

- Tudom, hogy Te is akarod – suttogott ő is – és ajkait az enyémekre tapasztotta

Nem tudom mi történt velem, de jól esett a csókja, holott legszívesebben megfojtottam volna, mégis visszacsókoltam. Magamtól is undorodtam, hogy tehetek ilyet, de nem tudtam ellenállni. Ajkaim önálló életre keltek és együtt mozogtak az övéivel. Kezem is akaratom ellenére, indult felfedezőútra és megállapodott Rami fenekén. Erre csak mosolygott és beletúrt a hajamban. Nem tudom, meddig tarthatott ez a bűvölet és azt sem, hogy közben mi történt, csak arra riadtam fel, hogy a mellettünk lévő ajtó, olyan erővel vágódik be, hogy a falak is megremegtek.

52. Ciprus

Sziasztok!

Mivel elég egyértelműen, azt szeretnétek, hogy idén még 2 fejezet legyen, hát legyen:)))
Itt az 52. fejezet, szerdán pedig felkerül még a következő, cserébe szeretném, ha komiznátok:))))

Puszi mindenkinek!


Másnap reggel, negyed 7-kor ébredtem és riadtan néztem az órára. Robert még egyenletesen szuszogott mellettem.

- Rob – próbáltam kelteni – lassan kelnünk kellene

- Nem akarok – motyogta – anyu hagyjál aludni

- Édesem – mondtam mosolyogva – el kell érnünk a gépet, de ha gondolod maradhatunk is.

- Mi? – kapta fel a fejét hirtelen

Mikor meglátott, hatalmas vigyor ült ki az arcára.

- Jó reggelt kicsim

- Neked is – mosolyogtam – bár az előbb még anyunak szólítottál

- Tényleg? – kérdezte szemlesütve

- Bizony

- Ne haragudj

- Ugyan semmi baj – mondtam és adtam egy puszit az arcára.

Lassan kezdett észhez térni, így elkezdtünk készülődni. Bevonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam, majd az utolsó dolgokat is bepakoltam a táskába. Gyors készítettem pár szendvicset az útra és kávét is főztem, mivel úgy ítéltem meg arra mindkettőnknek szüksége van. Másfél óra múlva már a taxiban ültünk és Pest felé tartottunk. Robert végig a kezemet fogta és bámult kifele a semmibe.

- Valami baj van? - kérdeztem

- Nem dehogy – mosolygott rám – csak elbambultam

- Nagyon örülök az előttünk álló egy hétnek – mondta és megsimogatta az arcomat – egy hét csak veled, a szerelem szigetén

- Rob kérdezhetnék valamit? - kezdtem

- Persze

- Mennyibe kerül ez a „kis” kiruccanásunk? – nyögtem ki

- Ezzel te ne foglalkozz

- De…- kezdtem volna

- Nincs de – szögezte le – ajándék

- Tudod, hogy ezt nem szeretem - suttogtam

- Tudom – nézett a szemembe -, de kérlek most ne vitatkozzunk ezen

- Rendben – adtam be a derekam

A reptéren kisebbfajta sokk ért minket. Egy rakat rajongóval találtuk szemben magunkat, akik egyből le is rohantak minket. Szerencsére a biztonságaik a segítségünkre siettek, így gyors megszabadultunk tőlük.

- Honnan tudták? – kérdezte Rob értetlenül, de a választ egyikünk sem tudta, így ejtettük is a témát.

A repülőút kellemes volt, különösen úgy, hogy most nem egyedül voltam, hanem Rob is velem volt.
Mikor megérkeztünk Ciprusra, a lélegzetem is elállt. Voltam már gyönyörű helyeken, de egyik sem volt ehhez fogható.
Robert az ábrázatomat látva elmosolyodott.

- Tetszik? - kérdezte

- Nagyon – ugrottam a nyakába

A szállodába érve pedig ámulatom csak fokozódott. Ilyen gyönyörű szobát még soha életemben nem láttam. Lepakoltunk és rávettem Robot, hogy menjünk el sétálni. Nem kellett sokáig kérnem, gyorsan beleegyezett. Így kéz a kézben elindultunk, csak úgy találomra az egyik irányba. Mélyen magamba szívtam a friss levegőt és odabújtam Roberthez, aki szorosan átölelt, így ölelkezve andalogtunk tovább. 1 órás sétálás után találtunk egy nagyon hangulatos kis éttermet, gyönyörű terasszal. Összenéztünk és egyből tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Leültünk az egyik asztalhoz. Nem telt bele 1 perc és a pincér már hozta is az étlapot. Rendeltünk és miközben vártuk, hogy kihozzák a kaját, Robert az asztalon lévő kezemet kezdte simogatni.

- Köszönöm – mondtam és rámosolyogtam – ez gyönyörű

- Te vagy gyönyörű – mondta egy fülig érő mosollyal

Az étel nagyon finom volt és a pincérek is nagyon kedvesek. Mikor végeztünk, ragaszkodtam hozzá, hogy én fizetek, aminek persze Rob nem örült, de nem tágítottam, így végül beleegyezett.
Kéz a kézben indultunk el vissza a szállodába. Már majdnem a szobánkhoz értünk, mikor megláttam valakit, akire egyáltalán nem számítottam.

- Rami? – kérdeztem hitetlenkedve – hát te, hogy kerülsz ide?

- Sziasztok – köszönt miközben megölelt – egy céges kiruccanáson vagyok.

Érdekes módom ő nem tűnt annyira meglepettnek, mikor meglátott minket.

- Ohh, értem - motyogtam

- És ti? – kérdezett vissza

- Hát, nekem szünet van a suliban és Rob sem forgat, így kitaláltuk, hogy elutazunk egy kicsit – magyaráztam

- Annyira örülök, hogy látlak – borultam újra a nyakába

- És, hogy teszik Ciprus? – kérdezte Rami

- Gyönyörű – mondtam

- Szerintem is, bár még nem sokat láttam belőle – mosolygott

- El sem hiszem, hogy tényleg itt vagy – mondtam még egyszer vigyorogva

- Kicsi a világ, igaz?– kérdezte Rob

- De még milyen kicsi – mondta Rami sejtelmesen.

Sziasztok!

Szóval 2 lehetőség áll fent a folytatással kapcsolatban:
1. Ma este felkerül az 52. fejezet és akkor szerdán még lesz egy feji vagy
2. Csak holnap kerül fel az 52. fejezet, mely esetben ebben az évben már nem lesz új fejezet

Rajtatok áll, melyiket szeretnétek? :))

Puszi!

51. Indulás előtt

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet, melyben kiderül, hová is utaznak Trixiék:)
Köszönöm a sok látogatót és persze a komikat is:)
Várom a véleményeket, megjegyzéseket!:)
Puszilok mindenkit!



A kaja újfent fenséges volt.

- Ez isteni – mondtam mosolyogva – úgy tűnik tényleg sokat tanultál

Erre csak elmosolyodott, majd elpirult. Ekkor beugrott, hogy mit is terveztem, hogy kiszedjem belőle, hogy hová is megyünk.

- Elpakolok – mondtam gyorsan és összeszedtem a tányérokat.

Tudtam, hogy úgyis utánam fog jönni és nem is csalódtam. Fél perc múlva már éreztem is karjait a derekamon.

- Héé, így nem tudok mosogatni – pirítottam rá

- Majd én megcsinálom – kezdte – te menj csomagolni

Szembefordultam vele, kezemet a mellkasára tettem és az asztal felé toltam. Mikor az asztalnak ütköztünk, egyik kezemmel benyúltam a pólója alá és simogattam a mellkasát, másik kezemmel pedig belemarkoltam a fenekébe, miközben sűrű csókokat leheltem ajkára.

- Hová megyünk? – kérdeztem

- Nem mondom meg – válaszolta, de éreztem, hogy ellenállása lankadt, így tovább folytattam

- Na, kérlek – próbálkoztam újfent két csók között, miközben kezeimmel folytattam, amit elkezdtem

- Annyira…de annyira – kezdte.

Ekkor már tudtam, hogy győztem.

- Hová? – kérdeztem újból

- Ciprusra – válaszolta

- Ez most komoly? – kérdeztem

- Aha – válaszolta, hamiskás mosollyal – Ciprus a szerelem szigete

Ez egy kicsit meglepett, így abbahagytam, mindent, amit csináltam, de ekkor már Robert nem bírt magával.

- Nem lesz jó? – kérdezte óvatosan, miközben szorosan magához húzott

- Dehogynem – válaszoltam – csak nem erre számítottam

- Az jó – vigyorgott – akkor ezek szerint még meg tudlak lepni

- Úgy tűnik – vigyorogtam én is

Rob pedig folytatta, azt amit én elkezdtem. Most az ő kezei indultak felfedezőútra a blúzom alá illetve a fenekemre.

- Hééé, pakolnom kellene – próbáltam kimászni karjai közül

- Nem, most már nem mész sehová – vigyorgott rám – te kezdted, én csak befejezem

- Oké - adtam meg magam vigyorogva

Így nyelve újfent elkezdett táncot járni az enyémmel. Egyik keze becsúszott a szoknyámba, a másik még mindig a blúzom alatt volt és ügyesen kikapcsolta a melltartómat, miközben én is lehúztam róla a pólóját. Ajkaink egy pillanatra elváltak, így szemügyre vettem tökéletes mellkasát és mosolyogtam.

- Mi az? – kérdezte

- Semmi – válaszoltam és újból nyelvemmel kezdtem kényeztetni az övét.

Kicsúsztatta kezét a felsőm alól, majd mindkét kezével szorosan a fenekemben markolt és még szorosabban húzott magához. Az asztal újfent nagyokat nyögött, hancúrozásunk alatt.

- Ez gonosz húzás volt – kezdte 2 óra múlva kifulladva

- Mégis mi? – néztem rá ártatlanul

- Ilyen galád módon, kiszedni belőlem, hogy hová megyünk

- De így legalább tudom, hogy csomagoljak – vigyorogtam rá

- Na kisasszony most pedig sipirc csomagolni – mondta és a fenekemre csapott

- Ezért még kapni fogsz – nyújtottam rá a nyelvem

- Én addig elpakolok - vigyorgott

- Rendicsek – mondtam, majd bevonultam a szobába és kitártam a szekrény ajtaját.

Nehezen boldogultam, fogalmam sem volt, mely ruhákat pakoljam be. Rob természetesen közben végzett a konyhában és bejött, leült az ágyra és vigyorogva figyelt.

- Ezt vagy ezt? – kérdeztem és felmutattam két ruhát

- Kicsim, nekem mindegy – mosolygott rám, te mindenben gyönyörű vagy

- Köszi, sokat segítettel – húztam a számat

- Ha nagyon választanom kellene – folytatta – azt mondanám a virágos, mert kiadja a csodás alakodat, de imádom a kéket is, szóval mindkettő – vigyorgott

- Akkor azt hiszem, elő kell vennem egy nagyobb táskát, mert ebbe már nem fognak beleférni - sóhajtottam

Rob nem sokat segített, de mivel nem akartam hatalmas bőrönddel utazni, így a fél szekrény tartalmát, ami már kint volt az ágyon, mint elpakolandó dolgok, még egyszer átválogattam és így sikerült egy kisebb kupacra redukálom a ruhamennyiséget. Miután ezen túl voltam, ügyesen belepakoltam a táskába és meglepetésemre, minden belefért. Rob csak vigyorgott rajtam, ahogy válogattam, erre én megint nyelvet nyújtottam rá.

- Olyan édes vagy, ahogy vacillász – mondta

- Köszi

Miután sikeresen elpakoltam mindent, amire kb. 3 órára volt szükségem, odabújtam Rob mellé és befészkeltem magam az ölelésébe.

- Tényleg – kezdtem – mikor indul a gép?

- 11 –kor – válaszolta Rob

- Akkor korán kel kelnünk – állapítottam meg

- Igen

Jó érzés volt Robert karjaiban pihenni, így nem sokára el is nyomott minket az álom.

50. Hideg és meleg

Sziasztok!

El sem hiszem, hogy már több, mint 1200 látogatónál tartunk, KÖSZÖNÖM, nagyon köszönöm:)
Hihetetlen jól esik:)
Megérkezett a következő fejezet, kíváncsian várom a véleményeket:)

Puszi!

u.i: Békés Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!


Másnap arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja.

- Trixi, ébresztő – suttogta a hang

- Mi van? Aludni akarok – motyogtam

- Fél 8- ra bent kell lenned a suliban, nem? – kérdezte a hang

- Igen, de még korán van – ásítottam

- Fél 7 van – mondta a hang

- Micsoda? - pattantan fel ijedten

- Hééé, nyugi – mosolygott Rob

- Mindig ilyen nehezen ébredsz? – kérdezte egy csók kíséretében

- Nem jellemző

- Nagyon kimerült voltál – mondta szomorúan - és nagyon megijesztettél tegnap

- Nincs semmi baj – mosolyogtam rá

- Készítettem reggelit – mondta büszkén - és kávét is főztem

- Te vagy az én angyalom és megmentőm – simogattam meg az arcát

Gyors kimentem a fürdőbe és rendbe szedtem magam, elvégre bányarémként nem taníthatok. Miután végeztem a fürdőszobai teendőkkel, ami hozzám képest gyors volt, kimentem a konyhába.

- Mit kérsz? – kérdezte Rob kedvesen

- Mindegy csak kaja legyen – mondtam

Így rántottát pakolt nekem egy tányérra, majd kiöntött egy hatalmas csésze kávét és elém rakta.

- Köszönöm - mondtam egy csók kíséretében

- Szívesen - vigyorgott

- Mikor érsz haza? – kérdezte, mikor már majdnem végeztem a reggelivel

- 2-ig van órám és nem is terveztem, hogy tovább maradnék, tehát szerintem fél 3 körül itthon leszek – foglaltam össze magam számára is a dolgokat

- Szuper, akkor tényleg lesz időd pakolni - örvendezett

Így megint eszembe jutott, hogy fogalmam sincs hová megyünk.

- És hová is megyünk? – próbálkoztam megint

- Meglepetés, nem szedsz ki belőlem semmit – nézett rám komolyan

- De akkor honnan tudjam, milyen ruhákat kell pakolnom – játszottam a megszeppent kislányt

- Ezt majd délután megbeszéljük, de most menj, mert el fogsz késni – mosolygott megint

- Mi lenne velem nélküled? – mosolyogtam én is

- Hát – kezdte - addig is boldogultál valahogy, amíg nem ismertél, szóval megoldanád

- Akkor is jó, hogy itt vagy – mondtam és megcsókoltam

- Délután jövök

- Várj – mondta és elkapta a kezem, visszahúzott és szenvedélyesen megcsókolt

- Csak hogy kibírjam délutánig nélküled – vigyorgott

- Sietek haza – mondtam gyorsan

- Reméltem is

Így végre elindulhattam a suliba. A nap elég eseménytelenül telt, csak a szokásos dolgokkal kellett szembenéznem, azokhoz pedig már hozzászoktam. Végre elérkezett az utolsó csengő, így elköszöntem, kellemes szünetet kívántam mindenkinek és hazafelé vettem az irányt. Végig azon járt az agyam, vajon hova megyünk. Akkor is kiszedem belőle valahogy. Belépve a lakásba, megint isteni illatok fogadtak, tehát Rob újfent főzött.

- Szia – köszöntem

- Szia – jött a hang a szobámból

Lepakoltam, levettem a kabátomat és bementem hozzá. Ott ült az ágyon és nem tűnt valami boldognak.

- Mi baj? – kérdeztem és leültem mellé

- Miért? Miért? – kérdezte kétségbeesetten

- Rob, mond már el mi a baj – kértem ijedten

- Én ezt nem bírom

- Mit?

- Ezt, hogy folyton címlapon vagyok – kesergett - elegem van

- Hééé, nyugi – próbáltam lelket verni bele - mi történt?

- Megint megjelent néhány cikk – kezdte – rólunk

- Rólunk? – dadogtam

- Igen

- Összerakták a képet – magyarázta – tudják, hogy Magyarországon vagyok, tehát mégsem vesztünk össze. Most azon kombinálnak, hogy miért bocsátottál meg nekem, illetve lehet, hogy akkor mégsem tőlem vár Kristen babát, de akkor kitől, meg ilyenek – mondta szomorúan

- Ne haragudj, hogy belekevertelek – nézett rám

- Robert Pattinson, ebből most már elég volt – kiabáltam

- Már megmondtam, hogy nem a te hibád, tudtam hogy veled együtt ezt is kapom, szóval nyugi, túléljük – simogattam meg az arcát

Megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett, ami most már nem szomorúságot, hanem boldogságot tükrözött.

- Mi az? - kérdeztem
- Van egy nagyon jó hírem is – mondta, mintha az előbbi meg sem történt volna

- Ne csigázz, mi az?

- A következő filmemet, itt fogjuk forgatni, Pesten – mondta vigyorogva

- Ez komoly?

- Igen

- Istenem – borultam a nyakába

- Örülsz? - kérdezte

- Hogy kérdezhetsz ilyen butaságokat? – néztem rá – persze, hogy örülök

- Hát nem is tudom – kezdte - felforgatom a pesti életet

- Elég volt – kezdtem mérges lenni

- Oké abbahagyom - ígérte, mikor látta, hogy kezd felmenni bennem a pumpa

- A másik hír pedig – folytatta

- Miért van még?

- Igen, egy.

- Halljuk!

- A film másik részét Londonban forgatjuk és nagyon szeretném, ha eljönnél velem - magyarázta

- Hát… nem hiszem – kezdtem volna

- A sulit megoldjuk, csak 1 hónapról lenne szó, mert a film nagyobb részét Pesten csináljuk - folytatta

- Ne – kezdtem volna, de nem engedte, hogy folytassam

- Kérlek – nézett rám olyan édesen, hogy nem lehetett neki ellenállni

- Majd még megbeszéljük

- Rendben – vigyorgott

- Most pedig, gyere enni – adta ki a parancsot – utána pedig csomagolnod kell

Erre újra eszembe jutott, hogy valahogy ki kell szednem belőle, hová is megyünk és már volt is egy tervem.

49. Egy nehéz nap és a régi emlékek

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet:)
Jó szórakozást és továbbra is várnám a komikat:)
Puszi mindenkinek!



A napoknak azon része, amit a suliban töltöttem, nagyon lassan telt, alig vártam, hogy hazaérjek és Robbal lehessek. Érdekes módon a vele töltött percek villámsebességgel tovaszálltak.
Egyik nap 6-kor hullafáradtan estem haza a suliból. Mikor beléptem a lakásba isteni illatok csapták meg az orromat és megláttam Robot a konyhában tevékenykedni.

- Szia – köszöntött, mikor meglátott, majd odajött hozzám, megölelt és megcsókolt

- Szia – köszöntem én is

- Milyen napod volt? – kérdezte

- Fárasztó – válaszoltam – 2-ig tanítottam, utána pedig dolgozatokat javítottam. Mindenhol betűket látok.

- Szegénykém – mondta Rob együttérzően – gyere, kész a vacsi

- Azt ne mond, hogy te főztél – néztem rá kétkedően

- Miért nem nézed ki belőlem? – kezdett durcizni

- Hát…nem is tudom – tanakodtam és bevillant az a kép, mikor a pórul járt tányér darabjait szedte össze

- Tanulgattam – vallotta be – így, hogy az elmúlt időszakban nem voltál velem, a szabadidőmet tanulással töltöttem. Le kellett valamivel foglalnom magam

- Ohh – nyögtem

- Hát majd mindjárt kiderül milyen eredménnyel - motyogta

- Az illata alapján isteni - mosolyogtam

- Remélem azután is ezt mondod, hogy megkóstoltad

Gyors beszaladtam a fürdőbe, kezet mosni és már asztalhoz is ültünk. A vacsora valami fenséges volt.

- Szívem ez isteni volt – dicsértem

- Köszönöm – mosolygott - úgy tűnik még én is meg tudok tanulni főzni

Erre csak rámosolyogtam és megsimogattam az arcát.

- Trixi – kezdte – holnap van az utolsó napod, igaz?

- Igen, szerencsére – mondtam – utána végre szünet

- Nagyszerű akkor holnap délután lesz időd összepakolni, mivel holnapután indulunk

- Tényleg? – kérdeztem – és hová?

- Titok – mondta sejtelmesen

- Kérlek

- Nem – játszotta a kemény fiút – meglepetés

Mivel így nem tudtam belőle kiszedni, elhatároztam, hogy más eszközökhöz folyamodok. Elkezdtem csókolgatni a nyakát, majd a fülére is apró csókokat leheltem.

- Kérlek – suttogtam – hová megyünk?

- Tisztességtelenül játszol – nyögte

- Tudom – vigyorogtam rá és felálltam, hogy az ölébe üljek, de megszédültem, Rob kapott el.

- Jól vagy? – kérdezte ijedten

- Persze, csak nagyon fáradt vagyok

Felvett a karjaiba és bevitt a szobámba, majd óvatosan lefektetett az ágyra. Elkezdte simogatni az arcom.

- Tényleg jól vagyok – mondtam – csak nagyon kimerültem

- Pihenj – mondta kedvesen

- Előtte inkább letusolok - mondtam

- Szerintem pihenned kellene - ellenkezett

- Rob – kezdtem – jól vagyok

- Biztos? - kérdezte

- Igen

Erre csak bólintott. Így felálltam és kivonultam a fürdőbe. Gyors letusoltam és fogat mostam, majd magam köré csavartam egy törölközőt és kimásztam a fürdőből. Láttam, hogy Rob közben elpakolt a konyhában, erre mosolyognom kellett. Bementem a szobába és ott ült az ágyon. Mikor meglátott egy édes mosoly jelent meg az arcán.

- Mi van? – kérdeztem

- Gyönyörű vagy – suttogta

- Ohh – motyogtam, de megint megszédültem, újból Robert kapott el

- Mi a baj? – hangja telve volt félelemmel

- Semmi – motyogtam

- Nem hiszem - akadékoskodott

- Tényleg semmi

- Jó rendben – adta meg magát, mivel látta, hogy nem megy semmire.

Ismét a karjaiba vett és lefektetett.

- Szeretnéd, ha megmasszíroználak? - kérdezte

- Az jól esne – mondtam – köszönöm

- Szívesen – mondta és adott egy gyors csókot
A hasamra fordultam, Rob pedig lejjebb húzta a törölközőt és gyengéden elkezdett masszírozni. Nagyon jól esett.

- Hm, ez nagyon jó – motyogtam

- Örülök – mondta mosolyogva

Pár perc után megszólalt:

- Kérdezhetek valamit?

- Persze

- Nem meséltél még a szüleidről – kezdte – miért?

A gyomrom összeszorult és egy gombóc jelent meg a torkomban.

- A szüleim meghaltak, mikor 4 éves voltam – mondtam halkan, majdnem sírva – autóbalesetben

- Kicsim sajnálom – kért elnézést – ne haragudj

- Semmi baj, már régen volt, nem sok emlékem van róluk – mondtam - a nagyszüleim neveltek fel

- Nagyszerű emberek lehetnek, ha egy ilyen remek lányt neveltek belőled – mondta elismerően

- Már ők sem élnek – motyogtam – a nagypapám 4 éve halt meg a nagymamám, rá egy évre

- Kicsim - kezdte

- Nem kell sajnálni – mondtam – már feldolgoztam. Egyedül vagyok, de már elfogadtam.

- Nem vagy egyedül – suttogta – vigyázok rád – mondta majd adott egy puszit a homlokomra

- Köszönöm

Tovább folytatta a masszírozást és közben éreztem, hogy szemhéjaim elnehezülnek. Egyre kevésbé érzékeltem a külvilágot.

- Trixi – hallottam Rob édes hangját, de csak nagyon messziről

- Hm – többre már nem voltam képes

Ezután már csak annyit érzékeltem, hogy betakart, majd bebújt mellém és ennyit súgott a fülembe:

- Szeretlek

- És is – motyogtam, de abban már nem voltam biztos, hogy hallotta is. Majd már nem érzékeltem semmit, mivel az álom nehéz fátyla rám nehezedett.

48. Újra kerek a világ

Sziasztok!

Itt is a következő fejezet, jó olvasást és várom a véleményeket:)

4 nap alatt majdnem 600 látogató, nagyon-nagyon köszönöm, alig bírom felfogni:))

Puszi mindenkinek!




Az elkövetkezendő napok egyhangúan teltek, tanítás, szúrós tekintetek, kérdések tömkelege, esti több órás beszélgetések Robbal. Ezek voltak a legszebbek az egész napban, ezek tartották bennem a lelket. Egyik este Rob egy tervvel állt elő.

- Kicsim – kezdte – 2 nap múlva vége a forgatásnak

Egyből még jobb kedvem lett.

- Igen? – kérdeztem vidáman – akkor ezek szerint nem sokára találkozunk?

- Még szép, te kis butus – mondta mosolyogva – bár, ami azt illeti a forgatás végén lesz egy castos buli és reméltem, hogy Te is eljössz rá – mondta reménykedve

- Hát…nem hiszem – kezdtem – már így is sokat lógtam a suliból, nem vagyok benne biztos, hogy jó néven vennék, ha megint szabadságot vennék ki

- Kérlek – próbált rávenni

- Rob édesem – mondtam – értsd meg kérlek, hogy nem lehet. Minden vágyam, hogy veled lehessek, de nem tudok elszabadulni

- Oké, rendben – adta meg magát – akkor 3 nap múlva nálad vagyok

- Már nagyon várom - motyogtam

- Hidd el, hogy én is

Az a 3 nap hihetetlen gyorsan eltelt, így, hogy volt mit várnom és hirtelen azon kaptam magam, hogy elérkezett Robert érkezésének a napja. Nagyon izgatott voltam és alig vártam, hogy újra láthassam. Jóformán nem is tudtam a dolgomra figyelni és ez a gyerekeknek is feltűnt.

- Tanárnő, miért tetszik olyan izgatottnak lenni? - kérdezték

- Honnan veszitek, hogy izgatott vagyok? – kérdeztem vissza

Mintha hülyék lennének. Hiszen a vak is láthatja, hogy izgatott vagyok. Kapj az eszedhez Te, csak gyerekek, de nem hülyék.

- Inkább írjátok a dolgozatot, rendben – próbáltam elterelni magamról a figyelmet

Erre mintegy sztrájkolva mindannyian letették a tollat és nem dolgoztak tovább.

- Mi baj? – kérdeztem

- Nem írunk addig, amíg el nem tetszik mondani, hogy miért? – magyarázták

- Semmi közötök hozzá – mondtam ingerülten, mivel egy kicsit felhúztak – és nagyon egyszerűen elintézhetem annyival a dolgot, hogy mindannyian elégtelent kaptok

- Edward jön, igaz Tanárnő? – vigyorogtak nagyban

- Ezt honnan veszitek? - morogtam

- Hát – kezdték – olyankor szokott a Tanárnő így viselkedni és ilyen szétszórt lenni

Hát őket tényleg nem lehet becsapni.

- Dolgozzatok kérlek – próbálkoztam tovább

Erre elkezdtek mosolyogni, tudván igazukat és tovább folytatták a feladatok megoldását.
Végre elérkezett a nap vége és mehettem haza. Épphogy beléptem az ajtón, mikor elkezdett csörögni a mobilom. Amikor megláttam, ki keres, egyből mosoly ült ki az arcomra.

- Szia – köszöntem

- Szia – köszönt Rob is – 2 perc és nálad vagyok

- Már nagyon várom - mondtam

- Én is, ezt elhiheted - suttogta

- Rögtön ott vagyok – mondta

- Várlak – mondtam majd letettem

Valóban nem telt el egy perc és már kopogtattak is. Gyors odasiettem az ajtóhoz és kitártam, majd már el is veszítettem a talajt a lábam alól, mivel védelmező karok zártak körül és emeltek a magasba.

- Szia – vigyorogtam – és átkaroltam a nyakát

- Szia – mondta egy csók kíséretében

Miután kellő mértékben köszöntöttük egymást, beljebb invitáltam a nagyon várt személyt. A csomagok lepakolása után, leültünk a kanapéra, jobban mondva, Rob ült a kanapén én meg az ölében.

- Trixi – kezdte

- Tessék?

- Még régebben beszéltünk arról, hogy elutazunk valahová, csak mi ketten - magyarázta

- Valami rémlik

- Áll még ? - kérdezte

- Persze – mosolyogtam – csak annyi, hogy a jövő hetem nagyon zűrös lesz, mivel egy versenynek a döntőjéhez érkeztünk, így valószínűleg tovább bent kell majd maradnom a suliban.

- És akkor mikor tudunk elutazni? – jött a következő kérdés

- 2 hét múlva szünet lesz – mondtam

- Remek akkor intézkedem is

- Hova szeretnél menni? – kérdezgetett tovább

- Nekem mindegy, csak veled lehessek - suttogtam

- De mégis? - faggatott

- Nem tudom - mondtam

- Oké, akkor meglepi lesz - vigyorgott

- Mi? Miért? - kérdeztem

- Mivel nem mondtál semmit, így én döntök, te meg majd meglátod – mondta komolyan

- De aranyos vagy

- Tudom – vigyorgott

- Na lécci – kérleltem

- Mondtam már, hogy meglepi – vigyorgott és gyors leszerelt egy csókkal.

- Ez nem fair – motyogtam

- Várd ki szépen, ne legyél kíváncsi – mosolygott – rendben?

- Oké – egyeztem bele – ígérem jó kislány leszek

- Ezt már szeretem – mondta fülig érő vigyorral egy újabb csók mellett.

47. Egy nap tele meglepetésekkel

Sziasztok!

Nagyon köszönöm:)
Számomra hihetetlen, hogy 2 nap alatt, jóval túlléptük a 200 látogatót, nagyon köszönöm, el sem tudom mondani, mennyire jól esik:)
Itt is van a következő fejezet, jó olvasást és a véleményekre továbbra is kíváncsi lennék!
Pussz mindenkinek!


A repülőtéren hatalmas tömeg volt, próbáltam tartani magam és nem engedtem utat a könnyeimnek. Néhányan megbámultak és összesúgtak a hátam mögött, remek felismernek. Szerencsére firkászokkal és fotósokkal nem találkoztam. A repülőgépen viszont már nem bírtam tovább tartani magam és újfent eltörött a mécses, jóformán az egész utat végigsírtam.
A vonaton már nem tudtam sírni, így ott csak üres tekintettel bámultam magam elé. Megint üresnek éreztem magam, egy szív nélküli lények, aki a szívét egy embernek adta és csak akkor teljes, ha a szeretett emberrel lehet. Mivel elég kimerült voltam így egy gyors tusolás után, felhívtam Robot, hogy rendben hazaértem. Nem sokat beszéltünk, mert ő is fáradt volt, de jó volt hallani a hangját. Fél órás beszélgetés után fájdalmas búcsút vettünk egymástól, majd könnyes szemekkel bebújtam az ágyba. Egy kis pityergés után elnyomott az álom. Reggel úgy éreztem magam, mint aki jóformán semmit nem aludt. Ettem pár falatot, megittam a szokásos adag kávémat, emberi képet varázsoltam magamnak és elindultam a suliba. A tanáriban a szokásos szúrós pillantásokat kaptam, de nem foglalkoztam velük. A gyerekek pedig újfent hozták a formájukat. Miért olvasnak pletykalapokat??

- Tanárnő, tanárnő – ugráltak körül – szakítani tetszett Edwarddal?

- Nem, miért? – kérdeztem elképedve

- Hát, mert Bella Edward babáját várja – adtak gyors magyarázatot

- Ezt honnan veszitek? – kérdeztem még mindig döbbenten

És elkezdték sorolni az újságokat, amikben olvasták.
Remek. Újabb pletykák és kavarások.
A nap csigalassúsággal telt. Alig vártam, hogy hazaérjek. Miután beléptem a lakásba, vettem egy nagy levegőt és örültem neki, hogy egyedül vagyok, egyetlen egy személy hiányzott csak ahhoz, hogy boldog legyek, így gyorsan elő is vettem a telefonomat és felhívtam Robot. 2 csengés után fel is vette.

- Szia kicsim - köszönt

- Szia

- Milyen napod volt? - kérdezte

- Ne is kérdezd, a gyerekek kezdenek az agyamra menni - mondtam

- Na mesélj

Így elmeséltem neki a kérdések halmazát, amiket ma rám zúdítottak.

- Kicsim, azt hiszem van valami amiről tudnod kell – mondta halkan

- Jaj ne, megijesztesz – suttogtam - mi a baj?

- A reptéren lefényképeztek egyedül, így valóban megjelentek olyan újságcikkek, hogy szakítottunk, mert Kristen tőlem vár babát.

- Ez komoly? – kérdeztem idegesen, de aztán lehiggadtam

- Mondjuk várható volt – folytattam - mikor az orvostól kijöttünk akkor is egy rakat fotós volt ott. Csak idő kérdése volt mikor kezdenek el kombinálni

- Nem zavar? – kérdezte meglepetten

- Már kezdek hozzászokni – mondtam lazán

- Ugye tudod, hogy nagyon csodállak és imádlak és szeretlek és hiányzol - mondta

- Azt hiszem ezt is kezdem megszokni – mosolyogtam a telefonba

- Én is nagyon-nagyon szeretlek és kimondhatatlanul hiányzol - suttogtam

Hosszas beszélgetés után, elbúcsúztunk. Mikor letettem a telefont, eldöntöttem, hogy megnézem ezeket az újságokat a neten. Valóban mindegyiknek a címlapján ez díszelgett: „Robert Pattinsont elhagyta magyar barátnője, mert a csődőr felcsinálta kolléganőjét és Kristen gyermeket vár a sármos színésztől. Ez már sok volt a tanárnőnek, így elhagyta a színészt. Erre fényképes bizonyítékok vannak. A tanárnő egyedül és kisírt szemekkel érkezett a reptérre”

- Jézusom - kiáltottam fel, mikor megláttam a magamról készült képeket.

Szörnyen festettem rajtuk.
- Hol voltak ezek az átkozott piócák? Miért kell ezeknek mindenhol ott lenniük?? – mérgelődtem, de inkább kétségbe voltam esve.

Én ezt nem akarom, nem akarom, hogy minden magazinban a saját képem köszönjön vissza rám, meg azt sem hogy mindenféle hazugságokat írjanak rólam. Nekem ez nem kell. Megint nem bírtam magammal és újfent elkezdtem zokogni. Mobilom csörgésére kaptam fel a fejem. Ismeretlen számot mutatott a kijelző. Megpróbáltam erőt venni a hangomon és beleszóltam.

- Tessék, Némedi Beatrix – de még egy süketet sem győztem volna meg, mert még az is rájött volna, hogy egy fél perce még bőgtem

- Szia Trixi, Ashley vagyok - hallottam a kedves hangot a telefonba

- Szia

- Mi a baj? Miért sírtál? - kérdezte

- Nem sírtam – játszottam a hülyét

- Ne hazudj, hallom – korholt le Ash

- Hát csak – kezdtem, de újból eltörött a mécses

- Csak nem a cikkek? - kérdezte

- De

- Igen – konstatálta szomorúan - te még nem vagy ezekhez hozzászokva, Rob igazán felkészíthetett volna rá! Lesz hozzá egy - két szavam.

- Ne, ne – tiltakoztam - kérlek ne szólj neki

- Miért?

- Nem rég beszéltem vele és szólt, hogy erre számítsak, meg előtte is már rengetegszer volt, hogy magát hibáztatta az ilyenek miatt és nem akarom - magyaráztam

- De téged megvisel ez az egész – hitetlenkedett Ash

- Titeket is – mondtam - kibírom, csak most sok volt nekem ez egy kicsit, de megbirkózom vele

- Te tényleg nagyon szereted – állapította meg

- Igen

- Szerencsés ezt remélem tudja – mosolygott Ash

- Én pedig nagyon csodállak és nagyon örülök neki, hogy a barátodnak mondhatom magam – mondta elismerően

- Köszönöm

- Figyelj csak, ha bármikor, bármi bánt és beszélgetni szeretnél, nyugodtan hívj - mondta

- Köszönöm Ash, ez fordítva is áll - mondtam

- Na kislány, akkor elköszönök vigyázz magadra és fel a fejjel

- Rendben

- Szia

- Szia

Ez a beszélgetés egy kicsit felvidított. Máris jobban éreztem magam. Nem hagyhatom, hogy az ilyenek kikészítsenek. Eldöntöttem, hogy most már nem foglalkozom a hülye pletykákkal, de hát, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ember tervez, isten végez és ekkor még én sem tudtam, mikkel kell majd még szembenéznem.

46. Búcsúzások

Sziasztok!

Itt is a folytatás:))
Puszi mindenkinek!


Lebegtem minden egyes érintésétől, a csókjaitól pedig újfent boldogsághullámok áradtak szét testemben. Így akartam maradni örökre, a karjaiban, de tudtam, hogy nem lehet, holnap haza kell mennem. Megérezhette, hogy valami elszomorított, mert abbahagyta a csókokat és a simogatást és mélyen a szemembe nézett.

- Mi a baj? – kérdezte

- Semmi…csak…holnap haza kell mennem – mondtam szomorúan – és nem akarok

- Hát ne menj – kérlelt

- Te is nagyon jól tudod, hogy nem tehetem meg – próbáltam mosolyogni, de nem ment – dolgoznom kell

- És akkor mikor találkozunk újra? – kérdezte egyre jobban lefelé görbülő szájjal

- Nem tudom – mondtam szomorúan

Még szorosabban ölelt magához, mint aki ezzel el tudja érni, hogy ne kelljen elválnunk, mindenesetre nagyon jó érzés volt.
A nap villámsebességgel telt. Közben még benéztem Kristenhez is, hogy, hogy van és úgy tűnt, kezd helyrerázódni. Este Rob megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni, elmenjünk-e valahová.

- Ne – mondtam – inkább maradjunk - veled szeretnék lenni – mondtam mosolyogva

Erre egy szenvedélyes csók volt a válasza.

- És akkor mik a tervei hölgyem? - kérdezte

- Nem is tudom – méláztam el – mindegy mit csinálunk, csak veled lehessek

- Annyira szeretlek - suttogta

- Én is téged

Befészkeltük magunkat az ágyra. Rob mellkasára hajtottam a fejem, hallgattam a szívverését. Elég sokáig feküdhettünk így, amikor végigsimított az arcomon és elkezdte dúdolni a nekem írt dalokat. Csak hallgattam és közben mélyen magamba szívtam az illatát. Így aludtunk el. Másnap reggel kipihentem ébredtem Rob karjai között. Ő még édesdeden szundikált, így nem volt szívem felkelteni. Megpróbáltam óvatosan kimászni a kezei közül, úgy hogy ne ébresszem fel, ami persze nem sikerült.

- Jó reggelt – köszöntöttem, mikor kinyitotta a szemeit

- Szia – mondta mosolyogva – hát te hova igyekszel?

- A fürdőbe – mondtam – rendbe szedem magam és aztán csomagolok

Erre a mondatra lefelé görbült a szája.

- Ma mész haza – motyogta szomorúan

Csak bólintottam.

- Nem akarom - mondta

- Én se hidd el, de mennem kell

Adtam egy gyors puszit az arcára és kimászta a fürdőbe. Eléggé megviseltek az elmúlt napok, így a jóízű alvás ellenére is elég rémisztő kinézetem volt. Csoda, hogy Robert nem szaladt el. Letusoltam, hajat mostam és próbáltam rendbe szedni magam. Mikor úgy ítéltem meg, hogy már senki nem szalad világgá, amikor meglát, kiléptem a fürdőből. Rob a kanapén ült és egyből rám mosolygott, majd intett, hogy menjek oda hozzá. Odamentem és az ölébe ültem.

- Miközben a fürdőben voltál, rendeltem kaját – mondta miközben a hátamat simogatta

Erre mintegy vezényszóra hatalmasat kordult a gyomrom.
Erre felnevettünk. Rob a karjaiba vett és úgy vitt az asztalhoz. Leültetett az egyik székre, majd adott egy puszit és ő is leült mellém. Jóízűen megreggeliztünk, majd gyorsan elpakoltam az edényeket és hozzáláttam a pakoláshoz, miközben Robert figyelt. Mikor végeztem visszabújtam az ölébe és legszívesebben soha nem mozdultam volna onnan. Ezt az idillt, mint ahogy lenni szokott kopogás zavarta meg. Egy gyors puszit követően kimásztam Rob öléből és ajtót nyitottam. Kellan, Ashley és Jackson voltak.

- Sziasztok – invitáltam beljebb őket

- Sziasztok

- Azért jöttünk, hogy elköszönjünk, mert ha jól tudom ma mész haza – mondta Ash szomorúan

- Igen – válaszoltam – délután indul a gép

- Hát nagyon örülök, hogy megismertelek – mondta Jackson - vigyázz magadra és nagyon remélem, hogy még találkozunk

- Én is – mondtam mosolyogva – majd közelebb léptem hozzá, hogy kezet fogjak vele, de ő inkább megölelt, ami egy kicsit meglepett, de jól esett, hogy elfogadott

- Hát csajszi – vette át Kellan a szót – ramatyul érzem magam, hogy hazamész

- Miért? - értetlenkedtem

- Hát….mert – dadogott – a francba is hiányozni fogsz. Nagyon bírlak – vigyorgott rám

- Köszi Kellan – motyogtam

Majd ő is odajött hozzám és csontropogtató ölelés mellett 2 hatalmas cuppanós puszival búcsúzott tőlem. Majd mikor elengedett Ashley sírva borult a nyakamba.

- Hiányozni fogsz – motyogta – úgy szeretlek mint a testvéremet

- Te is hiányozni fogsz – mondtam és már nekem is potyogtak a könnyeim

Miután mindenki elbúcsúzott, magunkra hagytak minket és sírva másztam vissza Robert ölébe, aki az egészet a kanapén ülve figyelte.

- Na, ne sírj – mondta , de neki is erőt kellett vennie magán, hogy ne kezdjen sírni

- Nagyon fogsz hiányozni - motyogtam

- Te is nekem

Még Peter és Nikki is átjöttek elköszönni. Nagyon jól esett ez a figyelmesség mindenkitől. Mielőtt indultam volna a reptérre még bementem Kristenhez, megnéztem, hogy van és elköszöntem tőle.

- Köszönök mindent – mondta

- Nincs mit

- Vigyázz magadra – mondta és megölelt

- Rendben, te is

Miután ezen a búcsúzáson is túl volt már csak egy maradt, a legnehezebb. Visszamentem a szobába és rám jött a sírás.

- Ne, ne kélek – kérlelt Rob miközben megölelt– ha te sírsz én is elkezdek

Így ölelkezve álltunk egy darabig, majd kimásztam a karjaiból.

- Lassan mennem kell – motyogtam halkan, könnyekkel küszködve

- Kimegyek veled

- Inkább ne - mondtam – ne keltsünk feltűnést

- De addig is veled lehetek – próbált érvelni

- Szerintem jobb lenne, ha nem készülnének megint fotók rólunk, már így is elég sok pletyka kering – próbáltam érvelni én is

Végül csak addig győzködtem, hogy megadta magát. Újból megölelt és szenvedélyesen megcsókolt.

- Azt azért engedd meg, hogy a taxiig lekísérjelek - kérlelt

- Rendben

Felvette a csomagokat és elindultunk a kijárat felé. Bepakolt a taxiba, majd újból megölelt és megcsókolt. Hosszas csókolózás után, mivel a taxis már igencsak türelmetlen volt, végleg elbúcsúztunk és beszálltam, majd megmondtam hova. Egész úton patakokban folytak a könnyeim és nem bírtam nekik megálljt parancsolni.

45. Van, amikor fáj, hogy …

Sziasztok!

Nagyon köszi az eddigi véleményeket, itt is van a folytatás:)
Várom a komikat, hideget, meleget egyaránt:)
Puszilok mindenkit!


- Jézusom – ugrottam fel én is a kanapéról

- Mi történhetett? – kérdeztük szinte egyszerre Robbal

- Nem tudom – mondta Ashley szomorúan

- Gyerünk – adta ki Rob a parancsot és már indultunk is Kristen szobája felé

Robert kopogtatott, de semmi, aztán még hangosabban dörömbölt, de még mindig semmi. Elővette a telefonját és megpróbálta felhívni Kristent, de nem vette fel, én pedig tovább kopogtattam az ajtón, mivel Ashley teljesen kikészült.

- Kristen, Kristen – kiabáltam befelé – Trixi vagyok, ha bent vagy nyisd ki

Nagyon idegesek voltunk, már vagy 10 perce dörömböltem az ajtón és Rob már ott tartott, hogy lemegy a portára és kér pótkulcsot, amikor végre kinyílt az ajtó és megjelent Kristen kisírt szemekkel.

- Kristen mi történt? – kérdeztem ijedten

- Miért nem nyitottad ki? – korholta le Rob

- Nyugodj meg – csitítottam – és újból Kris felé fordultam

- Mi baj? – kérdeztem újra

Erre sírva a nyakamba borult.

- Michael hallani sem akar rólam és a babáról. Azt mondta egy kis kurva vagyok és nem jön vissza hozzám – mondta zokogva

Robert csak elképedve állt mögöttem, Ashley szintén nem nagyon tudott megszólalni, így magamra maradtam.

- Nyugodj meg – próbáltam nyugtatgatni

- Rob vidd vissza kérlek Ashley-t a szobájába, mert ahogy látom egy kicsit kikészült, aztán várj meg nálad – mondtam neki

- De – kezdte volna

- Kérlek – néztem rá kérlelően

Bólintott. Bevezettem Krist a szobájába és leültünk.

- Most pedig mesélj el mindent – kértem

- Felhívtam Michael-t – kezdett bele – és elmeséltem neki, hogy kisbabát várok és, hogy tőle van a baba és ha ő is benne lenne, próbáljuk meg újra

- Erre ő kiakadt totálisan, elkezdett velem kiabálni, hogy mit képzelek. Én szakítottam vele, most meg, amikor felcsinál valaki vissza akarok mászni hozzá és különben is honnan tudja, hogy az övé – motyogta Kris még mindig zokogva

Elkerekedett szemekkel hallgattam, ahogy mesélt, de be kell valljam valahol számítottam erre. Elvégre tényleg Kristen szakított vele és nem igazán értem, hogy gondolhatta, hogy most csak úgy visszafogadja, amikor kiderül, hogy terhes, bár az is tény, hogy a szex ellen nem tiltakozott egyszer sem ez a bizonyos Michael, most meg amikor gáz van, megfutamodik. Magam sem nagyon tudtam, hogyan lehetne ezt a helyzetet megoldani.

- Nyugodj meg – próbáltam csitítgatni Kristent

- De ….de most akkor mit csináljak? - kérdezte

- Először nyugodj meg – kezdtem – aztán majd átgondoljuk, mik a lehetőségek

- Köszönöm – mondta és az ölembe hajtotta a fejét

- Szívesen – válaszoltam

Nagy nehezen sikerült elaludnia, így óvatosan, hogy fel ne ébresszem felemeltem a fejét és kicsúsztam alóla, majd betakartam és hagytam, hogy pihenjen. Gondolataimmal hadakozva visszamentem Rob szobájába, aki persze már nagyon várt.

- Hogy van? - kérdezte

- Teljesen kikészült - válaszoltam

- Hogy lehet ez a Michael egy ilyen aljas gazember? – kezdte felemelni a hangját

- Héé, higgadj le, rendben – próbáltam nyugtatni

- Valamilyen szinten őt is meg lehet érteni – próbáltam védeni, pedig nem is ismerem

– Kristen hagyta el, most meg amikor baj van visszamenne hozzá. Persze az is tény, hogy a szex ellen egyszer sem tiltakozott az úriember és most meg magára hagyná. Nem tudom, hogy lehetne megoldani ezt a helyzetet – mondtam ki hangosan gondolataimat

- Úgy, hogy szépen elbeszélgetünk Michael-lel – vette át a szót Rob

- Szerintem ebbe nekünk nem kellene belefolynunk – próbáltam leállítani – ezt nekik kellene megoldaniuk

- Még ilyen helyzetekben is józanon gondolkodsz – jött oda hozzám Rob és átölelt – annyira csodállak

- Pedig fogalmam sincs, mi lenne most a jó megoldás – mondtam és szorosan hozzábújtam

- Nem is kell mindenkinek a problémáit egyedül megoldanod – mondta és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen

- Csodállak és teljes szívemből szeretlek – suttogta – köszönöm, hogy vagy nekem

- És is nagyon-nagyon szeretlek – mondtam és újra hozzábújtam

Nem tudtam, hogy fog ez a helyzet megoldódni, de igaza volt Robnak, ez most már ne a mi gondunk legyen. Kristen magának csinálta a bajt, oldja is meg, de azért mégis sajnáltam. Robert karjaiban lassan megnyugodtam. Jó érzés volt, hogy ő van nekem, bár az is igaz, hogy ez a baba akár tőle is lehetne.

- Rob – kezdtem – kérdezhetek valamit?

- Persze – válaszolta egyből

- Mit tettél volna, ha kiderül, hogy a tiéd a baba?

- Fogalmam sincs – felelte egyszerűen – az apja lettem volna, ha Kris úgy dönt, hogy megtartja

- Ezt úgy érted – kerekedett el a szemem -, hogy megpróbáltad volna rábeszélni az abortuszra

- Nem dehogyis – válaszolta elképedve -, de Kris még elég fiatal és nem tudhattuk, hogy meg akarja tartani

- Hát - mondtam halkan – ha nem sikerül rendeznie a dolgokat Michael-lel, lehet hogy nem fogja megtartani. Nem hiszem, hogy egyedül bevállal egy kisbabát, bár ki tudja

- Én is kérdezhetek valamit? – kezdte most Rob

- Persze - válaszoltam

- Mit tettél volna, ha kiderül, hogy az enyém a gyerek?

- Nem tudom – mondtam őszintén – azt, hogy megcsaltál, már rég megbocsátottam, de azzal nem hiszem, hogy együtt tudnék élni, hogy egy másik nőtől van gyereked, de tudod mit erre ne gondoljunk, rendben? Nem a tiéd és ez a lényeg – mondtam és próbáltam mosolyogni, de nem nagyon ment

- Sajnálod Krist, igaz? – kérdezte óvatosan Rob

Bólintottam.

- Jaj kicsim – ölelt meg még szorosabban – annyira jószívű vagy, még azokon is segítesz, akik ártani akartak neked

- Sajnálom, ilyen vagyok – mondtam majdnem mérgesen – ha nem tetszik, nem kell velem lenni

- Ne beszélj butaságokat – fogta be Rob a számat – én olyannak szeretlek, amilyen vagy.

- Egy kedves, őszinte, segítőkész, türelmes, okos, gyönyörű….. – és még folytatta volna, de nem hagytam

- Hagyd abba - kértem

- De ez az igazság – folytatta – még mindig nem akarom elhinni, hogy egy ilyen csodálatos lány, mint Te, engem választott és tényleg minden hülyeségemet megbocsátja

- Azért, mert szeretlek, Te buta és nem számít, hogy hibázol, senki nem tökéletes, de nekem Te vagy a fény az életemben - mondtam

- Köszönöm, hogy vagy nekem – mondta és megcsókolt.

44. A baj nem jár egyedül

Robert óvatosan hátrált a kanapé felé, miközben ajkaink nem váltak el egymástól. Leült majd az ölébe vont, én pedig szorosan hozzábújtam, ő pedig átölelt. Így ültünk szótlanul, de ide nem is kellettek szavak, ez így volt tökéletes, ahogy volt. Persze a tökéletes pillanat soha nem tarthat örökké, így ezt a pillanatot is megszakította valaki, aki kopogtatott az ajtón.

- Ki a fene lehet az? - mérgelődött

- Nyugalom – mondtam és újból megcsókoltam

Megpróbáltam kimászni az öléből, hogy ajtót nyissak, de nem engedett.

- Ne nyissuk ki – kérlelt és olyan boci szemekkel nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam

- Ne légy butus – mosolyogtam rá ás adtam neki egy puszit

Erre durcásan felállt, velem együtt, majd engem visszaültetett a kanapéra, megcsókolt és elindul a számára oly ellenszenves ajtó felé. Mikor kinyitotta már hallottam is Ashley csiripelést.

- Sziasztok gyerekek – köszönt – bocsika a zavarásért, csak kíváncsi voltam, hogy alakultak a dolgok.

Miután Robert becsukta az ajtót, már vissza is jött hozzám és újra az ölébe vett. Ashley arca felragyogott.

- Ezek szerint, nincs semmi baj – mondta mosolyogva

- Nincs – válaszoltam – nem Roberté a baba

- Jaj, de jó – ujjongott Ashley majd odajött hozzánk és mindkettőnket olyan hévvel ölelt meg, hogy azt hittem megfulladok

- Istenem ez annyira jó hír – ujjongott még mindig és végre elengedett minket

- Na de mesélj –adta ki a parancsot

- Ashley – kezdte Rob – szeretnénk kettesben lenni

- Higgadj már le, ezt tudnom kell – korholta le Ash – aztán annyit turbékolhattok, amennyit csak akartok

- Na persze – durcizott Rob – holnap hazamegy, ha nem tudnád

- Már hogyne tudnám – mondta Ashley egy kicsit kedvesebben – csak gyorsan elmesél nekem mindet, aztán már itt sem vagyok.

Rob még mindig durcás volt, így megcsókoltam és a fülébe súgtam:
- Szeretlek

Erre egy kicsit felvidult és a szám után kapott és hevesen megcsókolt.

- Öhm, gyerekek – kezdte Ashley zavarodottan – én is itt vagyok

- Bocsi – mondtam pirulva és kimásztam Rob öléből, aki erre durcásan, mint egy kisgyerek kimászott a kanapé másik végére.

- Szóval – türelmetlenkedett Ash – mesélj

Így elmeséltem neki mindent, hogy milyen türelmetlen voltam a dokinál, utána a fotósokat, meg hogy Kristen 4 hetes terhes és így nem lehet Rob az apa.

- De hogy? – értetlenkedett Ashley is – akkor ki?

- Michael - válaszoltam

- Ezt nem értem – mondta még mindig értetlenül

- A show után Kris még jó néhányszor összebújt Michaellel – magyaráztam

Ashley erre felvonta a szemöldökét.

- Szerintem ne szóljunk bele – mondtam arckifejezését látva – az ő dolga, az ő élete, egyikünk sem az anyja

- Ez igaz – hagyta rá Ash is

- És hogy van? - kérdezte

- Úgy tűnt, jól viseli – válaszoltam – ki akar békülni Michaellel

- Akkor megtartja a babát? – húzta fel ismét a szemöldökét

Bólintottam.

- Ez furcsa

- Miért? – kérdeztem

- Semmi- semmi, csak azt gondoltam, hogy ilyen fiatalon nem fogja megtartani – terelt gyorsan Ash

Volt egy olyan érzésem, mintha Ashley tudna valamit, amit nem akar elmondani, de most nem akartam kifaggatni. Így gyors befejeztem a mondandómat.

- Hát nagyon örülök, hogy köztetek rendben minden – mosolygott Ash, majd adott 2 puszit

- Megyek nem zavarom a párocskát – vigyorgott – megnézem, hogy van Kristen

- Sziasztok – köszönt el és már el is tűnt

- Szia – köszöntem volna én is, de ezt már tuti nem hallotta

Az ajtó még be sem csukódott már éreztem Robert karjait a derekamon és elkezdte puszilgatni a nyakam. Felé fordultam és rámosolyogtam.

- Te kis durci – vigyorogtam

- De hát holnap hazamész és nem hagyják, hogy veled lehessek – mondta szomorúan

- Hiszen itt vagyok – simogattam meg az arcát

- Tudod, hogy értettem – mosolygott – kettesben veled

- Jaj, te mindig csak a szex, igaz? – kérdeztem és most én játszottam a durcás kislányt

- Dehogyis – védekezett

Erre már csak vigyorogtam.

- Jól van na – mondtam gyorsan, majd adtam egy puszit az arcára és visszamásztam az ölébe. Ő újra szorosan átölelt, de ezt az idillt újfent hangos dörömbölés zavarta meg.

- Hogy az a… – kezdte volna Rob, de nem fejezte meg. Mérgesen odament az ajtóhoz és örültem, hogy nem vagyok annak az embernek a helyében, aki az ajtó túloldalán áll, mert azt tuti nem fogja zsebre rakni, amit most Roberttől kapni fog.
Kinyitotta az ajtót és Ashley kétségbeesett arcával találta magát szemben.
Egyből megenyhült és egyben meg is ijedt.

- Jézusom Ash mi történt? – kérdezte Rob ijedten

- Nem… nem tudom – dadogta -, de valami baj van. Kristen nem nyit ajtót és a telefont sem veszi fel…

43. A szívről leesik a kő

Sziasztok!

Itt is a következő feji és végre kiderül kié a baba...
Köszönöm mindenkinek az eddigi komikat, továbbra is kíváncsi lennék mit gondoltok!
Puszi mindenkinek!


Ez az egész egy kicsit furcsa volt. Hajnalban még ki volt borulva, hogy fiatal ő még ehhez, most meg az ő kisbabája. Már megtanultam, hogy rajta sose fogok tudni kiigazodni. Ebben a pillanatban megint szöget ütött valami a fejembe. Mi van, ha Kristen megint csak kavarni akar és azért mondta, amit mondott. Holnap pedig kiderül, hogy a gyerek Roberté és azért akarja megtartani, hogy ezzel láncolja magához, örökre elszakítva tőlem. Újra rám tört a sírás. Megint teljesen össze voltam zavarodva. Valahogy ezt le kell tisztáznom magamban. Nem tudnék megint úgy elmenni, hogy kétségek között vergődök, tehát addig maradok, amíg nem látok tisztán. Rob ekkor lépett be és teljesen le volt törve. Ráemeltem a tekintetemet és láttam a fájdalmat a szemében.

- Trixi beszélhetnénk? - kérdezte

- Igen

Odajött hozzám és leült mellém.

- Nem tudom mi ez az egész - kezdte -, de nekem te vagy a legfontosabb

- Nem vagyok biztos benne, hogy a gyerek nem az enyém, elvégre lefeküdtem Kristennel, csak remélni tudom, hogy nem tőlem van - folytatta

- Egy dolgot azonban biztosra tudok, nem akarlak elveszíteni, mert azt nem élném túl - mondta könnyes szemekkel - sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked és remélem, hogy meg tudsz majd bocsátani

- Robert – kezdtem- Kristen nem rég volt itt

- Mit akart? - kérdezte

- Csak mondott valamit - válaszoltam

- Mit?

- Azt, hogy bár nem tudja biztosra, de úgy érzi nem tőled van a baba, mert mindig védekeztetek - mondtam

- Ez igaz, de attól még…

- Elég – hallgattattam el - holnapig csak találgatni tudunk és nem érdemes – magyaráztam

- Részemről annyit tudok, hogy nem akarlak elhagyni, de ha lesz egy gyereked, azzal nem fogok tudni megbirkózni – mondtam szomorúan

- Várjuk meg a holnapot és aztán meglátjuk, hogyan tovább – mondta és megölelt

- Rendben – suttogtam a vállába

A nap lassan telt, a gyomrom liftezett, féltem a másnaptól. Féltem, hogy kiderül, hogy mégis Roberté a baba. Azt nem bírnám ki. Nagy nehezen elérkezett a hétfő, szerencsére Kristennek reggelre volt időpontja.

- Mikorra mentek az orvoshoz? – kérdezte Rob

- 8-ra – válaszoltam

- Megyek én is

- Ne, inkább ne – ellenkeztem - ha hazaértünk, megbeszélünk mindet

- Kérdezhetek valamit?

- Persze - válaszoltam

- Mikor mész haza?

- 2 napot sikerült nyernem, így csak holnap, persze ez attól is függ, hogy alakulnak a dolgok - mondtam

Épp befejeztem a mondatot, amikor már kopogtattak is az ajtón.

- Szia – köszöntöttem Krist

- Szia! Mehetünk?

- Igen, kész vagyok

- Szia – köszöntünk el egyszerre Robtól

- Sziasztok

Az orvosig az utat csendben tettük meg Kristennel. Elég zavarodott volt és én sem nagyon tudtam mit mondani, így jobbnak láttam csendben maradni.
Mikor beléptünk a rendelőbe, Kris felém fordult.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem

- Szívesen – mosolyogtam rá

Kristen szólt, hogy megérkezett, majd helyet foglaltunk. Nem telt bele 5 perc, már be is hívták.

- Itt várok – mondtam

Erre csak rám mosolygott.
Kristen elég hosszú ideg volt bent én meg kint idegeskedtem. Végül az orvossal az oldalán végre megjelent.

- Köszönök mindent dr. Ritz - mondta

- Szívesen Kristen – mondta a doki és kezet nyújtott - még látjuk egymást

- Viszlát

- Viszlát

Kristen odajött hozzám, majd belém karolt és elindultunk kifelé. Persze az ajtó előtt egy rakat fotós várt ránk. Még szép, hogy megtudták. A kérdések csak úgy záporoztak ránk.

- Kristen Roberttől van a gyerek?

- Tanárnő mit szól ehhez? A barátja felcsinálja a kolléganőjét és még gyereket is várnak?

Kristen kézen fogott és elrángatott onnan, majd gyors leintett egy taxit és már ott sem voltunk.
Még szerencse, hogy ők tudják ezt kezelni, én már megőrültem volna.

- Kristen – fordultam felé immár a taxiban – mit mondott az orvos?

Erre csak rám mosolygott.

- 4 hetes terhes vagyok - válaszolta

- Várjunk – kezdtem -, akkor ez azt jelenti, hogy…

- Hogy nem Rob az apa –felelte - vele a show után feküdtem le és annak már több, mint 2 hónapja

- De akkor ki? - kérdeztem

- Michael

- Hogy - hogy? – értetlenkedtem - vele még a show előtt feküdtél le nem?

- Meg azóta is párszor

- Ohh - többet nem tudtam kinyögni

Miután napirendre tértem újra megszólaltam.

- És mit fogsz csinálni?

- Megmondom Micheal-nek, hogy szülők leszünk és kibékülök vele - magyarázta

- Értem, hát akkor sok sikert

- Köszi, neked is Robbal – mondta kevesen

- Tényleg veletek mi lesz? - kérdezte

- Nem tudok rá haragudni, szeretem - mondtam

- Ezt valahogy meg tudom érteni – mosolygott kedvesen

A szállodában karon fogva mentünk fel az emeletre, mint a legjobb barátnők. Rob szobája előtt Kristen 2 puszival búcsúzott tőlem, majd bement a saját szobájába. Mély levegőt vettem és beléptem. Robert a kanapén ült, de amint meglátott egyből felpattant.

- Na? - kérdezte

- Nem a tiéd a baba – ugrottam a nyakába

- Köszönöm

- És akkor hogyan tovább? – kérdezte, amikor lerakott

- Miért, nem akarod, hogy folytassuk? – kérdeztem értetlenül

- Dehogynem csak, azt hittem ettől még nem bocsátasz meg – mondta halkan

- Szeretlek, te buta –mosolyogtam rá – félreléptél, azt már megbocsátottam, szerencsére nagyobb baj nincs.

- Akkor maradsz? – kérdezte ragyogó szemmel

- Holnapig – mondtam -, utána haza kell mennem

- Úgy érettem, hogy velem maradsz? – nézett mélyen a szemembe

- Igen, örökre - feleltem

- Szeretlek

- Én is téged – mondtam és megcsókoltam

Hosszú szenvedélyes csók volt. Mikor befejeztük, Rob megszólalt.

- Elgondolkodtam valamin

- Tényleg és min? - kérdeztem

- Azon, hogy tényleg szeretnék majd gyereket

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Vagyis csalódott vagy, amiért nem a tiéd? – kérdeztem és elhúzódtam tőle

- Dehogyis – mondta és visszahúzott magához - egyetlen nőt tudok csak elképzelni a gyerekeim anyjának

- És ki lenne az? - kérdeztem

- Te

- De én még fiatal vagyok hozzá - hápogtam

- Nem akarod? – kérdezte óvatosan

- De egyszer - mondtam - csak még nem most, egy pár év múlva

- Te kis buta – csókolt homlokon - én sem arra gondoltam, hogy most azonnal

- Akkor jó – mondtam megkönnyebbülve

- Tehát akkor ez is igen? – kérdezte

- Igen – válaszoltam - néhány év múlva – majd újból megcsókoltam

42. Talán megoldódnak a dolgok

Amint magam voltam, elkezdtem zokogni. Ez az egész képtelenség. Végre minden rendbe jött, kaptam 10 perc boldogságot és most megint minden romokban hever. Fogalmam sem volt arról, mit kellene tennem. Csak reménykedtem benne, hogy nem Robtól van a gyerek, mert akkor talán meg tudjuk oldani, de ha tőle van…
Nem is mertem tovább gondolni. Miután kellően kibőgtem magam, megmosakodtam, fogat mostam és kiléptem a fürdőből. Rob a kanapén ült és üveges tekintettel meredt maga elé.

- Felhívtam Ashley-t – szólalt meg – mondtam neki, hogy sajnos nem tudsz menni

- Köszönöm

- Persze egyből tudni akarta, hogy mi a baj, így kénytelen voltam neki elmesélni – folytatta - később beugrik

Bólintottam.

- Kicsim – kezdte volna, de nem hagytam, hogy tovább mondja

- Ne kérlek

- Lefekszem aludni, később beszélünk – mondtam gyorsan

- Jó éjt!

- Neked is – mondtam és bevonultam a szobába és lefeküdtem. Robert nem jött utánam. Persze aludni nem tudtam, csak forgolódtam, az agyam pedig zakatolt. Mikor világos lett, nem bírtam tovább és kikászálódtam az ágyból. Rob nem volt sehol. Fogalmam sem volt, mivel fogom elütni a napot, de annyit tudtam, hogy addig, amíg ki nem derülnek a dolgok nem akarok Robbal beszélni. Kimentem a konyhába, főztem magamnak kávét és megpróbáltam életet lehelni magamba. Miután megittam a kávét, befészkelte magam a kanapéra és csak bámultam ki a fejemből. Kopogtatásra riadtam.
Kinyitotta az ajtót, Ashley volt.

- Szia - köszöntem

- Szia – mondta – hogy vagy?

- Gyere beljebb – invitáltam beljebb

Mikor beljebb mentünk megválaszoltam feltett kérdését.

- Magam sem tudom

- Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Sok ez nekem érted? - folytattam

Erre csak bólintott.

- Elhiszem – válaszolta -, de erős vagy és tudom, hogy sikerül majd helyes döntést hoznod

- Én nem vagyok biztos benne – motyogtam -, mivel nem tudom mit akarok

- Szereted Robot nem? - kérdezte

Bólintottam.

- De hazudott, megcsalt és most lehet hogy lesz egy gyereke – makogtam

- Ashley nekem ez sok – borultam a nyakába és elkezdtem zokogni

- Nyugi – nyugtatgatott – biztos vagyok benne, hogy nem az övé és hogy minden rendbe jön. Megérdemlitek, hogy boldogok legyetek – folytatta kedvesen

- Miből gondolod, hogy nem az övé? – kérdeztem – még Rob is bizonytalan

- Apropó azt nem tudod merre van? - kérdeztem

- Kellannál - válaszolta

- A másik kérdésedre pedig egyszerű a válasz – folytatta - Rob szeret téged. Követ el butaságokat néha, de szándékosan soha nem bántana meg. Meg nem olyan, aki vigyázatlan lenne, biztos vagyok benne, hogy védekeztek és akkor már csökken az esélye annak, hogy az övé lenne a gyerek.

Felnéztem rá könnyes és értetlen szemekkel.

- Figyelj Robbal elég sokszor leülünk beszélgetni, mindent elmond nekem. Mikor mosolyszünet volt köztetek, akkor is eljött hozzám beszélgetni. Most is kérdezte, hogy mit csináljon. Hidd el nekem az életénél is jobban szeret téged, te nem tudhatod, de én régóta ismerem és nagyon sokat változott mióta téged ismer. Nem is tudom mit gondolt, mikor lefeküdt Kristennel, csak arra tudok gondolni, hogy valami tudatmódosító szert adtak neki.

Erre csúnyán néztem rá.

- Oké rendben, bocsi – kért elnézést

- Na de a lényeg – folytatta -, hogy óvatos, főleg Krissel

- Ezt hogy érted? - kérdeztem

- Kristen hajlamos elfeledkezni dolgokról - magyarázta

Miután még mindig értetlenül néztem rá folytatta.

- Gyakran megfeledkezik arról, hogy bevegye a gyógyszert. Rob pedig soha nem mert kockáztatni, így mindig védekeztek.

- Ezt honnan tudod? – kérdeztem meglepetten

- Rob mondta – válaszolta – meg néha - néha Krissel is beszélgetek

Ekkor elakadt a lélegzetem.

- Arról is mesélt, hogy mi…

- Nem, dehogyis – védte Ashley - nem szokta kiteregetni a magánéletét, pláne nem az ilyen dolgokat, csak akkoriban össze volt zavarodva egy kicsit, így úgy gondolta meg kell beszélnie valakivel, aki érti is, mert hát valljuk be Kellan a legjobb barátja, de vele valahogy ilyenekről nem tudna beszélni.

- Ez igaz – helyeseltem

Kezdtem egy kicsit megnyugodni, hogy talán nem lesz baj.
Ekkor megint kopogtattak. Feltápászkodtam a kanapéról és ajtót nyitottam, Kristen volt az

- Szia, gyere be - mondtam

- Szia vagyis sziasztok – köszönt mikor meglátta Ashley-t is

- Trixi beszélhetnénk? - kérdezte

- Persze

- Négyszemközt, ha lehet - mondta

- Én úgyis menni készültem – mondta gyorsan Ashley

- Majd beszélünk, vigyázz magadra – mondta nekem és adott két puszit

- Sziasztok – köszönt el és becsukta maga mögött az ajtót

- Mi a baj? – fordultam Kristen felé

- Eszembe jutott néhány dolog, és úgy gondoltam tudnod kell – mondta komoly hangon

A gyomrom összeszorult a legrosszabbra számítottam.

- Még mindig nem tudom pontosan, hogy kitől van a gyerek, de valahogy érzem, hogy nem Robtól - kezdte

- Miből gondolod ezt? – kérdeztem

- Hát…- folytatta - Robbal mindig védekeztünk viszont mikor Michael-lel feküdtem le, nem. Nagyon részegek voltunk és megfeledkeztünk róla, viszont már egy ideje nem szedem a gyógyszert, így nagyobb az esélye annak, hogy övé a gyerek.

- Akkor Michael-től van? – csillant fel a szemem

- Még nem tudom biztosra – mondta -, de valahogy azt érzem, hogy nem Roberté

- Tudom, hogy semmi okod rá, hogy higgy nekem és megértem azt is ha gyűlölsz, de úgy éreztem ezt el kell mondanom. Persze biztosat csak a vizsgálat után tudunk majd.

Nekem ez már majdnem elég volt, Kristen nyakába borultam.

- Köszönöm - suttogtam

- Mégis mit? – kérdezte értetlenül

- Hogy ezt elmondtad - válaszoltam

- De még nem biztos a dolog

- De nekem segített - mondtam

- Miben?

- Abban, hogy hogyan tovább - válaszoltam

- Miért? – kérdezte megütközve - Szakítani akartál Robbal?

- Össze vagyok zavarodva – kezdtem - nem tudom mit tegyek, de most már kicsit jobban átlátom a dolgokat

- Mondhatok valamit? - kérdezte

- Persze

- Rob szeret téged - magyarázta - engem soha nem szeretett annyira, mint amennyire érted odavan. Bármit megadna neked és belehalna, ha elhagynád.

- Ne tedd tönkre kérlek? - kérlelt

- De – kezdtem volna

- Tudom és ő is tudja, hogy hibázott de melyik ember tökéletes? Hidd el nekem, hogy megbánta – mondta Kris

- Holnap pedig egyébként is kiderül, hogy nem az övé a baba - mosolygott

- Szeretem, teljes szívemből és nem hiszem, hogy el tudnám hagyni, csak sok volt ez nekem - magyaráztam

- Ezt megértem – mondta megértően

- Hát én csak ennyit akartam, nem is zavarlak tovább – mondta és elindult az ajtó felé

- Kristen veled mi lesz, megtartod a babát? - kérdeztem

- Igen, ő az enyém, az én kisbabám – válaszolta és kiment

41. Komplikáció

Gyorsan odamentünk hozzá és próbáltuk keltegetni.

- Kristen, Kristen – szólongatta Rob -, de mivel nem reagált a karjaiba vette és bevitte a szobába. Óvatosan lefektette az ágyra. Ekkor végre magához tért.

- Hol vagyok? – kérdezte

- Nyugodj meg, nincs semmi baj – mondta gyorsan Rob - rosszul lettél a folyosón

- Kristen valami baj van? – kérdezte aggódva

- Nem tudom pontosan, csak sejtem, mi lehet ez, de nem vagyok biztos benne – kezdte Kristen sírva – mostanában elég sűrűn elfordul az, hogy rosszul érzem magam és a menstruációm is késik.

Robbal egyszerre kaptuk fel a fejünket.

- Terhes vagy? – kérdeztük kórusban

- Nem tudom - mondta – megvettem a tesztet, de nem mertem megcsinálni. Félek.

- Meg kell csinálnod - mondta gyorsan Rob, úgy hogy rám sem nézett.

A gyomrom liftezett, ez a lány lehet, hogy terhes és valószínűleg pont Robtól. Ezt nem hiszem el. Én ezt nem bírom tovább. Nekem ez nem kell. Jöttem volna ki a szobából, de Kristen utánam kiabált.

- Trixi ne menj el – kérlelt – nem hagyhatsz itt

Megesett a szívem rajta, így visszafordultam.

- Rendben, maradok – mondta és kerültem a Robbal való kontaktust

Odamentem hozzá és rámosolyogtam.

- Na gyere, csináljuk meg azt a tesztet, rendben

Kristen csak bólintott, majd bevonult a fürdőbe én meg próbáltam a lehető legmesszebb állni Robtól. Nem akartam most a szemébe nézni, sőt egyáltalán nem akartam látni és beszélni sem vele. Rövid idő múlva felbukkant Kristen.

- Nem merem megnézni – mondta halkan

- Rendben, akkor megnézem én - mondtam és bevonultam a fürdőbe

Pár perc múlva falfehér arccal jöttem ki.

- Jézusom az nem lehet – fakadt sírva Kristen – én még fiatal vagyok, nem akarok gyereket

Megpróbáltam úrrá lenni a fájdalmamon és segíteni neki, így odaléptem hozzá és próbáltam vigasztalni.

- Nyugodj meg, rendben – mondtam

- Nem tudok - zokogott - nem akarok gyereket. Miért én?

Erre majdnem elszakadt nálam a cérna és majdnem kifakadtam, hogy bezzeg máskor tud nagylány lenni, meg, hogy nem kellene fűvel – fával összefeküdni, de aztán visszafogtam magam. Nem vagyok az anyja. Annyira kétségbe volt esve, hogy újra megsajnáltam.

- Hé, tudod mit – mondtam - holnap elmegyünk szépem egy orvoshoz, aki megvizsgál rendben

A nyakamba borult.

- Köszönöm - motyogta sírva

- Olyan bunkó voltam veled, te pedig olyan rendes vagy, meg sem érdemlem - folytatta

- Ezzel most ne törődj - válaszoltam

Robról meg is feledkeztünk, csak akkor eszméltem fel rá, hogy ő is ott van, amikor megszólalt.

- Kristen és kitől van a gyerek? – kérdezte

Kristen ráemelte tekintetet és újból zokogni kezdett.

- Nem tudom - válaszolta

- Hogy-hogy nem tudod? – fakadt ki Rob

- Hát - kezdett bele - ugye veled lefeküdtem a show után, de akkor, amikor összevesztünk a reptéren, annyira magam alatt voltam, hogy elmentem Michael-hez és bepiáltunk és vele is lefeküdtem, szóval fogalmam sincs

Az arcom egyre fehérebb lett. Mi keresek én itt? Ez nem az én világom. Nem tartozok ide. Már majdnem újfent elszaladtam volna, de erőt gyűjtöttem és megszólaltam.

- Kristen szerintem most pihenj, holnap pedig majd az orvos mond valamit

- Rendben

Átkísértem a szobájába. Mikor visszaértem Rob még mindig kőbálványként állt a kanapé mellett.

- Trixi – kezdte volna

- Hagyj békén - kiabáltam

- Hazudtál, megcsaltál és most még kiderül, hogy gyereked is lesz

- Lehet, hogy nem az enyém - mondta

- De lehet, hogy az - válaszoltam

- Figyelj Rob - folytattam - ez nekem már sok, én ezt nem bírom tovább

- Kérlek beszéljük meg - kérlelt

- Ne most – mondtam halkan - egyedül szeretnék lenni

- Nem megyek haza – folytattam – betelefonálok és megkérek valaki, hogy helyettesítsenek. Elkísérem Krist az orvoshoz, aztán majd még meglátom, mit tegyek és hogyan tovább.

- De – kezdte volna

- Rob ne, kérlek

Megadóan lehajtotta a fejét.

- Kérhetnék valamit – kérdeztem – szólj kérlek Ashley-nek, hogy nem tudok menni vásárolni.

Robert bólintott, én pedig szóra sem méltatva bevonultam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

40. A party, ami inkább beszélgetés

Köszönöm mindenkinek a komikat!
Remélem ezután sem okozok csalódást!
Puszillak benneteket!


Mikor leértünk a portához a fél társaság már ott volt. Rob mindenkinek bemutatott és igaza lett, kedvesen fogadtak a kollégái. Megismerhettem Jacksont és Petert, Ashleyt és Kellant pedig már ismertem. Úgy tűnt mindannyian örültek a találkozásnak. Végül befutott Kristen, Niki és Taylor is. Rob nekik is bemutatott, majd Ash a kezébe vette a dolgokat. Közölte, hogy egy bárba megyünk és nem igazán bulizós hely, hanem inkább csak beszélgetünk, mert a többieknek nem igazán volt kedvük bulizni. Miután közölte a dolgokat a kijárat felé tolt minket. Persze egy ekkora társaság nem mehet el sehova feltűnés nélkül, így most is fotósok hada várt a kijárat előtt, de senki nem foglalkozott velük, hanem gyorsan bevágódtunk a ránk váró taxikba. Fogalmam sem volt arról, hova megyünk, így megkérdeztem Robot, de láthatólag ő sem volt jobban tájékozott. Kb. 20 perces kocsikázás után meg is érkeztünk egy kis bár elé. Kintről hangulatos helynek tűnt és, ahogy beléptünk, még jobban megtetszett. A terem közepén egy kicsi tánctér, körbevéve asztalokkal, a falak narancsszínűek voltak, így az egész hely melegséget árasztott. Ash egyből egy nagy asztal felé terelt minket, ami egy kicsit kívül esett többin. Helyet foglaltunk, én természetesen Rob mellett a másik oldalamra pedig Ashley került.

- Mit kérsz kicsim? – kérdezte tőlem Rob

- Nem is tudom – gondolkodtam – szívesen innék egy zorrot

- Rendben – mondta – majd adott ez csókot és elment rendelni

- Annyira örülök nektek – mondta Ashley és megölelt

- Jó látni, hogy Rob végre boldog – mondta Peter is

- Trixi meg szabad kérdezni, hogy hogyan találkoztatok? – kérdezte Peter – Rob erről nem mesélt

Így belekezdtem a történetbe, elmeséltem, hogy hogyan utaztam ki Londonba, hogy botlottam bele a Hyde Parkban, az első vacsoránkat. Mindenki ámulva hallgatott.
Közben Robert is visszatért az italokkal és a többiek is rendeltek.
Tényleg mindenki nagyon aranyos volt velem, úgy tűnik örültek Rob boldogságának, még Kristen is normálisan viselkedett velem. Talán tényleg túl tudunk lépni a nehézségeken. Az este nagyon jó hangulatban telt.

- Trixi – kezdte Ash – holnap el kell velem jönnöd vásárolni

- Szeretnélek még jobban megismerni – suttogta a fülembe – bár már most is úgy érzem mintha a testvérem lennél – mondta mosolyogva

- Köszönöm

- Eljössz velem holnap? - kérdezte

- Persze miért is ne - mosolyogtam

- Jaj de jó – ujjongott Ash

Peter hamar elköszönt tőlünk, nagy meglepetésemre nekem is adott 2 puszit, mint a többi lánynak. Jól esett ez a közvetlenség. Az este továbbra is jó hangulatban telt. Mindenki mesélt magáról egy kicsit, így jobban megismerhettem őket. Ashley pedig ennyi idő után is úgy viselkedett velem, mint a legjobb barátnőm. Jól esett, hogy feltétel nélkül elfogad. Éreztem, hogy nagyon jóban leszünk. Persze a többiekre se lehet panaszom, ők már egy nagy család, de engem is családtagként kezeltek. 2 óra körül Robbal úgy döntöttünk, hogy ideje lenne menni.

- Ne menjetek még – kért minket Ashley

- Ha holnap el akarod tőlem rabolni, vagyis ma, amikor este hazamegy, akkor ne nyafogj – mondta Rob – nekem is szükségem van rá

- Oké rendben van – tette fel a kezét Ash

- Mikor talizunk? – kérdezte

- Hát - kezdtem - a gépem 5-kor indul

- Akkor talizzunk 10-kor, vásárolgatunk egy kicsit, aztán meg Robbal is lehetsz rendben – mondta Ash és rámosolygott Robra

- Rendben

- De figyelmes valaki – vigyorgott Rob

- Na akkor mi megyünk is – adta meg a végszót

- Rendben gyerekek – mondta Ashley és adott mindkettőnknek két puszit.

- Akkor holnap, vagyis ma Trixi, 10-re érted megyek

- Rendben - mosolyogtam

Rob átkarolta a derekamat és el is indultunk.

- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj – súgta a fülembe – kedvelnek téged

- Nagyon örülök neki

- Egyébként nem felejtettem el, miben egyeztünk meg – vigyorgott – kárpótlás

- Rendben - vigyorogtam én is és adtam neki egy csókot – vannak ötleteim

Erre arca felragyogott és egyre gyorsabban húzott a taxi irányába. Már éppen beültünk volna, amikor megjelent Kristen.

- Ne haragudjatok – kezdte – veletek mehetnék én is, nagyon elfáradtam

Rob rám nézett én pedig bólintottam.

- Rendben - mondta

Így mind a hárman beültünk a taxiba.
Kristen aranyos volt, kérdezgetett és úgy tűnt már tényleg nem haragszik rám. Rövid időn belül vissza is értünk a hotelbe. Felmentünk az emeletre és már köszöntünk volna el Kristentől, amikor hirtelen összeesett a folyosón.