82. A nagy nap

Sziasztok!

Itt az utolsó fejezet. El sem hiszem, hogy vége, furcsa lesz nélküle, de ennek már itt volt az ideje.
Nagyon szépen köszönöm a sok komit és remélem jól szórakoztatok:)
Lenne egy nagy kérésem, akinek van kedve és ráér legyen olyan kedves és írjon a profilnál kint lévő mail címemre. Tervben van egy nagyszabású dolog és ehhez szeretnék segítséget(támogatást kérni). Hogy miről lenne szó, azt emailben mondanám el:)

Puszillak benneteket!

u.i: Köszönök mindent: a rendszeres olvasókat, a komikat a több mint 15000 látogatót:) Hálásan köszönöm:)




Az idő gyorsan telt és újra Londonban voltunk. Jó volt újra látni Rob családját, hiányoztak.
Este mikor már csak kettesben voltunk fogtam fel csak igazán, hogy másnap férjhez megyek.

- Valami baj van? – ölelt meg.

- Semmi – válaszoltam. – Csak most fogtam fel igazán, hogy holnap hozzád megyek.

- Nem akarod? – kérdezte szomorúan.

- Ne legyél buta, persze, hogy akarom – simogattam meg az arcát.

- Akkor jó – nyugtázta egy szívdöglesztő mosollyal.

Másnap minden olyan gyorsan történt. Ash egész nap rajtam dolgozott, hogy tökéletes legyek és mikor a tükör felé fordított, megállapítottam, hogy tökéletes munkát végzett.

- Gyönyörű vagy – motyogta a könnyeivel küszködve.

- Köszönök mindent – motyogtam és próbáltam nem sírni.

Ekkor kopogtattak.

- Igen – szólt ki Ash.

- Csak Lizzy vagyok – jött a válasz. – Trixi valaki szeretne veled beszélni.

- Kicsoda?

- Peti vagyok – hallottam az ismerős hangot.

Megállt bennem az ütő, de nem nagyon vacillálhattam, mert az ajtó ki is nyílt.

- Hogy kerülsz ide és egyáltalán honnan tudtad hol vagyok? – szegeztem neki a kérdéseket.

- Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezett vissza.

Ashley már ment volna ki a szobából, de megfogtam a kezét.

- Maradj - kértem.

- Ha valamit mondani akarsz, mondhatod a barátnőm előtt is – közöltem.

- Hát jó – fogott bele.

- Istenem olyan gyönyörű vagy - suttogta halkan.

- A lényeget, kérlek – kértem. – Miért jöttél?

- Hogy gondold át ezt az egészet, van más választásod is.

- Nem értem.

- Ne menj hozzá? - kérte.

- Miért? - értetlenkedtem.

- Mert szeretlek és…

- Peti ne, kérlek..

- Ez az igazság – folytatta. - Szeretlek és boldoggá tehetlek, ha adsz egy esélyt. Boldogabb lehetnél, mint vele. Soha nem bántanálak. Trixi nekem te vagy a mindenem, már nagyon régóta, csak sose mertem elmondani.

Lehajtottam a fejem és nem szóltam egy szót sem.

- Trixi kérlek, gondold át.

- Menj el – suttogtam.

- Ne..

- Menj el!

- Miért nem adsz esélyt magadnak arra, hogy boldog legyél? – szinte már könyörgött.

- Boldog vagyok – válaszoltam. – Nagyon is. Soha nem voltam még ilyen boldog és ez miatta van.

- Trixi..

- Peti, azt hiszem nincs miről beszélnünk – mondtam egy kicsit keményebb hangon. – Menj el!

Még állt előttem egy darabig, majd lehajtott fejjel, kiment az ajtón. Csak remélni tudtam, hogy nem kavar többet és nem teszi tönkre ezt a napot.

- Jól vagy? - kérdezte Ash.

- Persze - jött az automatikus válaszom.

- Férjhez megyek, ahhoz akit szeretek, nem is lehetnék boldogabb - mosolyogtam.

Ekkor megint kopogtattak.

- Ki az? - kérdeztem.

- Kellan vagyok.

- Gyere be.

Mikor belépett, azt hittem menten elájul.

- Jól vagy? – rémült meg Ash is.

- Igen – makogta. – Trixi egyszerűen csodaszép vagy, mondta miközben megölelt.

- Te sírsz? – csúszott ki Ashley száján.

- Nem dehogy, csak valami belement a szemembe – hantázott Kellan.

- Szedd össze magad és legyél férfi! – utasította Ash.

- Az vagyok – közölte Kellan határozottan. – Megmutassam?

- Hagyd abba lökött – bökte oldalba. – Ez már Te vagy.

- Indulhatunk? – kérdezték egyszerre.

- Igen.

Így elindultunk, a ház előtt várt ránk a kocsi. Sehol egy paparazzi. Felsóhajtottam. Nem tudom hogyan, de most már tényleg nem volt semmi, ami tönkretehetné életem legszebb napját.

Kellan segített kiszállni a kocsiból én pedig belé karoltam.

- Készen állsz?

- Igen – mosolyogtam.

- Akkor móka indul – közölte vidáman.

A zene felcsendült, mi pedig elindultunk, Ashleyvel a nyomunkban.
Mikor megláttam Robot a szívem hevesebben kezdett verni, legszívesebben azonnal odaszaladtam volna.

- Nyugi kislány – tartott vissza a mellettem sétáló mackó. – Türelem.

Nem is kellett sokáig várnom és már ott álltam a férfi mellett, akit mindennél jobban szerettem. A szeme felragyogott és ennyit motyogott: gyönyörű vagy, mire én fülig pirultam.
Kellan adott két puszit és Robot is megölelte. Rob megfogta a kezemet, a pap pedig belekezdett.
A tudatomig nehezen jutott el, amit mondott, mert az előttem álló férfit figyeltem, de azt azért felfogtam, mikor meg kellett szólalnom:

Bele is kezdtem:
"Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, és én Veled megyek,
reád bízom magam, mert nagyon szeretlek."

Rob pedig ennyit mondott:
"Megfogom kezedet, s megígérem Neked,
hogy az élet rögös útján végig elkísérlek.
Boldogok leszünk, hisz én is szeretlek,
amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hű leszek."

Majd egymás ujjára húztuk a gyűrűt és a pap áldásával hitvesi csókban forrtunk össze. Ash ott pityergett mögöttem és elnézve a többieket, sokaknak meggyűlt a baja a sminkkel. A lagzi, legalább olyan eszméletlenre sikeredett, mint a party, amit Clare rendezett. Nem voltunk túl sokan. Rob családja, barátai, kollégái. A kávézóból a barátaim és két munkatársam, akikkel jól kijöttem. A hangulat mégis fergeteges volt. Rob újfent elkápráztatott tánctudásával.

- Hogyan? – súgtam a fülébe.

- Mit hogyan? – kérdezett vissza.

- Sehol egy paparazzi – válaszoltam. - Hogy csináltad?

- Ez legyen az én titkom – mosolygott sunyin.

Életem legszebb estéje volt, az új életem kezdete.
Felemeltem a fejem és a tekintetem találkozott egy gyönyörű szempárral, mely engem nézett. Arcomra akaratlanul is mosoly ült ki. Boldog voltam, révbe értem egy csodálatos férfi oldalán és tudtam, hogy ezentúl nincs mitől félnem.