80. A party

Sziasztok!

Itt a folytatás, jó olvasást!
Véleményeket kérnék!

Puszi mindenkinek!



- Gyönyörű vagy – motyogta halkan.

- Mindent köszönök – borultam a nyakába.

Így álltunk jó darabig és potyogtak a könnyeink. Ashley nagy nehezen erőt vett magán és visszaterelt, hogy öltözzek át és menjünk, mert a fiúk már biztosan kiakadtak merre vagyunk. Engedelmesen, mint egy kisgyerek elvonultam és kihámoztam magam a ruhából.
El sem hiszem, hogy mindez velem történik. Ahogy hámoztam magam kifelé a ruhából és a tükörbe néztem, egy ragyogó szemű lánnyal találtam magam szemben, aki valóban én voltam. Nagy nehezen kiszabadultam a ruhából és Ashley-vel karöltve elindultunk haza.

- Hol voltatok ilyen sokáig? – jöttek felénk a fiúk.

- Ne mondjátok, hogy nem ismeritek Ashleyt – morogtam – ha boltokat lát, nem lehet leállítani.

- Hiányoztál – vette el Rob a csomagokat a kezemből.

- Te is nekem – adtam egy puszit a szájára.

A nap hátralevő része gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy Rob karjaiban fekszem.

- Holnap lesz a party – motyogta csak úgy magának. – El is felejtettem.

- Rob..

- Tessék?

- Hány embert hívott meg anyukád? – kérdeztem halkan.

- Fogalmam sincs – jött a halk válasz -, de ahogy anyut ismerem egy egész sereget.

- Aha – többre nem futotta tőlem.

- Mi baj? – simogatta meg az arcomat.

- Semmi - füllentettem.

- És kik lesznek itt? – tettem fel a következő kérdést.

- Nem tudom kicsim – válaszolta őszintén. – Kérdezd meg anyut.

- Annyira nem fontos.

Rob ekkor hirtelen felkönyökölt mellettem és a szemembe nézett.

- Mi baj? – kérdezte nyomatékosan.

- Nincs baj – erősködtem.

- Trixi..

- Hát – hajtottam le a fejem. – Egy kicsit félek.

- Mitől?

- Nem tudom – suttogtam. - Sok ismeretlen ember.

- Ne félj – simogatta meg kedvesen az arcomat. – Nem engedem, hogy bántsanak.

- El is várom – vigyorogtam rá, majd adtam neki egy gyors csókot és visszahajtottam fejem a mellkasára.

Nem sokkal később elnyomott az álom.
Reggel újfent kipihentem ébredtem, egyetlen apró zavaró tényező volt csak, Rob nem volt sehol. Kimásztam az ágyból és lementem a konyhába, ahol már hatalmas sürgölődés fogadott. Clare és a lányok a konyhában tettek-vettek és Rob is ott lábatlankodott.

- Jó reggelt – hallottam egy eléggé álmos hangot mögülem.

- Szia Ash.

- Szia kincsem – ölelt át Rob hirtelen. – Észre se vettem, hogy itt vagy.

- Nagyon el voltál merülve – mosolyogtam rá.

Ashley-vel mi is csatlakoztunk a konyhában lévő kis csoporthoz és hasznossá tettük magunkat.
Az ételmennyiségből ítélve, amit elkészítettünk, Clare egy egész hadsereget hívott meg.
Mikor már majdnem mindennel készen voltunk, Ash kézen fogott és bocsánatot kérve a többiektől, hogy készülődnünk kell, felrángatott az emeletre.

- Irány a fürdő – adta ki a parancsot.

- Ash nem vagy az anyám, szerencsére – pimaszkodtam.

- Elég – csattant fel. – Ez a ti estétek Robbal, fogadj szépen szót.

Így engedelmesen elvonultam letusolni, mikor végeztem, hallottam, hogy közben már a többiek is nagyban készülődnek. Visszamentem Ashley-hez. A ruhák már kikészítve az ágyra, így bele is bújtam az enyémbe. Kiengedtem a hajamat és gondolván, hogy ennyi elég, lehuppantam az ágyra Ashley-re várva.

- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? – nézett rám mérgesen mikor visszajött.

- Mit? - értetlenkedtem.

- Hogy így fogsz kinézni.

- Hogy? – még mindig nem érettem miről beszél. – Te választottad a ruhát.

- Nem is azzal van a baj – morgott. - A hajad, semmi smink.

- Na gyere – rángatott fel az ágyról és az asztalhoz ültetett, majd kezelésbe vett.

Nem láttam semmit abból, amit csinál, de bíztam benne, hogy nem viszi túlzásba. Mikor végzett elém tartott egy kisebb tükröt és így végre szemügyre vehettem magamat. Egy csinos, de nem túl kihívó sminket varázsolt rám és a hajam se állt még soha ilyen fenomenálisan.

- Ash te egy zseni vagy – mosolyogtam rá.

- Tudom – vigyorgott elégedetten.

Miután velem végzett ő is felöltözött, elvégezte az utolsó simításokat magán, majd belém karolt és elindultunk a nappali felé, ahol már hatalmas tömeg várt minket. Majdnem minden vendég megérkezett.

- Jézusom, ennyi ember – rémüldöztem.

- Nyugi, lélegezz, nem lesz baj – nyugtatott Ash, ám ekkor meglátta Kellant, akinek hatalmas vigyor ült ki az arcára és elindult felé, engem otthagyva a lépcsőn.

Vettem egy mély levegőt és újból megindultam lefelé. Lassan haladtam, ám ekkor a számomra legkedvesebb arc felém fordult és mikor meglátott, mosolyogva jött oda hozzám.

- Gyönyörű vagy – makogta és nyomott egy puszit a homlokomra, mire egy kis csoport felől kuncogást hallottam.

Rob hátranézett és mosolyogva nyugtázta a dolgokat.

- Gyere – nyújtotta a kezét és immár ketten megindultunk a tömeg felé.

Már nem féltem, mellettem volt és minden félelmemet elűzte, biztonságban voltam. Mindenkinek bemutatott, akit eddig nem ismertem, de szerencsére ismerős arcok is felbukkantak. Néhány kollégája, akikkel már találkoztam. Legutoljára egy kis csoportot hagyott, majd mikor hozzájuk értünk, mind a három srác felénk fordult.

- Szóval ő lenne az – mondta az egyik széles vigyorral a képén.

- Meg kell hagyni megfogtad az isten lábát haver – verte vállba egy másik.

- Srácok – kezdett bele Rob. – Ő a menyasszonyom, Trixi.

- Ők pedig: Tom, Bobby és Marcus – mutatott végig a srácokon.

- Sziasztok – motyogtam halkan.

- Meg kell hagyni, nem rossz ízlésed van – ugratta Tom. – Kevés ilyen jó csaj van.

- Hagyd abba - szólt rá Rob. – Ő már foglalt.

- Nyugi, nem harapunk, még ha néha ugatunk is – súgta a fülembe Bobby.

- Ők már csak ilyenek – sóhajtotta Rob -, de a legjobb barátaim.

- Akik nagyon örülnek neki, hogy végre benőtt a fejed lágya – közölte Marcus. – Vigyázz erre a lányra.

- Hidd el fogok – szorított magához Rob és adott egy puszit az arcomra.

Az este további része hihetetlen jó hangulatban telt. Magamnak is nehezen mertem bevallani, de élveztem és jól éreztem magam. Rob barátai kedves srácok, csak pia ne kerüljön a kezükbe, mert akkor hajlamosak össze-vissza beszélni, bár jobban belegondolva ki nem. Kellan elhatározta, hogy megtáncoltat, amit nagyon élveztem és persze a példáján felbuzdulva Rob se volt rest és elkápráztatott, nem csak engem, egy hihetetlen tánccal.

- Nem is tudtam, hogy ennyire jó táncos vagy – suttogtam a fülébe.

- És nem csak ebben vagyok jó – vigyorgott.

- Majd otthon megmutatod miben még – játszottam tovább, amit elkezdett.

- Alig várom.

Nagyon élveztem a partyt és nem is nagyon akartam, hogy vége legyen, ami persze elkerülhetetlen volt. Így mikor az utolsó vendég is távozott, mi is a szoba felé vettük az irányt. Mikor leültem az ágyra, akkor ébredtem rá, hogy tulajdonképpen mennyire fáradt vagyok. Kimerítő nap volt, de egy pillanatát sem cserélném el.

- Fáradt vagy? – Rob hangja rángatott vissza a valóságba.

- Egy kicsit – füllentettem.

- Jól vagy?

- Soha jobban – mosolyogtam. – Nagyon jól éreztem magam.

- Ennek örülök – mondta egy apró csók kíséretében.

Átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, Rob is így tett és ágyba bújtunk. Nem kellett sok és mind a ketten az igazak álmát aludtuk.