74. Az ajándék

Sziasztok!

Itt a következő rész. Folytatás pénteken vagy szombaton, mert nagyon összejöttek most a dolgok és nem éppen kellemesek...no mindegy.
Jó olvasást és várom a komikat!

Puszi Nektek!




Óvatosan kinyitotta a borítékot és kivett belőle egy kis lapot, amin ez állt:
„A szerelem azt jelenti, hogy két ember: kettő és mégis egy. Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország.”
Alatta pedig egy SZ betű állt.

- Kicsim gyönyörű ez az idézet - motyogta.

- Várj – tettem az ujjam a szájára. – Még nincs vége és a kezébe adtam egy újabb borítékot.

Ebből is előhúzott egy kis lapot, amin ez állt:
„Örök életet élsz velem,
Vár ránk a kéklő végtelen,
Mert a sors egymásnak szánja
Kiket összeköt a szerelem.”
Alatta pedig egy E betű.

- Mi ez az egész? – kérdezte.

- Majd megtudod – mosolyogtam. – Még nem végeztünk.

A következő borítékot is a kezébe nyomtam, melyben ez volt:
„Add, amit csak te tudsz, mert
kell aki vagy és ezt nekem hidd el
itt, ahol ipari közhely a szeretlek,
de én erős hittel
hiszek a hatalmas erőben,
amit a szerelem adhat itt benn,
hogy tűzön és vízen át
óvjam gyönyörű angyalát...”
Alatta egy R betű.
És így haladtunk, míg végül elérkeztünk az utolsó borítékhoz, melyben szintén egy idézet állt:
„A szerelem széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk.”
És az alján egy K betű.

- Szeretlek – olvasta össze Rob hangosan a betűket.

- Én is szeretlek kicsim és nagyon köszönöm – motyogta halkan.

- Várj – mosolyogtam. – Még mindig nincs vége.

- Mi? – értetlenkedett.

- Fordítsd meg a kártyát.

Az ajándékod a szobában van – ez állt a lap másik oldalán.

- Milyen ajándék? - kérdezte.

- Majd megtudod – fogtam meg a kezét és behúztam a szobába.

Az ágyon volt egy kis csomag.

- Nyisd ki – löktem az ágyhoz.

- Miért? - dadogta.

- Nincs miért, csak nyisd ki – adtam ki az utasítást.

Óvatosan kibontotta a csomagot és kivette belőle a fekete pólót, amire a következő volt ráhímezve ezüsttel:
„Szerelemben, együtt, mindörökké” és alatta két egybefonódott karika, az egyikben egy R betű, a másikban egy T.

Láttam, ahogy gyűlnek a könnyek a szemében.

- Köszönöm – motyogta halkan.

- Tényleg tetszik? – kérdeztem lehajtott fejjel.

- Ezt Te csináltad? – jött a következő kérdés.

Csak bólintottam.

- Szívem ettől szebb ajándékot nem is adhattál volna, bár ha belegondolok már adtál – mosolygott. - Magadat.

Egyből kibújt a rajta lévő pólóból és felvette, amit tőlem kapott.

- Nagyon köszönöm – mondta és odajött hozzám majd megölelt.

- Szeretlek – suttogta. – Szerelemben, együtt, mindörökké.

- Én is szeretlek – mondtam és megcsókoltam, ő pedig hátradőlt, így az ágyon landoltunk.

- Nem vagy éhes? – kérdeztem, mikor nagy nehezen el bírtam tőle szakadni.

- Nem, csak te kellesz – mondta. – Majd utána eszek.

- Biztos?

- Igen – vigyorgott és több lehetőségem már nem volt vitatkozni vele.

Ugyanolyan jó volt, ha nem jobb, mint eddig mindig.
2 óra múlva egymás mellett feküdtünk az ágyon, én Őt néztem, Ő pedig engem.
Hosszan folytattuk ezt a cseppet sem megerőltető tevékenységet, míg végül megint csak én törtem meg az idillt.
Felmásztam az ágyról, magamra kaptam egy pólót és egy nacit.

- Hová mész? – nyúlt a kezem után.

- Készítek neked valami kaját – adtam meg a választ.

- Maradj.

- Ne legyél kisfiú – mondtam egy gyors puszi kíséretében és kivonultam a konyhába.

2 perc múlva már Rob is kint ült a konyhában és engem nézett.

- Trixi – kezdett bele pár perc hallgatás után.

- Igen – fordultam hátra.

- Amíg Londonban voltam, beszéltem anyuékkal és nagyon várnak minket.

Erre a mondatra megállt a kezem és megdermedtem.

- Jól vagy? – jött mögém és megölelt.

- Persze – erőltettem meg magam. – Csak félek egy kicsit.

- Mitől? – fordított maga felé.

- Apukádtól – motyogtam. - Nem kedvel engem.

- Nem lesz semmi baj –ígérte. - Beszéltem vele és viselkedni fog, megígérte.

- Tudom, csak tudod, az a régi incidens még tüskeként bennem van.

- Sajnálom, amiket akkor a fejedhez vágott és hidd el, hogy ő is.

- Rendben, nem hisztizek, ne haragudj.

- Ugyan.

- Mikor mennénk?

- Forgatás után egy pár napra, utána pedig szerveznénk az esküvőt.

- Azon már nagyon nincs mit szervezni – mosolyogtam.

- Ashley olyan hiperaktív, hogy nekünk semmi dolgunk nem lesz, csak kimondani az igent – mondtam mosolyogva.

- Azt akár 100-szor is kimondom – mondta mélyen a szemembe nézve.