75. Múlt és reménytelen jövő?

Sziasztok!

Egy kicsit hamarabb megérkezett a fejezet, jó olvasást!
Nagyon örülnék, ha megírnátok a véleményeteket!
A következő fejezet érzekésével kapcsolatban, fogalmam sincs...

Puszilok mindenkit!




Majd újabb csókok csattantak, így nem nagyon tudtam a kajakészítésre koncentrálni. Végül nagy nehezen elengedett, így már semmi nem zavart konyhai tevékenységeim közepette. 1 óra múlva el is készültem és tálaltam. Vidáman megkajáltunk, majd gyors elpakoltam és elvonultunk a kanapéra. Rob ölébe fészkeltem magam, aki szorosan magához húzott. Idilli pillanat, mely megint nem tarthatott sokáig, mivel kopogtattak az ajtón.

- Ki lehet az?– mérgelődtem és kimásztam oly kényelmes kis fészkemből és duzzogva ajtót nyitottam.

- Hát te? –, de nagyon meglepődni sem volt időm, mivel 2 kar tartott szorosan.

- Peti mit keresel itt? – kérdeztem egy kicsit erőteljesebben.

- Neked is szia – mondta miközben végre elengedett. – Erre volt dolgom és gondoltam megleplek.

- Aha – motyogtam és közben hátranéztem Robra, aki mint valami kőbálvány ült a kanapén és nem értett semmit.

Peti követte a tekintetemet és mikor meglátta Robot a kanapén a feje céklavörös lett, keze ökölbe szorult. Reagálni sem volt időm, hirtelen átvágott mellettem a szobán és Rob mellett termett.

- Hogy van képed idejönni, azok után amit vele tettél? – üvöltötte, majd behúzott egyet Robnak.

Végre én is észhez tértem és gyors odasiettem, hogy szétválasszam őket, mert már a padlón püfölték egymást.

- Hagyd abba – kiabáltam miközben próbáltam lerángatni Petit Robról, aminek az lett az eredménye, hogy engem is jól pofán vágott. Erre már észbe kapott és ijedten fordult felém.

- Istenem ne haragudj - kérlelt.

- Mit képzelsz magadról? – kiabáltam. – Mit művelsz?

- Egy gazember, hogy nem veszed észre?

- Elég szeretem és ezen te nem változtathatsz – mondtam mérgesen.

- Trixi ne légy hülye hagyd ezt a barmot szeretlek és boldoggá tehetlek – magyarázott hevesen.

- Takarodj - kiabáltam.

- Ne - kérlelt.

- Kifelé – üvöltöttem. - Takarodj a lakásomból!

Miután végre felfogta mit mondtam, vagyis inkább üvöltöttem, kisomfordált a szobából de közben még motyogott valamit az orra alatt, amit hallottam:
- Azt hittem okos vagy, de úgy látom tévedtem.

- Soha többé nem akarlak látni – mondtam még neki, mire ő hátrafordult.

- Nem is fogsz - és bevágta maga mögött az ajtót.

Odamentem Robhoz, aki még mindig a padlón feküdt.

- Istenem, jól vagy? – kérdeztem ijedten.

- Hagyj békén - morogta.

- Tessék?

- Mi volt köztetek? – kérdezte kimérten, miközben feltápászkodott.

- Tessék? - a meglepettségtől alig bírtam megszólalni.

- Lefeküdtél vele? - kérdezte.

- Rob ne legyél hülye!

- Persze, akkor mi oka volt arra, hogy beverje a képem? – kérdezte mérgesen.

Kezdtem én is nagyon mérges lenni.

- Mondjuk az te marha, hogy a barátom, vagyis csak volt és ő vigasztalt, mikor te megbántottál.

- Gondolom jól megvigasztalt, azzal, hogy megdöntött – mondta gúnyosan.

- Te vagy az, aki fűvel - fával összefekszik és nem én – kiabáltam egyre jobban. – Nem feküdtem le vele te barom, semmi nem volt – üvöltöttem még mindig és bevonultam a szobába, majd magamra zártam az ajtót.

- Hogy gondolhat ilyet? – borultam zokogva az ágyra.

Nem az ő módszereivel játszok. Soha nem csaltam meg és nem is tudnám. Szeretem. Miért csinálja ezt? Mindig minden rosszra fordul, ami csak rosszra fordulhat. Talán ez eleve egy elátkozott kapcsolat és semmi remény arra, hogy egyszer végre tényleg igazán boldogok lehetünk, anélkül, hogy bármi közbe szólna?
Nem sok idő telt el és kopogtattak az ajtón.

- Trixi engedj be!

- Nem - válaszoltam.

- Hülye voltam, ne haragudj.

- Azt hiszed ezzel mindig minden el van intézve?

- Tényleg nagyon sajnálom.

- Miért? – kérdeztem magamtól miközben odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.

Az arca elég rendesen feldagadt.

- Sajnálom kicsim.

- Hogy van az arcod? - kérdeztem.

- Eléggé fáj.

- Sajnálom.

- Én is.

- Ki volt ez? - kérdezte.

- Egy barátom, vagyis volt barátom – válaszoltam. – Miután hazajöttem Ciprusról, ezt a szót csak nagyon nehezen bírtam kinyögni. - Ő volt, aki egy kicsit lelket vert belém, de elrontott mindent azzal, hogy kiderült, nem csak a barátom akar lenni. Én pedig mindig is csak barátomként tekintettem rá, így azóta nem is beszéltem vele - fejeztem be.

- Értem, tényleg nagyon sajnálom nem volt szép tőlem, hogy meggyanúsítottalak – motyogta halkan.

- Hagyjuk – motyogtam és elindultam a fürdő felé.

- Hova mész?

- Hozok borogatást az arcodra.

2 perc múlva már az ágyon feküdt, az arca betakarva hideg ruhával én pedig mellette ültem. A kezemet fogta.

Pár perces csend után, megszólaltam.

- Rob – kezdtem – mindig ez lesz?

- Ezt hogy érted?

- Lehetünk mi igazán boldogok valaha? – tettem fel a kérdést, ami a szívemet nyomta.