73. Viszontlátás és viszonzás

Sziasztok!

Megérkezett a folytatás, jó szórakozást!:)
A komikat várom, a következő rész érkezését befolyásolhatják a komik:)
Valamint továbbra is kíváncsian várom, mely részek nyerték el legjobban a tetszéseteket, érdemes megírni, majd meglátjátok miért:)

Pussz mindenkinek!




Egyre közelebb került az a nap, mikor végre újra láthatom, én pedig minden percet számoltam vissza, mint egy kisgyerek, aki nagyon várja a Karácsonyt. Én is olyan voltam, Rob volt az én nagy ajándékom az élettől. Sok mindent elvett tőlem, de cserébe megkaptam ŐT, csupa nagy betűvel és azt hiszem a legszerencsésebb ember vagyok a földön.
A dolgomat persze továbbra is tettem, ahogy kell, de belül be voltam zsongva.
- Már csak 2 nap, már csak 2 nap – hajtogattam magamban
Este Rob a szokott időben hívott.

- Szia egyetlenem - köszönt.

- Szia neked is.

- Milyen volt a napod? - kérdezte.

- A szokásos, semmi különös.

- Neked?
- Egy kicsit kiborultam – jött a halk válasz.

- Mi történt? – kérdeztem ijedten.

- Nap, mint nap találkozok rajongókkal, de általában kedvesek, beérik egy közös képpel, vagy egy aláírással – magyarázta. - Viszont ma szó szerint nekem estek.

- Micsoda???

- Egy csapat lánnyal futottam ma össze és jóformán a ruhát is letépték rólam – mondta szomorúan.

- Szegénykém, jól vagy?

- Igen, szerencsésen megúsztam az esetet – mondta, de hallottam a hangján, hogy még mindig nem egészen fogta fel.

- Sajnálom.

- Mégis mit? – kérdezte meglepetten.

- Hogy így bánnak veled.

- Jézusom kicsim, ez nem a te hibád.

- Tudom.

- Hagyd abba – szólt rám.

- Rendben, térjünk át vidámabb témákra – vetettem fel.

- Mikor érkezel? - kérdeztem.

- Holnapután délelőtt és van 2 szabad napom csak utána kezdünk Pesten forgatni – mesélte vidáman.

- Ez komoly?

- Igen.

- Ugye tudod, hogy nem foglak elengedni – mondtam gyorsan.

- Reméltem is, hogy ezt mondod.

- Soha, de soha többé – közöltem mosolyogva.

- Én se engedlek el, mert nem bírom ki nélküled – magyarázta. – A körülöttem lévők agyára megyek, mindenkit az őrületbe kergetek.

- Ezt nem értem.

- Csak rólad tudok beszélni és mindenkit kiborítok – magyarázta tovább. – A rendező már azt mondta, hogy inkább hozzalak magammal, csak ne kelljen többet ezt hallgatniuk, mintha az, hogy ott vagy velem, megakadályozná, hogy ne rólad beszéljek – mondta mosolyogva.

- Azért ne rúgasd ki magad – mondtam.

- Nem fogom, csak levegő nélkül nem létezem és nekem Te vagy a levegő.

A szívem olyan vadul kezdett dörömbölni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről és alig kaptam levegőt.

- Sze-ret-lek – motyogtam.

- Én is nagyon szeretlek.

Hosszas beszélgetés után, elbúcsúztunk.

- Szép álmokat szerelmem - mondta.

- Neked is szép álmokat és már alig várom, hogy újra lássalak.

- Elhiheted, hogy én is.

- Légy jó és vigyázz magadra.

- Te is.

- Szia.

- Szia.

Miután leraktam, megvilágosodtam. Sokat agyaltam már azon, hogy mit adhatnék neki, ami kifejezi, mennyire szeretem, de semmit nem éreztem méltónak hozzá. Most azonban támadt egy ötletem, ami talán egy kicsit megközelíti azt, ahogy érzek iránta. Egy teljes nap állt rendelkezésemre, hogy mindent elintézzek, így gyors írtam is egy listát, hogy milyen teendők várnak rám.
Másnap izgatottan indultam a suliba, reméltem, hogy minden úgy alakul, ahogy terveztem.
Mikor bementem az osztályomhoz, egy hatalmas gombóc szorult a torkomba, csak reméltem, hogy megértik és segítenek majd, így vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.

- Gyerekek!

Minden szem rám szegeződött és kíváncsian várták, mit akarok, mondani.

- Szeretném a segítségeteket kérni.

Várták, hogy folytassam, így egy újabb nagy levegő után mondtam is tovább.

- Szeretnék egy nagy meglepetést készíteni Robnak, vagyis Edwardnak és a segítségetekre lenne szükségem.

A csillogó szempárokból rájöttem, hogy ez nem jelent problémát, így mindenkinek kiosztottam a feladatokat, miközben én is tettem a dolgomat. Féltem, hogy mit fog szólni hozzá Rob, bíztam benne, hogy tetszeni fog neki. A suliban töltött idő gyorsan eltelt. Mikor hazaértem folytattam a teendőket. Sokat köszönhettem a gyerekeknek, rengeteget segítettek. Már éjfél is elmúlt, mire mindennel végeztem, így gyors tusolás után ágyba is bújtam, hogy friss legyek másnap.
Reggel kipihenten ébredtem annak tudatában, hogy nemsokára újra velem lesz. Elvégeztem az utolsó simításokat. Épphogy végeztem, már csörgött is a mobilom és Rob neve villogott a kijelzőn.

- Szia kicsim fél óra és nálad vagyok.

- Szia, már nagyon várlak - suttogtam.

- Nem sokára – mondta. - Nem sokára a karjaimban leszel.

- Alig várom.

- Szia.

- Szia.

Nem bírtam a fenekem ülni, alig vártam, hogy Rob végre megérkezzen, olyan voltam, mint akit besóztak, hol ide ültem, hol oda, meg járkáltam fel alá, amikor végre megszólalt a csengő.
Odaszaladtam és olyan hévvel téptem fel az ajtót, hogy félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Rob nyakába ugrottam, aki készségesen kapott el és ott csókoltam ahol értem.

- Olyan jó, hogy itt vagy, nagyon hiányoztál – mondtam.

- Ilyen édes fogadtatásban régen volt részem – mondta mosolyogva. – Te is nagyon hiányoztál.

Mikor ráuntam arra, hogy csókolgassam, ami igencsak nehéz volt és megfojtani sem akartam a csimpaszkodással, beljebb invitáltam.

- Üdv újra itthon – mosolyogtam rá.

Erre csak megsimogatta az arcomat és egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra.

- Szeretlek – mondtam majd átadtam neki egy borítékot.

- Mi ez? – kérdezte meglepetten .

- Majd meglátod, csak nyisd ki.