Egy új élet kezdete 1. Fejezet

Sziasztok!

És lőn csoda, elkészült a fejezet:D
Megmondom őszintén nagyon hiányzott és jó volt újra Trixi és Rob történetét írni:D
Kíváncsi vagyok nektek, hogy fog tetszeni, én nagyon élveztem...
Várom a véleményeket.
Folytatás nem tudom mikor érkezik, mert a szakdogám elég sok időmet elveszi, de igyekezni fogok.

Puszi mindenkinek!




Életem legszebb estéje volt ez a mai. Hihetetlen ez az egész, hiszen egy olyan férfi felesége lettem, akiért nők milliói vannak oda, de ő egyedül csak az enyém. Erre a gondolatra hatalmas mosoly ült ki az arcomra.

Bánatomra ez az este is a végéhez közeledett, és a vendégek is lassan elszállingóztak. Aki tudott hazament, aki nem, az pedig egy szállodában szállt meg, ahogy az én barátaim, és Rob munkatársai is.

Hullafáradt voltam, de mikor kettesben maradtunk Robbal, már nem is éreztem azt az erőtlenséget, ami eddig erőt vett rajtam. Mintha varázsütésre semmivé foszlott volna, és csak a jól eső emlékek maradtak meg.

Nem akartunk a szülei házába menni, így az ő lakása felé vettük az irányt. Az ajtó előtt váratlanul felkapott a karjaiba, és így lépett be velem a lakásba, majd óvatosan az ágyra fektetett.

- Végre kettesben az én gyönyörű feleségemmel – törte meg a pár perces csendet.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is téged – mosolygott rám.
- Szerencsés vagyok – simogattam meg az arcát.
- Miért is?
- Mert egy olyan férfi mellett élhetem le az életem, akiért nők milliói vannak oda, de ő csak az enyém, egyes egyedül – válaszoltam mosolyogva.
- Vagy úgy? – húzta széles vigyorra a száját. – Tényleg szerencsés vagy.
- Ahogy te is – adtam vissza a lapot.
- Ehhez kétség sem férhet – közölte, miközben a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
- Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy ilyen gyönyörű, okos, szeretetreméltó, kedves nő a felesége – közölte még mindig ezer wattos vigyor kíséretében, és minden egyes szó után egy apró csókot lehelt az ajkaimra, majd mikor már én sem bírtam tovább, és mohón birtokba vettem azokat, ami ellen ő egy percig sem tiltakozott. Pár perc múlva azonban elhúzódott.
- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.
- Semmi, csak nagyon-nagyon szeretlek – villantotta elő tökéletes fogsorát.
- Én is téged.
- Rob… – kezdtem. – Kérdezhetek valamit?
- Persze – érkezett a gyors válasz.
- Hogy csináltad? – böktem ki a kérdést, ami az este folyamán többször megfordult a fejemben.
- Mit?
- Hogy nem voltak paparazzik – válaszoltam sürgetően .
- Nem mondom meg – közölte nemes egyszerűséggel. – Ezt most nem szeded ki belőlem, az én titkom marad.
- Biztos vagy ebben? – vigyorodtam el, miközben kezem egyre lejjebb csúszott, mire Rob száját egy halk nyögés hagyta el.
- Hogyan? – tettem fel újra a kérdést, mire lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. – Hogyan? – kérdeztem még egyszer, miközben tovább folytattam gonosz játékomat.
Megelégelte a dolgot és anélkül, hogy bármit mondott volna, letépte magáról az inget, és féktelenül kapott az ajkaim után. Nem tiltakoztam, és persze azt is elfelejtettem, mit akartam kiszedni belőle. Ez az este csak rólunk szólt, és minden pillanatát ki is élveztük, teljes mértékben.

Reggel, mikor kinyitottam a szememet, Robot sehol nem találtam, így megfordultam, és a világ legszebb mosolyával találtam magam szemben.

- Jó reggelt – köszönt mosolyogva. – Hogy aludt az én kis feleségem?
- Remekül – mosolyogtam, és ekkor megpillantottam a megpakolt tálcát Rob kezében.
- Hát ez? – pillantottam a lakomára, amit valószínűleg ő maga készített.
- Reggeli, megérdemled – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Köszönöm, de ezt nekem kellene csinálnom – ellenkeztem.
- Megosztjuk. Egyik nap te, másik nap én. Mit szólsz? – ajánlotta.
- Részemről rendben – nyomtam egy gyors puszit a szájára.

Jóízűen megreggeliztünk, majd összeszedtük magunkat, hogy elköszönjünk a vendégektől, mivel a nagy többség ma hazaindul.

- Trixi – szólalt meg. – Mielőtt elindulnánk valamit meg kellene beszélnünk.
- Igen? – kérdeztem bizonytalanul. Az hogy így adta elő a dolgokat, nem sok jóval kecsegtetett.
- Szeretném, ha vennénk Londonban egy lakást, anyuékhoz közel.
- Tessék? – kerekedett el a szemem.
- Csak azért, hogy mikor nem vagyok itthon, akkor sem lennél egyedül – magyarázta.

Egy kicsit sokként ért a hír, de mielőtt megszólaltam volna, elszámoltam tízig.

- Rob, ezt már megbeszéltük – motyogtam lassan. - Nem akarom, hogy eltarts, és engem Szegedhez köt a munkám. Nagyon szeretem a szüleidet, de mit kezdek itt magammal?
- Keresünk neked munkahelyet, ha ez megnyugtat – folytatta.
- Ugye csak viccelsz? – néztem rá komolyan.
- Nem, komolyan mondom. Nem akarom, hogy egyedül legyél, mikor én dolgozok.
- Hányszor fogsz magamra hagyni? – egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, mikor eszembe jutott, hogy nem lesz mindig velem.
- Nem tudok sokáig távol lenni tőled, ezt te is tudod, így arra gondoltam, hogy évente csak egy filmet vállalnék, így többet lehetek veled, és abban az időben mikor dolgozok, neked könnyebb lenne, ha nem lennél egyedül – ölelt meg.

Pár percig hallgattam miközben átgondoltam, amit mondott. Nem akartam, hogy eltartson, ugyanakkor nekem már ők voltak a családom. Szerettem Clareket, úgy mintha a szüleim lennénk, és azt is tudtam, hogy igaza van. Így könnyebb lenne elviselni azt az időt, amíg távol van.

- Rendben – egyeztem bele.
- Komolyan? – csillant fel a szeme.
- Igen, de csak ha tényleg megígéred, hogy keresünk nekem valami munkát – néztem rá szigorúan.
- Ígérem csillagom – kapott fel vigyorogva, és elkezdett pörögni velem.
- Rendben csak tegyél le.
- Már ki is néztem egy aranyos kis házat öt percre anyuéktól – mesélte lelkesen már útban a szálloda felé, majd az elképedt arcomat látva folytatta.
- Ezt úgyis együtt döntjük el, nyugi, csak ez már egy lehetőség – magyarázta. – Egy nagyon aranyos kis kertes ház. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, neked is.
- Rendben – adtam neki egy gyors csókot.

A szállodába érve újfent gombóc volt a torkomban, de most azért, mert eljött a búcsúzások ideje. Mindenkitől elbúcsúztunk, fájó szívvel, de ennek így kellett lennie. Kellan és Ashley maradt utoljára.

- Köszönök mindent – borultam Ashley nyakába.
- Szívesen tettem – ölelt meg szorosan.
- Mikor találkozunk? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Hamarosan, ígérem – mosolygott rám.
- Rendben – makogtam, és próbáltam nem sírni. Úgy szerettem Ashleyt, mintha a testvérem lenne.
- Haver hallod, megfogtad az isten lábát ezzel a csajjal, szerencsés egy majom vagy, kevés ilyen dögös csaj van, vigyázz rá – ölelte meg Kellan Robot.
- Én is itt vagyok, és mindent hallok, ha nem zavar – vigyorogtam rá.
- Tudom, te tündér, na gyere ide – tárta szét a karjait. – Vigyázzatok magatokra – mondta miközben megölelt, és keze a seggemre tévedt, majd jól belemarkolt.
- Na el a mancsokkal – toltam el magamtól. – Férjes asszony vagyok, ha nem tudnád.
- Oké – emelte fel a kezeit. – Megadom magam, sajnálom – hajtotta le a fejét vigyorogva -, de ezt nem hagyhattam ki. Ott álltam csípőre tett kézzel, és a levakarhatatlan vigyorát néztem.

- Na ölelj meg te mackó, de a kezekkel vigyázz – fenyegettem meg vigyorogva.

Miután tőlük is sikerült nagy nehezen elbúcsúzni, kéz a kézben andalogtunk Robbal hazafelé. Közös életünk kezdetét vette, egyikünk sem tudta mi vár ránk, de abban biztosak voltunk, hogy együtt mindennel megbirkózunk.