.jpg)
Sziasztok!
Ne haragudjatok a hosszú kimaradás miatt, csak a héten le kellett adnom a szakdogámat és nagyon nem volt időm...sajnálom.
Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog és nem haragszotok...
Folytatásra ígérem nem kell újabb hónapot várni, de bizonytalan mikor érkezik...
Puszi mindenkinek!
Visszaérve a lakásába, váratlanul eszembe jutott valami.
- Rob – szólaltam meg.
- Tessék? – ölelt meg.
- Vissza kell utaznom Szegedre – motyogtam. – El kell intéznem pár dolgot.
- Tudom, erre is gondoltam – magyarázta a vállamba -, és van is egy ötletem.
- Hallgatlak - csillant fel a szemem.
- Mit szólnál, ha holnapután egy pár napra elutaznánk, így el tudod intézni, amit szeretnél? – ecsetelte.
- Részemről rendben – egyeztem bele. – Be kell mennem a suliba, hogy felmondjak, és a lakást is ki akarom adni.
Csalódottan hajtottam le a fejem, és elgondolkoztam, mindenen, amit eddig ismertem és szerettem, és most a hátam mögött marad, mindent elhagyok, hogy azzal az emberrel lehessek, aki a legfontosabb az életemben.
- Mi a baj? – fordított maga felé Rob.
- Semmi, csak elgondolkodtam – dadogtam.
- Min? – faggatott tovább.
- Furcsa lesz – magyaráztam.
- Micsoda? – értetlenkedett tovább.
- Új városba költözök, otthagyom a munkám, az egész eddig életem felfordul.
- Az életed már akkor felfordult, mikor megismertél – sóhajtott szomorúan.
- Tudod, hogy értem – néztem mélyen a szemébe.
- Tudom – makogta. – Megbántad? – kérdezte fájdalommal a hangjában.
- Dehogyis – emeltem fel a fejét. – Egy percet sem cserélnék el a veled töltött időből.
- Nagyon-nagyon szeretlek – mosolygott rám.
- Én is nagyon szeretlek – viszonoztam a mosolyt, és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.
- Akkor holnapután irány Szeged – vázolta még egyszer.
- Rendben.
Gondolatban lefuttattam, mi mindet kell elintézem, amíg ott leszünk. Arra jutottam, hogy a lakás kiadásához segítségre lesz szükségem, mivel én nem leszek a városban. Meg kell kérnem valakit, hogy segítsen. És már meg is volt, ki lenne az, aki segítene. Az idő gyorsan repült, és mi újra Szegeden voltunk, de ez már a múlt. Furcsa érzés kerített hatalmába, végül is itt éltem le az életem.
- Nehéz igaz? – kérdezte Rob szomorúan.
- Egy kicsit – válaszoltam.
- Sajnálom! Nem így akartam – hajtotta le a fejét.
- Ennek így kell lennie – bújtam hozzá, és megcsókoltam.
A csókba Rob mobiljának csörgése zavart bele.
- Igen? – szólt bele. – Ez nagyszerű, köszönöm – ült ki egy hatalmas mosoly az arcára. – Megbeszélem vele, de szerintem tökéletes lesz. Rendben jelentkezni fogok, és még egyszer köszönöm.
- Ki volt az? – kérdeztem, mikor lerakta.
- Egy állásajánlattal hívtak – lelkendezett.
- Ilyen hamar? – szontyolodtam el.
- Ez az állás neked lesz kis butuskám – vigyorodott el a szomorú fejemet látva.
- Komolyan? - vidultam fel én is. – Mesélj!
- Egy kisebb cégnél lenne szükség titkárnőre, valamint nyelvtanárra. A csapatnak kellene német nyelvet tanítani. Napi 4-5 óra lenne a munkaidőd. A fizetésben a főnökkel kellene megegyezned, ebbe én nem szeretnék belefolyni – vázolta.
- Ez nagyon jól hangzik – tapsikoltam. - Mikor kellene kezdeni?
- Egy hónap múlva – érkezett a válasz.
- Köszönöm – ugrottam a nyakába.
- Akkor ezek szerint, szólhatok, hogy vállalod? – kérdezte nevetve.
- Még szép – lelkendeztem. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar szerzel nekem munkát.
- Megígértem, és amit megígérek, azt betartom – durcizott.
- Tudom - mosolyogtam a durcis képét látva. – Szeretlek.
- Én is téged – csókolt meg.
Hihetetlenül boldog voltam, immár egy gonddal kevesebb.
- És mikor nézzük meg a házat? – kérdeztem hirtelen.
- Majd, ha visszamentünk – vázolta a még előttünk álló teendőket.
- Már nagyon várom – ujjongtam.
- Hihetetlen ez a lelkesedésed – vigyorgott rám.
- Most körülbelül úgy beszélsz, mintha nem ismernél – húztam el a szám.
- Jaj ne durcizz – adta vissza a lapot -, csak mindig meg tudsz lepni.
- Reméltem is – csaptam a fenekére, mire egy újabb szenvedélyes csók volt a válasz.
Miután abbahagytuk a rosszalkodást, első utunk a suliba vezetett.
- Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet, ha bejönnél – torpantam meg a bejárat előtt.
- Miért? – kerekedett el a szeme.
- Szétszednek a gyerekek – simogattam meg az arcát.
- Igaz – vágott fancsali képet, és ekkor eszembe jutott, mikor a csoportom letámadott minket. - Azt hiszem jobb, ha megvárlak.
- Sietek – adtam neki egy gyors csókot.
Besiettem az igazgatóhoz, aki amint meglátott, meglepődöttség ült ki az arcára, hát még mikor elmondtam neki mi járatban vagyok.
- Jól meggondoltad? – kérdezte. - Nem veszlek vissza, ha fél év múlva könyörögnél.
- Jól meggondoltam - közöltem kemény hangon.
- Hát jó, akkor keresnem kell valakit helyetted, de addig az óráidat átveszi Jutka – engedett az utamra.
- Rendben, akkor ennyi lett volna, minden jót – köszöntem el.
- Neked is.
Bementem a tanáriba, ahol szintén közöltem, hogy elmegyek, amit elég vegyes érzésekkel fogadtak. Mikor ezen is túlestem, előttem állt a legnehezebb lépés, elbúcsúzni a csoportomtól. Vettem egy nagy levegőt, és beléptem a terembe.
- Tanárnő, Tanárnő! – ugráltak körül a gyerekek, de jó hogy itt tetszik lenni, nagyon hiányzott nekünk a Tanárnő.
Könnyek gyűltek a szemembe, szerettem őket. Hogy mondjam el nekik, hogy elmegyek?
- Mi a baj tanárnő? – kérdezték kórusban, mikor meglátták a könnycseppeket a szememben.
- El kell mondanom nektek valamit, üljetek le rendben?
Síri csönd telepedett a teremre, és mindenki azt várta, hogy megszólaljak, de nekem egy hatalmas gombóc volt a torkomban, aztán végül sikerült erőt gyűjtenem és megszólaltam.
- Sajnálom gyerekek, de elmegyek – motyogtam halkan, de az elképedt és szomorú arcok láttán, a szívem összeszorult. – Ne haragudjatok, de elköltözök egy másik városba, így itt kell hagynom a sulit.
Láttam rajtuk, hogy még nem igazán fogták fel.
- Csak elköszönni jöttem be és persze, hogy további sok sikert kívánjak nektek – magyaráztam. Sziasztok! – indultam az ajtó felé, de kilépni már nem tudtam, ugyanis egy sereg gyerek vett körbe, és mind egyszerre törtek ki zokogásban.
- Tanárnő maradjon – szipogtak egyszerre.
- Jaj, ne sírjatok – guggoltam le hozzájuk, de nekem is küzdenem kellett a könnyeimmel. - A búcsú nem örökre szól, jövök majd látogatóba.
- Az nem ugyanaz – borultak a nyakamba, és itt már én sem bírtam tovább, elkezdtek potyogni a könnyeim.
Mikor végre megnyugodtunk, felálltam és még egyszer elköszöntem tőlük.
- Tanárnő - szólt utánam az egyik kislány.
- Tessék? – fordultam vissza.
- Holnap délután otthon lesz a tanárnő?
- Igen, miért?
- Semmi, csak ennyit szerettem volna – jött a gyors válasz.
- Sziasztok – köszöntem el, és reméltem, hogy utoljára.
A kijárat felé siettem, és próbáltam nem gondolkodni. Kilépve az épületből csak egy embert kerestem a szemeimmel, és pillanatokon belül meg is találtam egy idős néni fogságában, aki láthatóan lelkesen mesélt valamiről, Rob pedig ijedten pislogott felém. Mosolyogva léptem oda, és megszólaltam.
- Elnézést, de el kell rabolni az Urat – néztem a nénire.
- Semmi baj kedvesem, de vigyázz rá – mosolygott rám.
- Abban nem lesz hiba – vigyorogtam.
Gyorsan leléptünk, és mikor már Rob is biztonságban volt, újra rám tört a szomorúság, így hozzábújtam.
- Nehéz volt igaz? – simogatta meg az arcomat.
- Igen – motyogtam. – Főleg a gyerekektől volt nehéz elbúcsúzni, nagyon fognak hiányozni.
- Majd lesz gyerekünk, és talán egy kicsit pótolja a hiányukat – elmélkedett, erre már felkaptam a fejem.
- Ne nézz rám ilyen ijedten – lepődött meg. – Nem azt mondtam, hogy most azonnal, majd amikor készen leszünk rá.
- Szeretlek – fontam karjaimat a nyaka köré, és nem számított, hogy egy utcán vagyunk, megszállottan csókoltam, amin egy kicsit meg is lepődött, de viszonozta azt, miközben karjai a derekamra siklottak. Pár perces csókolózás után folytattuk az utunkat, ami a kávézóba vezetett.
- Sziasztok – jött oda Timi, mikor beléptünk.
- Szia – köszöntünk egyszerre.
- Baj van? – nézett rám kérdőn.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem vissza.
- Persze – húzott egy üres asztal fel.
- Segítenél nekem? – tettem fel a kérdést.
- Persze, miben?
- Londonba költözök, és ki szeretném adni a lakásomat – magyaráztam. –A hirdetést feladtam, de nem leszek Szegeden, és így nem tudom felügyelni a dolgokat és arra gondoltam esetleg te…
- Persze, ez nem is kérdés – mosolygott rám.
- Köszönöm - borultam hálásan a nyakába. - Itt a kulcs – nyújtottam oda neki, ha bármi probléma van, a számom tudod, nyugodtan hívj.
- Rendben.
- Hálásan köszönöm.
- Szívesen teszem – mosolygott rám. – Kértek valamit?
- Nem, még el kell intéznünk pár dolgot, szóval megyünk is – álltam fel.
- Okés, és a lakást bízd csak rám, minden rendben lesz.
- Vigyázz magadra – öleltem meg.
- Te is!
- Szia – vettük a kijárt felé az irányt.
- Sziasztok - köszönt el Timi is.
Ezzel tulajdonképpen, amit el kellett intéznem, meg is történt, így fogalmam sem volt a maradék két napot mivel töltjük.
- Rob , mit csinálunk két napig?
- Felfedezzük Szegedet – lelkendezett.
- Vagyis csak te – nevettem.
- Igen, annyiszor voltam már itt, de még sosem jártuk körbe a várost – mélázott el.
- Leszek az idegenvezetőd – bújtam hozzá.
- Reméltem is – karolt át.
Így andalogtunk hazafelé, ám ekkor egy olyan emberrel találtuk magunkat szemben, akire egyáltalán nem számítottunk.
2010. április 24., szombat
2010. április 14., szerda
1. Tedd ki a blogodra!
2. Írd ki a nevét annak, akitől kaptad!
3. Írd le ki az a 6-7 ember, akinek tovább küldöd!
4. Válaszolj a kérdésekre!
Köszönöm szépen: Minä:)
Akiknek küldeném:
Baby Angel: http://karnyujtasnyiratoled.blogspot.com/
http://londonialkony.blogspot.com/
Candy: http://robpattinsonfiction.blogspot.com/
Szasza: http://rpattinsonfanfiction.blogspot.com/
Zazi: http://eberalom.blogspot.com/
Rak'Shiri: http://macskek.blogspot.com/
4. Mi/Melyik a kedvenc...
- piád: kajszibarack, tea
- kajád: sok minden
- állatod: kutya
- színed: fekete, fehér, bordó, kék
- édességed: csoki, minden mennyiségben
- zenei stílusod: bármi jöhet
- énekesed: van néhány
- énekesnőd: Leona Lewis
- színészed: Johnny Depp és még páran:)
- színésznőd: van pár:)
- együttesed: HIM, The Rasmus és még páran:)
- blogod: itt is van pár és nem emelnék ki senkit:)
2010. április 11., vasárnap
Cukker Blogger díj
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd meg, akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve), akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
Köszönöm szépen: Minä:)
Kérdések:
Kedvenc...
-könyvem: Twilight Saga
-ételem: nincs
-italom: kajszibarack
-színem: kék, fekete, fehér, bordó
-énekes: van pár, nem emelnék ki senkit:)
-énekesnő: Leona Lewis
-együttes: HIM, The Rasmus és még páran
-Dj: nincs
-színészem: Johnny Depp és még páran:)
-mozifilm: itt annyi van, hogy nem sorolnám fel, sose lenne vége:)
-sorozat: Odaát, Szellemekkel suttogó, Mentalista
-dalom: ez se férne ki:)
-hangszerem: zongora
-hónap: április, július, augusztus
-nap: szombat
-évszak: tavasz, nyár
-napszak: éjjel
-sport: tánc
-idézet: itt is van pár:)
Akiknek adnám: mindenkinek, aki kint van a bloglistámban:)
Sziasztok!
Ne haragudjatok, de nem tudom mikor lesz friss...:(
Egyszerűen a teljes kimerültség határán vagyok és ez még 2 hónapig így lesz, szóval a türelmeteket kérem...Amint tudom, hozom a frisst!
Nagyon köszönöm a komikat és, hogy továbbra is érdekel benneteket Trixi és Rob története:))
Puszilok mindenkit!
Ne haragudjatok, de nem tudom mikor lesz friss...:(
Egyszerűen a teljes kimerültség határán vagyok és ez még 2 hónapig így lesz, szóval a türelmeteket kérem...Amint tudom, hozom a frisst!
Nagyon köszönöm a komikat és, hogy továbbra is érdekel benneteket Trixi és Rob története:))
Puszilok mindenkit!
Felhívás!
Szólni szeretnénk, hogy mostanában egy személy lekoppintja a történeteket! Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz! A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, Cárliii, Viv! Nem mondjuk, hogy mindenkit koppint, de vigyázzatok!
Könyörgünk ezt tegyétek ki és írjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító. Aki szóról-szóra másol az undorító! Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene! Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!
Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!
Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com/
Erre:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/
Ivi oldalát:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Erre másolta le:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/
Kérjük írd ki a blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!
Előre köszönjük: Alice és Ivi"
Ehhez csak ennyit tudok hozzáfűzni: szánalom és undorító!!!!
Könyörgünk ezt tegyétek ki és írjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító. Aki szóról-szóra másol az undorító! Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene! Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!
Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!
Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com/
Erre:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/
Ivi oldalát:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Erre másolta le:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/
Kérjük írd ki a blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!
Előre köszönjük: Alice és Ivi"
Ehhez csak ennyit tudok hozzáfűzni: szánalom és undorító!!!!
2010. április 4., vasárnap
Egy új élet kezdete 1. Fejezet
Sziasztok!
És lőn csoda, elkészült a fejezet:D
Megmondom őszintén nagyon hiányzott és jó volt újra Trixi és Rob történetét írni:D
Kíváncsi vagyok nektek, hogy fog tetszeni, én nagyon élveztem...
Várom a véleményeket.
Folytatás nem tudom mikor érkezik, mert a szakdogám elég sok időmet elveszi, de igyekezni fogok.
Puszi mindenkinek!
Életem legszebb estéje volt ez a mai. Hihetetlen ez az egész, hiszen egy olyan férfi felesége lettem, akiért nők milliói vannak oda, de ő egyedül csak az enyém. Erre a gondolatra hatalmas mosoly ült ki az arcomra.
Bánatomra ez az este is a végéhez közeledett, és a vendégek is lassan elszállingóztak. Aki tudott hazament, aki nem, az pedig egy szállodában szállt meg, ahogy az én barátaim, és Rob munkatársai is.
Hullafáradt voltam, de mikor kettesben maradtunk Robbal, már nem is éreztem azt az erőtlenséget, ami eddig erőt vett rajtam. Mintha varázsütésre semmivé foszlott volna, és csak a jól eső emlékek maradtak meg.
Nem akartunk a szülei házába menni, így az ő lakása felé vettük az irányt. Az ajtó előtt váratlanul felkapott a karjaiba, és így lépett be velem a lakásba, majd óvatosan az ágyra fektetett.
- Végre kettesben az én gyönyörű feleségemmel – törte meg a pár perces csendet.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is téged – mosolygott rám.
- Szerencsés vagyok – simogattam meg az arcát.
- Miért is?
- Mert egy olyan férfi mellett élhetem le az életem, akiért nők milliói vannak oda, de ő csak az enyém, egyes egyedül – válaszoltam mosolyogva.
- Vagy úgy? – húzta széles vigyorra a száját. – Tényleg szerencsés vagy.
- Ahogy te is – adtam vissza a lapot.
- Ehhez kétség sem férhet – közölte, miközben a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
- Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy ilyen gyönyörű, okos, szeretetreméltó, kedves nő a felesége – közölte még mindig ezer wattos vigyor kíséretében, és minden egyes szó után egy apró csókot lehelt az ajkaimra, majd mikor már én sem bírtam tovább, és mohón birtokba vettem azokat, ami ellen ő egy percig sem tiltakozott. Pár perc múlva azonban elhúzódott.
- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.
- Semmi, csak nagyon-nagyon szeretlek – villantotta elő tökéletes fogsorát.
- Én is téged.
- Rob… – kezdtem. – Kérdezhetek valamit?
- Persze – érkezett a gyors válasz.
- Hogy csináltad? – böktem ki a kérdést, ami az este folyamán többször megfordult a fejemben.
- Mit?
- Hogy nem voltak paparazzik – válaszoltam sürgetően .
- Nem mondom meg – közölte nemes egyszerűséggel. – Ezt most nem szeded ki belőlem, az én titkom marad.
- Biztos vagy ebben? – vigyorodtam el, miközben kezem egyre lejjebb csúszott, mire Rob száját egy halk nyögés hagyta el.
- Hogyan? – tettem fel újra a kérdést, mire lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. – Hogyan? – kérdeztem még egyszer, miközben tovább folytattam gonosz játékomat.
Megelégelte a dolgot és anélkül, hogy bármit mondott volna, letépte magáról az inget, és féktelenül kapott az ajkaim után. Nem tiltakoztam, és persze azt is elfelejtettem, mit akartam kiszedni belőle. Ez az este csak rólunk szólt, és minden pillanatát ki is élveztük, teljes mértékben.
Reggel, mikor kinyitottam a szememet, Robot sehol nem találtam, így megfordultam, és a világ legszebb mosolyával találtam magam szemben.
- Jó reggelt – köszönt mosolyogva. – Hogy aludt az én kis feleségem?
- Remekül – mosolyogtam, és ekkor megpillantottam a megpakolt tálcát Rob kezében.
- Hát ez? – pillantottam a lakomára, amit valószínűleg ő maga készített.
- Reggeli, megérdemled – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Köszönöm, de ezt nekem kellene csinálnom – ellenkeztem.
- Megosztjuk. Egyik nap te, másik nap én. Mit szólsz? – ajánlotta.
- Részemről rendben – nyomtam egy gyors puszit a szájára.
Jóízűen megreggeliztünk, majd összeszedtük magunkat, hogy elköszönjünk a vendégektől, mivel a nagy többség ma hazaindul.
- Trixi – szólalt meg. – Mielőtt elindulnánk valamit meg kellene beszélnünk.
- Igen? – kérdeztem bizonytalanul. Az hogy így adta elő a dolgokat, nem sok jóval kecsegtetett.
- Szeretném, ha vennénk Londonban egy lakást, anyuékhoz közel.
- Tessék? – kerekedett el a szemem.
- Csak azért, hogy mikor nem vagyok itthon, akkor sem lennél egyedül – magyarázta.
Egy kicsit sokként ért a hír, de mielőtt megszólaltam volna, elszámoltam tízig.
- Rob, ezt már megbeszéltük – motyogtam lassan. - Nem akarom, hogy eltarts, és engem Szegedhez köt a munkám. Nagyon szeretem a szüleidet, de mit kezdek itt magammal?
- Keresünk neked munkahelyet, ha ez megnyugtat – folytatta.
- Ugye csak viccelsz? – néztem rá komolyan.
- Nem, komolyan mondom. Nem akarom, hogy egyedül legyél, mikor én dolgozok.
- Hányszor fogsz magamra hagyni? – egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, mikor eszembe jutott, hogy nem lesz mindig velem.
- Nem tudok sokáig távol lenni tőled, ezt te is tudod, így arra gondoltam, hogy évente csak egy filmet vállalnék, így többet lehetek veled, és abban az időben mikor dolgozok, neked könnyebb lenne, ha nem lennél egyedül – ölelt meg.
Pár percig hallgattam miközben átgondoltam, amit mondott. Nem akartam, hogy eltartson, ugyanakkor nekem már ők voltak a családom. Szerettem Clareket, úgy mintha a szüleim lennénk, és azt is tudtam, hogy igaza van. Így könnyebb lenne elviselni azt az időt, amíg távol van.
- Rendben – egyeztem bele.
- Komolyan? – csillant fel a szeme.
- Igen, de csak ha tényleg megígéred, hogy keresünk nekem valami munkát – néztem rá szigorúan.
- Ígérem csillagom – kapott fel vigyorogva, és elkezdett pörögni velem.
- Rendben csak tegyél le.
- Már ki is néztem egy aranyos kis házat öt percre anyuéktól – mesélte lelkesen már útban a szálloda felé, majd az elképedt arcomat látva folytatta.
- Ezt úgyis együtt döntjük el, nyugi, csak ez már egy lehetőség – magyarázta. – Egy nagyon aranyos kis kertes ház. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, neked is.
- Rendben – adtam neki egy gyors csókot.
A szállodába érve újfent gombóc volt a torkomban, de most azért, mert eljött a búcsúzások ideje. Mindenkitől elbúcsúztunk, fájó szívvel, de ennek így kellett lennie. Kellan és Ashley maradt utoljára.
- Köszönök mindent – borultam Ashley nyakába.
- Szívesen tettem – ölelt meg szorosan.
- Mikor találkozunk? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Hamarosan, ígérem – mosolygott rám.
- Rendben – makogtam, és próbáltam nem sírni. Úgy szerettem Ashleyt, mintha a testvérem lenne.
- Haver hallod, megfogtad az isten lábát ezzel a csajjal, szerencsés egy majom vagy, kevés ilyen dögös csaj van, vigyázz rá – ölelte meg Kellan Robot.
- Én is itt vagyok, és mindent hallok, ha nem zavar – vigyorogtam rá.
- Tudom, te tündér, na gyere ide – tárta szét a karjait. – Vigyázzatok magatokra – mondta miközben megölelt, és keze a seggemre tévedt, majd jól belemarkolt.
- Na el a mancsokkal – toltam el magamtól. – Férjes asszony vagyok, ha nem tudnád.
- Oké – emelte fel a kezeit. – Megadom magam, sajnálom – hajtotta le a fejét vigyorogva -, de ezt nem hagyhattam ki. Ott álltam csípőre tett kézzel, és a levakarhatatlan vigyorát néztem.
- Na ölelj meg te mackó, de a kezekkel vigyázz – fenyegettem meg vigyorogva.
Miután tőlük is sikerült nagy nehezen elbúcsúzni, kéz a kézben andalogtunk Robbal hazafelé. Közös életünk kezdetét vette, egyikünk sem tudta mi vár ránk, de abban biztosak voltunk, hogy együtt mindennel megbirkózunk.
És lőn csoda, elkészült a fejezet:D
Megmondom őszintén nagyon hiányzott és jó volt újra Trixi és Rob történetét írni:D
Kíváncsi vagyok nektek, hogy fog tetszeni, én nagyon élveztem...
Várom a véleményeket.
Folytatás nem tudom mikor érkezik, mert a szakdogám elég sok időmet elveszi, de igyekezni fogok.
Puszi mindenkinek!
Életem legszebb estéje volt ez a mai. Hihetetlen ez az egész, hiszen egy olyan férfi felesége lettem, akiért nők milliói vannak oda, de ő egyedül csak az enyém. Erre a gondolatra hatalmas mosoly ült ki az arcomra.
Bánatomra ez az este is a végéhez közeledett, és a vendégek is lassan elszállingóztak. Aki tudott hazament, aki nem, az pedig egy szállodában szállt meg, ahogy az én barátaim, és Rob munkatársai is.
Hullafáradt voltam, de mikor kettesben maradtunk Robbal, már nem is éreztem azt az erőtlenséget, ami eddig erőt vett rajtam. Mintha varázsütésre semmivé foszlott volna, és csak a jól eső emlékek maradtak meg.
Nem akartunk a szülei házába menni, így az ő lakása felé vettük az irányt. Az ajtó előtt váratlanul felkapott a karjaiba, és így lépett be velem a lakásba, majd óvatosan az ágyra fektetett.
- Végre kettesben az én gyönyörű feleségemmel – törte meg a pár perces csendet.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is téged – mosolygott rám.
- Szerencsés vagyok – simogattam meg az arcát.
- Miért is?
- Mert egy olyan férfi mellett élhetem le az életem, akiért nők milliói vannak oda, de ő csak az enyém, egyes egyedül – válaszoltam mosolyogva.
- Vagy úgy? – húzta széles vigyorra a száját. – Tényleg szerencsés vagy.
- Ahogy te is – adtam vissza a lapot.
- Ehhez kétség sem férhet – közölte, miközben a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
- Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy ilyen gyönyörű, okos, szeretetreméltó, kedves nő a felesége – közölte még mindig ezer wattos vigyor kíséretében, és minden egyes szó után egy apró csókot lehelt az ajkaimra, majd mikor már én sem bírtam tovább, és mohón birtokba vettem azokat, ami ellen ő egy percig sem tiltakozott. Pár perc múlva azonban elhúzódott.
- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.
- Semmi, csak nagyon-nagyon szeretlek – villantotta elő tökéletes fogsorát.
- Én is téged.
- Rob… – kezdtem. – Kérdezhetek valamit?
- Persze – érkezett a gyors válasz.
- Hogy csináltad? – böktem ki a kérdést, ami az este folyamán többször megfordult a fejemben.
- Mit?
- Hogy nem voltak paparazzik – válaszoltam sürgetően .
- Nem mondom meg – közölte nemes egyszerűséggel. – Ezt most nem szeded ki belőlem, az én titkom marad.
- Biztos vagy ebben? – vigyorodtam el, miközben kezem egyre lejjebb csúszott, mire Rob száját egy halk nyögés hagyta el.
- Hogyan? – tettem fel újra a kérdést, mire lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. – Hogyan? – kérdeztem még egyszer, miközben tovább folytattam gonosz játékomat.
Megelégelte a dolgot és anélkül, hogy bármit mondott volna, letépte magáról az inget, és féktelenül kapott az ajkaim után. Nem tiltakoztam, és persze azt is elfelejtettem, mit akartam kiszedni belőle. Ez az este csak rólunk szólt, és minden pillanatát ki is élveztük, teljes mértékben.
Reggel, mikor kinyitottam a szememet, Robot sehol nem találtam, így megfordultam, és a világ legszebb mosolyával találtam magam szemben.
- Jó reggelt – köszönt mosolyogva. – Hogy aludt az én kis feleségem?
- Remekül – mosolyogtam, és ekkor megpillantottam a megpakolt tálcát Rob kezében.
- Hát ez? – pillantottam a lakomára, amit valószínűleg ő maga készített.
- Reggeli, megérdemled – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Köszönöm, de ezt nekem kellene csinálnom – ellenkeztem.
- Megosztjuk. Egyik nap te, másik nap én. Mit szólsz? – ajánlotta.
- Részemről rendben – nyomtam egy gyors puszit a szájára.
Jóízűen megreggeliztünk, majd összeszedtük magunkat, hogy elköszönjünk a vendégektől, mivel a nagy többség ma hazaindul.
- Trixi – szólalt meg. – Mielőtt elindulnánk valamit meg kellene beszélnünk.
- Igen? – kérdeztem bizonytalanul. Az hogy így adta elő a dolgokat, nem sok jóval kecsegtetett.
- Szeretném, ha vennénk Londonban egy lakást, anyuékhoz közel.
- Tessék? – kerekedett el a szemem.
- Csak azért, hogy mikor nem vagyok itthon, akkor sem lennél egyedül – magyarázta.
Egy kicsit sokként ért a hír, de mielőtt megszólaltam volna, elszámoltam tízig.
- Rob, ezt már megbeszéltük – motyogtam lassan. - Nem akarom, hogy eltarts, és engem Szegedhez köt a munkám. Nagyon szeretem a szüleidet, de mit kezdek itt magammal?
- Keresünk neked munkahelyet, ha ez megnyugtat – folytatta.
- Ugye csak viccelsz? – néztem rá komolyan.
- Nem, komolyan mondom. Nem akarom, hogy egyedül legyél, mikor én dolgozok.
- Hányszor fogsz magamra hagyni? – egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, mikor eszembe jutott, hogy nem lesz mindig velem.
- Nem tudok sokáig távol lenni tőled, ezt te is tudod, így arra gondoltam, hogy évente csak egy filmet vállalnék, így többet lehetek veled, és abban az időben mikor dolgozok, neked könnyebb lenne, ha nem lennél egyedül – ölelt meg.
Pár percig hallgattam miközben átgondoltam, amit mondott. Nem akartam, hogy eltartson, ugyanakkor nekem már ők voltak a családom. Szerettem Clareket, úgy mintha a szüleim lennénk, és azt is tudtam, hogy igaza van. Így könnyebb lenne elviselni azt az időt, amíg távol van.
- Rendben – egyeztem bele.
- Komolyan? – csillant fel a szeme.
- Igen, de csak ha tényleg megígéred, hogy keresünk nekem valami munkát – néztem rá szigorúan.
- Ígérem csillagom – kapott fel vigyorogva, és elkezdett pörögni velem.
- Rendben csak tegyél le.
- Már ki is néztem egy aranyos kis házat öt percre anyuéktól – mesélte lelkesen már útban a szálloda felé, majd az elképedt arcomat látva folytatta.
- Ezt úgyis együtt döntjük el, nyugi, csak ez már egy lehetőség – magyarázta. – Egy nagyon aranyos kis kertes ház. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, neked is.
- Rendben – adtam neki egy gyors csókot.
A szállodába érve újfent gombóc volt a torkomban, de most azért, mert eljött a búcsúzások ideje. Mindenkitől elbúcsúztunk, fájó szívvel, de ennek így kellett lennie. Kellan és Ashley maradt utoljára.
- Köszönök mindent – borultam Ashley nyakába.
- Szívesen tettem – ölelt meg szorosan.
- Mikor találkozunk? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Hamarosan, ígérem – mosolygott rám.
- Rendben – makogtam, és próbáltam nem sírni. Úgy szerettem Ashleyt, mintha a testvérem lenne.
- Haver hallod, megfogtad az isten lábát ezzel a csajjal, szerencsés egy majom vagy, kevés ilyen dögös csaj van, vigyázz rá – ölelte meg Kellan Robot.
- Én is itt vagyok, és mindent hallok, ha nem zavar – vigyorogtam rá.
- Tudom, te tündér, na gyere ide – tárta szét a karjait. – Vigyázzatok magatokra – mondta miközben megölelt, és keze a seggemre tévedt, majd jól belemarkolt.
- Na el a mancsokkal – toltam el magamtól. – Férjes asszony vagyok, ha nem tudnád.
- Oké – emelte fel a kezeit. – Megadom magam, sajnálom – hajtotta le a fejét vigyorogva -, de ezt nem hagyhattam ki. Ott álltam csípőre tett kézzel, és a levakarhatatlan vigyorát néztem.
- Na ölelj meg te mackó, de a kezekkel vigyázz – fenyegettem meg vigyorogva.
Miután tőlük is sikerült nagy nehezen elbúcsúzni, kéz a kézben andalogtunk Robbal hazafelé. Közös életünk kezdetét vette, egyikünk sem tudta mi vár ránk, de abban biztosak voltunk, hogy együtt mindennel megbirkózunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)